Monthly Archives február 2017

Az utánpótlás és a versenysport fejlesztése határozza meg az MVSZ következő négy évét is

Sikerült kiszélesíteni a vitorlázás utánpótlásának bázisát, és lefektetni egy olyan új stratégiát és átlátható, hatékony szövetségi működést, amelynek révén folyamatosan emelkedik a háttérben végzett munka szakmai színvonala. Így foglalta össze a Magyar Vitorlás Szövetség előző négy évben elért eredményeit dr. Kollár Lajos elnök szombaton a Budapest Boat Show-n.

„Olimpikonjaink kiváló szereplése és az őket követő fiatal vitorlázók nemzetközi eredményei igazolják stratégiánkat és az előző években végzett komoly háttérmunkát. Négy éve azt hirdettük meg, hogy a legfontosabb számunkra az utánpótlás fejlesztése, és ennek a munkának az eredményei már látszanak, miközben a vitorlázók számára jól átlátható és a fejlődést biztosító keretrendszert hoztunk létre a versenyzés minden szintjén” – mondta el dr. Kollár Lajos.

2013 óta a vitorlázás sportágban regisztrált utánpótláskorú versenyzők száma harminc százalékkal nőtt. De nemcsak az igazolt versenyzők létszámában lehet érzékelni a javulást, hanem egy szinttel lejjebb, a vitorlázással éppen csak ismerkedők létszámában is, hiszen 2016-ban már 1.600 fiatal vett részt az MVSz által szervezett GoBoating napon, amelyen a 10-16 éves korú gyerekek ismerkedhettek meg a sportággal.

 

Kollár Lajos kiemelte, hogy a fejlődésnek két motorja van. Az egyik az anyagi helyzet megszilárdulása, a másik pedig a szakmai színvonal folyamatos felzárkóztatása a világ elitjéhez. A Magyar Vitorlás Szövetség költségvetése négy év alatt harminc százalékkal bővült, s ebből nemcsak az élversenyzők számára lehetett szilárd felkészülést biztosítani a világversenyekre, de a szakmai munka dandárját végző vitorlás egyesületeknek is jelentős forrásokat tudtak juttatni.

Az MVSz húsz százalékkal több pénzt tudott biztosítani a klubok műhelymunkájának támogatására, márpedig ez a legfontosabb ahhoz, hogy az egyesületeknél nyugodt légkörben tudjanak készülni, fejlődni a gyerekek. Beindították a vitorlázás nemzetközi szervezete, a World Sailing által kidolgozott edzőképzési programot a magyar edzőknek, folyamatos a versenyrendezői és -bírói utánpótlás képzése, amelyet az MVSZ bizottságai koordinálnak. Elkészültek a korszerű tananyagok és edzésprogramok, és akkreditált, egységes, az MVSz által folyamatosan ellenőrzött belépőszintű képzést hoztak létre Vitorlás Suli néven, amelynek jelenleg már 17 vitorlásiskola és vitorlásoktatással foglalkozó egyesület a tagja.

„Nem kívánunk változtatni az eddigi irányon, de az előző években kidolgozott struktúrákon keresztül még hatékonyabban tudjuk céljainkat követni a következő négy évben” – mondta dr. Kollár Lajos. „A 2020-ig tartó ciklus mottója legyen ’Gyorsabban, élesebben’, hiszen aki vitorlázik, tudja, ha egy hajó gyorsabb és élesebb, mint a többi, akkor verhetetlen” – fűzte hozzá az elnök.

Célkitűzéseink között szerepel az anyagi és a szakmai háttér további erősítése. A GINOP Program egyik pályázatából még idén mintegy száz hajóval bővül az utánpótláskorú versenyzők számára rendelkezésre álló sporteszközök száma, százmillió forintot költhetünk olimpikonjaink eszközfejlesztésére, húszmillió plusz forrás áll rendelkezésre edzők bérezésének támogatására, és beindulhat egy új, a versenyvitorlázás céljait szolgáló kikötő építése Balatonfüreden. Folytatják az edzői oktatási rendszer fejlesztését is: a cél, hogy minden nyolc fiatal vitorlázóra jusson egy képzett edző. Az igazolt ifjúsági versenyzők létszáma a jelenlegi négyszázról 2020-ig 25 százalékkal nő majd.

