Monthly Archives március 2017

Hektikus eredmények Palma de Mallorcán

Igazi idény eleji eredményeket produkálnak a versenyzők a 48. Trofeo Princesa Sofián. Az idei első nagy megmérettetésen, Palma de Mallorcán színvonalas versenyek zajlanak, megváltoztatták a vitorlás viadal lebonyolítási szabályait, a magyarok pedig hektikus rajtot vettek.

 

 

Berecz Zsombor futamgyőzelemmel kezdett, majd 22. lett a Finn hajóosztályban, Érdi Mária a Laser Radialban egy 27. hellyel nyitott, később hetedik lett. A Gyapjas-testvérek, Balázs és Zsombor, Érdihez hasonlóan szerepeltek a 470-es mezőnyben: egy 21. hely után remekeltek a negyedik futamban, ahol 5-ként értek a célba – tudósít a hunsail.hu. A Nacra 17-ben Virág Flóra és Jankovics Gábor jelenleg a 26. helyet foglalják el.

Ezek az eredmények is bizonyítják, hogy mindenki próbálgatja magát, messze nincsenek még csúcsformában. A szervezők erős mezőnyt hoztak össze az összes hajóosztályban, és a verseny lebonyolítására vonatkozó szabályokat is megváltoztatták, így még izgalmasabb küzdelmek várhatók” – mondta Brencsán Ábel, a Magyar Vitorlás Szövetség versenysport-menedzsere.

A 48. Trofeo Princesa Sofián Berecz Zsombor jelenleg a 8., Érdi Mária a 10., Gyapjasék a 30., Virágék pedig a 26. helyről várják a  folytatást.

Read More

Nagyobb figyelmet kaphat a II. Buda Open

A Világjátékok évében nagyobb figyelmet kaphat a II. Buda Open – hangzott el az M4 Sportreggeli című műsorában. A sportcsatorna vendége volt Szedlay Gyöngyi és Sándor Zoltán, akik beszámoltak a budaörsi verseny előkészületeiről.

Bejelentették, hogy a II. Buda Open fővédnöke Szijjártó Szilvia, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felesége, a védnöke pedig Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke.

A II. Buda Opent április 29-én és 30-án bonyolítják le a Budaörsi Városi Sportcsarnokban, ahová több, mint 400 párost várnak.

A parketten láthatjuk várhatóan csaknem a teljes magyar élmezőnyt, valamint a környező országok kiválóságait is.

A Buda Opent először 2016-ban rendezték meg a résztvevők és a közönség legnagyobb megelégedésére. A szervezők célja, hogy idén is egy prémiumkategóriás versennyel öregbítsék a magyar táncsport hírnevét.

Read More

Maradt az elnök az erőemelőknél

A Magyar Erőemelő Szövetség tisztújító közgyűlése újraválasztotta a szövetség elnökének Rónaszéki Andrást. A sportvezető 1996 óta az elnöke a szövetségnek, és most újabb négy évre kapott bizalmat a közgyűléstől.

 

„Köszönöm a bizalmat, a továbbiakban is mindent megteszek a sportág eredményességének, népszerűsítésének érdekében, és ezt ígérem a szövetség vezetése nevében is. Mint tettem az elmúlt 50 év alatt, ezután is szolgálni fogom az erőemelést!” – nyilatkozta a közgyűlés után Rónaszéki András.

A magyar erőemelők rendre jól teljesítenek a különböző világversenyeken. Legközelebb a május 8-án kezdődő spanyolországi erőemelő Európa-bajnokságon indulnak a magyarok. Ez azt jelenti, hogy megszülethet a sportágban a 100. magyar aranyérem.

Read More

Vb-érmek után, Világjátékok előtt a magyar ju-jitsu

Sportágtörténelmi érmeket nyert a Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség hatfős válogatottja az athéni kadet és ifjúsági ju-jitsu világbajnokságon. Az orgoványi testvérpár, Tóth Anett és Tóth Zoltán dobogós helyezései azért különösen értékesek, mert hazánk tavaly lett a Nemzetközi Ju-Jitsu Szövetség hivatalos tagja, így először vettek részt magyar fiatalok ilyen rangos versenyen. A hazai szövetség magyar ju-jitsus sikert remél az idei Világjátékokon is.