 

Az ifjúsági válogatott keret támogatása kiemelt prioritás, és az eddiginél több pénz jut majd a fejlődéshez szükséges edzőtáborok és versenyek költségeire. Az élsportban pedig az a cél, hogy az 1980-as olimpia bronzérme után 2020-ben újra legyen magyar érem és helyezés vitorlázásban.

Az elnök azt is kiemelte, hogy mindemellett nem feledkeznek meg a sportág gerincét adó nagyhajós és szabadidő-vitorlázókról sem. Az elmúlt időszakban megújult, szakmai szempontból átláthatóvá és egységessé vált a versenyrendszer, ami megállította a korábban tapasztalt létszámcsökkenést a magyar versenyeken. A továbbiakban is azon dolgoznak majd, hogy minden magyar vitorlázó megtalálja azt a túrát, versenyt vagy eseményt, amelynek révén bekapcsolódhat a sportág vérkeringésébe.

Read More

Nyílt Kempo Világkupa – március 3-5 Százhalombatta

Nyílt Kempo Világkupát rendez a Dojo Lovász SKE március 3-5 között Százhalombattán. Helyszín: Százhalombatta Sportcsarnok, 2440 Százhalombatta, Vasút  utca 41. A Világkupán 8 éves kortól vehetnek részt a nevezők. A FULL „A” és a Kevert Küzdelem szabályrendszerben csak a már 18. életévüket betöltött versenyzők nevezhetnek! Világkupán számonként egy, vagy két kategóriában mérhetik össze tudásukat a […] Read More

Szkander – Kiváló magyar szereplés Csehországban

Taroltak a magyar fiatalok Csehországban. A Kosticében megrendezett 13. Junior Grand Prix-n a magyar válogatott 18 versenyzővel vett részt. A mieink összesen hat aranyat, tíz ezüstöt és hat bronzérmet szereztek.

 

Ebben a sportágban külön versenyeket rendeznek jobb, illetve balkézre. A kiváló egyéni teljesítmények mellett a csapatbajnokságot is megnyerte a magyar együttes. A második helyen a szlovákok végeztek, megelőzve a dobogón a cseheket. „Erről a versenyről azt kell tudni, hogy a visegrádi országok 20 alatti fiataljai vesznek részt rajta, és a magyarok rendszerint jól szerepelnek. Örülök, hogy a hagyományoknak megfelelően ezúttal is remek szereplés után jöhettünk haza” – mondta Csabai Attila, a magyar szövetség elnöke, aki a nemzetközi, és az európai szövetség alelnöke is egyben.

A sportágban idén Budapest rendezi meg a világbajnokságot, amely szeptember 5. és 10. között lesz a MOM Sportközpontban. Budapest másodszor adhat otthont szkander-világbajnokságnak.

Read More

Az erős markú fiatalok Csehországba mennek

Több éremre számít a Magyar Szkander Szövetség elnöke a hétvégi csehországi nemzetközi versenyen. Kostice ad otthont a 13. Junior Grand Prix-nak. „Erről a versenyről azt kell tudni, hogy a visegrádi országok 20 alatti fiataljai vesznek részt rajta, és a magyarok rendszerint jól szerepelnek” – mondta Csabai Attila, a magyar szövetség elnöke, aki a nemzetközi, és az európai szövetség alelnöke is egyben.

 

A sportvezető elárulta, hogy ezt a versenyt is beépítették a hazai rendezésű világbajnokság felkészülési programjába.

A sportágban idén Budapest rendezi meg a világbajnokságot, amely szeptember 5. és 10. között lesz a MOM Sportközpontban. Budapest másodszor adhat otthont szkander-világbajnokságnak. Legutóbb 2006-ban rendeztek vb-t. Az idei világbajnokságra 50-55 ország 1500 versenyzőjét várják, akik a junior, felnőtt és parakategóriában harcolnak majd az érmekért.

Read More

A hétvégén Vésztőn lesz a legtöbb erős ember!

Pascal RAW Fekvenyomó Magyar Bajnokság

 

A hétvégén megrendezik az erőemelők első idei nagyversenyét, ez a Pascal RAW Fekvenyomó Magyar Bajnokság.

A magyar bajnokságnak Vésztő ad otthont, ahol kiderül, hogy idén a RAW Európa-bajnokságra kik utazhatnak. A verseny nevében a „RAW” jelző azt jelenti, hogy az indulók nem használhatnak speciális fekvenyomó ruhát – tudtuk meg Berke Lóránd szervezőtől.

 

A magyar bajnokságon többek között elindul a nehézsúlyú Szabó Ágnes is, aki a hazai (és a nemzetközi) mezőny egyik legjobb fekvenyomója, és akit legutóbb a Nemzeti Versenysport Szövetség is díjazott.

„Két év után ad ismét Vésztő otthont az év első hazai versenyének, a klasszikus Fekvenyomó Bajnokságnak. A hosszú téli pihenő után mindenki nagy várakozással tekint a megmérettetés elé. Az izgalmakat fokozza, hogy egyes súlycsoportokban nagyon komoly versengésnek nézünk elébe, érdemes lesz figyelemmel kísérni a versenyt, akár a helyszínen, akár az interneten” – mondta Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke.

Read More

Teke BL – Négyes döntőbe jutott a Szeged!

Folytatta remek sorozatát a Szeged. A Répcelak és a Rákoshegy kiesett a BL-ből.

 

Csak a Szeged jutott be a teke Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. A Tisza-partiak a negyeddöntő visszavágóján a KK Neumarkt vendégeként is nyertek 6-2-re, így kettős győzelemmel kerültek a legjobb négy közé. Nem sikerült a Répcelaknak! A magyar együttes hazai pályán ugyan nyerni tudott 5-3-ra a német Zerbst ellen, de 9.5-6.5-ös összesítéssel a németek jutottak tovább. A nőknél a Rákoshegy az első meccset 5-3-ra nyerte, majd a visszavágón ugyanilyen arányban kikapott a szlovén Celjétől, és rosszabb szettarány miatt nem lépett tovább, így az idei Final Fourban a magyaroktól csak az Alabárdos-Szegedi TE lesz érdekelt. A szegediek sorozata félelmetes. Az elmúlt 15 évben mindössze kétszer nem jutottak be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, zsinórban ötödször vannak ott a legjobbak között.  

A Bajnokok Ligája négyes döntőjét április elején rendezik meg a szlovákiai Zólyombrézón (Podbrezova).

Read More

Berecz Zsombor megkezdte a felkészülést

Berecz Zsombor már Tokióra koncentrál. A kiváló vitorlázó jelenleg Sevillában edzőtáborozik. A többek között a riói olimpiát is megjárt sportember első idei nagyobb nemzetközi versenye várhatóan  Palma de Mallorcán lesz március végén.

 

 

„Európa-bajnoki ezüstérmesünk most már gőzerővel készül Valenciában. Kialakult, hogy várhatóan idén milyen nagy versenyeken vesz majd részt. Palma de Mallorca után Hyeres következik, amely egy Világkupa lesz, de számos nagy megmérettetésre készül. Persze az év főversenye számára a balatonföldvári rendezésű Finndingi világbajnokság lesz, amikor hazai vizeken bizonyíthat” – számolt be Berecz idei programjáról Brencsán Ábel, a Magyar Vitorlás Szövetség versenysport-menedzsere.

 

Berecz Zsombor jelenleg a 45. helyen áll a világranglistán, ahonnan az idei versenyeknek köszönhetően minden bizonnyal előre lép, hiszen a tavalyi olimpia után nem indult olyan viadalon, ahol gyarapítani tudta volna világranglista pontjainak számát.

Read More

Magyar sikerek a Hungarian Dance Openen

A magyar versenytáncosok több kategóriában is érmet szereztek a Hungarian Dance Openen. A Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban megrendezett nemzetközi versenyt a TáncSport Magyar Bajnokságokkal párhuzamosan bonyolították le, ahol többek között a Világjátékok-kerettag László Csaba és Páli Viktória lett magyar bajnok a profi standard kategóriában.

 

Népes nemzetközi mezőnyben kimagasló eredményt ért el a Hidi Balázs, Karcagi Laura páros. A magyar táncsport egyik nagy reménységének számító duó ugyanis egy román és egy moldáv kettős mögött bronzérmet szerzett.

További magyar érmesek a Hungarian Dance Openről:

Aranyérem

Balogh Csongor, Szabó Anita (Senior I. Standard)

Kovács Máté, Makai Zsuzsa (Senior I. Latin Open)

Ezüstérem

Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia (Senior I. Latin Open)

Kránicz József, Dobó Erika (Senior III. Standard Open)

Sulyán Bálint, Bálint Nikoletta (Ifjúsági Latin Open)

Kiss Mihály, Farkas Mónika (Senior II. Latin Open)

Bronzérem

Urbán István, Urbán Lilla (Junior II. Standard Open)

Kemény Tamás, Princz Nóra (Senior I. Standard Open)

Read More

Hacked By Shade

A magyar versenytáncosok több kategóriában is érmet szereztek a Hungarian Dance Openen. A Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban megrendezett nemzetközi versenyt a TáncSport Magyar Bajnokságokkal párhuzamosan bonyolították le, ahol többek között a Világjátékok-kerettag László Csaba és Páli Viktória lett magyar bajnok a profi standard kategóriában.