 

A japán szamuráj eredetű küzdősport 150 tagállamot egyesítő világszövetségének vb-jén – amelyen 38 ország 750 küzdője indult – mindkét magyar versenyző földharcban ért el sikert.

 

Tóth Anett a 18 éven aluliak között az 52 kg-os lányok mezőnyében lett első. Muzsai István, a hazai szövetség alelnöke elmondta: az orgoványi sportoló kemény csatákon van túl. Orosz ellenfelét technikával múlta felül, míg kifejezetten sportszerűtlen kazah riválisát 17-0-ra iskolázta le. A középdöntőben egy izraelit pontozással vert, végül a döntőben orosz vetélytársát erőfölénnyel és egy előnyponttal győzte le. Testvére, a 66 kilós fiúk között indult Tóth Zoltán nagyszerű versenyzéssel jutott el a döntőig, ott azonban vitatható bíráskodás miatt alulmaradt egyesült arab emírségekbeli ellenfelével szemben.

 

A Tóth testvérek fiatal koruk ellenére tudásuknak és a – hazai brazil jitsu fellegvárának számító, Max Carvalho brazil edző által meghonosított és irányított – Zé Radiola Team edzői segítségének köszönhetően Görögországban egycsapásra a figyelem középpontjába kerültek, és eredményeik szép jövőt jósolnak.

 

Muzsai István továbbá a sportág jelentős hazai előretörésének nevezte, hogy a ju-jitsu – Szűcs Kristóf révén – egyike lesz annak a tíz sportágnak, amelynek versenyzői alkotják az idei Világjátékokon résztvevő magyar küldöttséget. A brazil ju-jitsuban világ- és Európa-bajnok fiatalember az alelnök szerint ráadásul éremesélyesnek számít a Wroclawban július 20. és 30. között sorra kerülő multisport-eseményen. Szűcs Kristóf mindent meg is tesz a sikerért, hiszen jelenleg is az Egyesült Államokban edz egy olyan klubban, ahol nap, mint nap három másik világbajnokkal készül együtt a megmérettetésekre.

Read More

Berecz, Érdi és Gyapjasék is indultak Palma de Mallorcán

Palma de Mallorcán kezdetét vette a vitorlázók rangos nemzetközi versenye, a 48. Trofeo S.A.R. Princesa Sofia Iberostar. A népes mezőnyben több magyar indulót is találunk.

 

 

„Ez a verseny tökéletesen megfelel arra, hogy az idény elején mindenki kipróbálhassa magát, hogy hol tart a felkészülésben, így nem meglepő, hogy több élversenyzőnk is hajóba ül” – mondja Brencsán Ábel, a Magyar Vitorlás Szövetség versenysport menedzsere.

 

Palma de Mallorcán a Finn hajóosztályban indul Berecz Zsombor, a Laser Radialban Érdi Mária, a 470-eseknél szurkolhatunk Gyapjas Balázsnak és Gyapjas Zsombornak, a Nacra 17-ben pedig Virág Flórának és Jankovics Gábornak.

 

A 48. Trofeo S.A.R. Princesa Sofia Iberostar az európai vitorlás szezon idei első nagy nemzetközi versenye az olimpiai osztályok számára. A futamok már zajlanak, a versenyt lezáró éremfutamokra pedig április 1-én, szombaton kerül sor.

Read More

Szkander – Hat érmet hozott haza a válogatott a rangos Világkupáról

Három arany, két ezüst, egy bronz, valamint egy profi győzelem a magyar mérleg az olaszországi Világkupán.

A hazai rendezésű világbajnokságra készülő magyar szkander-válogatott több tagja is asztalhoz állt a bresciai Vk-n.

 

Kovács Péter duplázott: a magyar versenyző a 95 kilósok között mindkét kézzel aranyérmes lett. Ugyancsak első lett a súlycsoportjában Kőváriné Ivánffi Brigitta. A +70 kilogrammban versenyző magyar kiválóság jobb kézzel volt eredményes.  