 

Népes nemzetközi mezőnyben kimagasló eredményt ért el a Hidi Balázs, Karcagi Laura páros. A magyar táncsport egyik nagy reménységének számító duó ugyanis egy román és egy moldáv kettős mögött bronzérmet szerzett.

További magyar érmesek a Hungarian Dance Openről:

Aranyérem

Balogh Csongor, Szabó Anita (Senior I. Standard)

Kovács Máté, Makai Zsuzsa (Senior I. Latin Open)

Ezüstérem

Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia (Senior I. Latin Open)

Kránicz József, Dobó Erika (Senior III. Standard Open)

Sulyán Bálint, Bálint Nikoletta (Ifjúsági Latin Open)

Kiss Mihály, Farkas Mónika (Senior II. Latin Open)

Bronzérem

Urbán István, Urbán Lilla (Junior II. Standard Open)

Kemény Tamás, Princz Nóra (Senior I. Standard Open)

Read More

Király István: Hatalmas felelősség van rajtunk, edzőkön

Király István számára a dr. Leyrer Richárd Sportvezetői Díj megerősítés, egy sikeres csapatmunka eredménye, de ugyanakkor hatalmas felelősséggel is jár. A csepeli Halker-Király Team Kickbox Akadémia elnöke a Nemzeti Versenysport Szövetség Gálán vehette át azt a díjat, amelyet a néhai MOB-alelnökről, a Magyar Kick-Box Szövetség elnökéről neveztek el. Ezt a díjat azok a sportvezetők kapják meg, akik saját szakterületükön maradandót alkottak.

„Harminckét éve edzősködöm, szinte össze se tudnám számolni, hogy hány világversenyen szereztek aranyat, ezüstöt, vagy bronzot a tanítványaim. Egy biztos, az elmúlt 12 évet tekintve, ez a kis csepeli klub minden korosztályt beleszámítva töretlenül vezeti a klubcsapatok világranglistáját sportágunkban. Ez a díj nem csupán nekem szól, hanem az összes tanítványomnak, barátomnak. Óriási megtiszteltetés” – mondja Király István, aki a Magyar Kick-Box Szakszövetség alelnöke, és a WAKO Világszövetség elnökségi tagja is egyben.

 

A mesterdző-szakedző, aki a Magyar Edzők Társaságának elnökségi tagjaként is tevékenykedik hangsúlyozta, az edzői munka komoly felelősséggel jár. „Egy edzőnek folyamatosan képeznie kell magát. Tudnia kell, hogy hogy működik az emberi szervezet. Elég, ha belegondolunk abba, hogy a szülők a legféltettebb értékeiket bízzák ránk a gyerekek személyében. Nem az a cél, hogy olyan sportembereket neveljünk, akik az élsport abbahagyása után ízületi, és egyéb mozgásrendszeri problémákkal küszködnek majd. Ez a díj egy olyan évben talált rám, amikor itthon bizonyíthatjuk be ismét, hogy a magyar kick-boxosok a világ legjobbjai. Májusban Világkupát, ősszel pedig világbajnokságot rendezünk. Bebizonyítanánk, hogy Magyarország képes világszínvonalú versenyek lebonyolítására. Mi a ’kistestvére’ szeretnénk lenni akár a vizes világbajnokságnak, és sikeres és győztes pályázat esetén a budapesti olimpiának is” – összegzett a dr. Leyrer Richárd Sportvezetői Díjas sportvezető. 

Dr. Leyrer Richárd sokat tett a magyar kick-boxért. A hazai szövetség elnökeként megszilárdította ezt a sportágat Magyarországon, és roppant eredményes sportpolitikai munkát is végzett a nemzetközi szövetségben. „Richárd hatalmas űrt hagyott maga után. A halála utáni sokkot a szövetség vezetése összefogással és kitartó munkával vészelte át. Mi nem egymás ellen, hanem egymásért küzdöttünk, és küzdünk mind a mai napig” – zárta gondolatait Király István VI. danos nagymester.

Read More