Kollár Csaba (65 kilogramm, jobb kéz), és Sztanek Sándor (85 kilogramm, jobb kéz) ezüstérmet gyűjtött be, míg Bogdán Róbert a +95 kilós mezőnyben jobb kézzel bronzérmes lett.

A 65 kilósok között versenyző Barzsó Henrietta egy profi mecset vívott. A magyar vb-ezüstérmes kiválóság az olasz bajnok, és Világkupa-győztes Monika Pelegrinivel csapott össze egy ötmenetes meccsen és 5-0-ra nyert.

Budapest 2006 után másodszor adhat otthont szkander-világbajnokságnak, amely szeptember 5. és 10. között lesz a MOM Sportközpontban.

Read More

Világjátékok 2017 – Sárkány Vivien is utazhat!

Újabb szumós kapott indulási jogot a nyári Világjátékokra. A Magyar Szumó Szövetség tájékoztatása szerint Sárkány Vivien kapott szabadkártyát.

Ebben a sportágban korábban Makai Erika kapott kvótát a július 20-án kezdődő világversenyre, így elmondható, hogy női nehézsúlyban két magyar indulónak szurkolhatunk Wroclawban. „Erikához hasonlóan Viviennek is lesz alkalma nehézsúlyban és open kategóriában is küzdőtérre lépni” – mondta Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke.

 

A Világjátékokat mindig a nyári olimpiát követő évben rendezik meg. Legutóbb Kolumbiában rendezték a világversenyt, idén pedig a lengyelországi Wroclaw lesz a házigazda.

Azok a sportágak, amelyekben lesz magyar induló a Világjátékokon: aerobik, strandkézilabda, szumó, íjászat, vitorlázó műrepülés, tájékozódási futás, táncsport, uszonyosúszás, ju-jitsu és karate.

Read More

Ausztrál Nagydíj – Vettel nyerte az idénynyitó futamot

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte az idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat vasárnap. A 29 éves versenyzőnek ez volt pályafutása 43. futamgyőzelme, Melbourne-ben karrierje második diadalát aratta, És először nyert a 2015. szeptember 20-án rendezett Szingapúri Nagydíj óta. Vettel mögött a háromszoros vb-győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája ért célba másodikként, […] Read More

Az Ausztrál Nagydíj rajtsorrendje

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es szezonnyitó, az Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A 31 éves versenyző pályafutása 62. pole pozícióját szerezte meg a melbourne-i Albert Parkban, ahol hatodszor, sorozatban pedig negyedszer bizonyult legyőzhetetlennek az időmérőn. A második rajtkockából a […] Read More

Pigniczki Fanni táncversenyre megy

Pigniczki Fanni is ott lesz a II. Buda Openen. A többszörös magyar bajnok ritmikus gimnasztikázó a hazai rendezésű Európa-bajnokságra készül, de kikapcsolódásként a budaörsi táncversenyen szurkol a magyar pároknak. 

Pigniczki Fannitól nem áll annyira távol ez a sportág, hiszen korábban kipróbálta magát a parketten. „Korábban én is táncoltam, a latint nagyon szerettem, kedvencem a szamba. A táncot párhuzamosan az rg-vel csináltam”- mondta a felnőtt egyéni válogatott keret tagja. Pigniczki Fanni elárulta, azóta is imád táncolni, és ha lehetősége van, szívesen táncra perdül.

A budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságot május 19-én, 20-én 21-én bonyolítják le a Papp László Sportarénában, ahol Pigniczki Fannin kívül Kis Alexandra és Váray Míra alkotja a felnőtt egyéni keretet.

A Buda Opent 2016-ban indították útjára azzal a hagyományteremtő céllal, hogy Budapest vonzáskörzetében prémiumkategóriás versenyen lássák vendégül Európa kiváló táncosait. Az I. Buda Openen 400 páros indult, és várhatóan idén, április 29-én és 30-án is hasonló létszámú mezőny kápráztatja el a közönséget. 

Read More