Kőváriné Ivánfi Brigitta kétszeres Európa-bajnok lett Lengyelországban!

Magyarország rendezheti a 2020-as Eb-t

 

Tizenöt magyar éremmel és hatalmas sportdiplomáciai sikerrel fejeződött be a 2017-es szkander Európa-bajnokság.

Kőváriné Ivánfi Brigitta duplázott a szkander Európa-bajnokságon. A 70 kilós kategóriában versenyző magyar kiválóság jobb kézzel és bal kézzel is kontinensbajnok lett a katowicei Európa-bajnokságon. Kovács Péter (90 kg) nagyszerű versenyzéssel egy 4. és egy 5. helyet csípett el. Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke a 33 fős válogatott hazaérkezése után úgy nyilatkozott, hogy a nemzeti csapat ismét bebizonyította, hogy ebben a sportágban a világ legjobbjai közé tartozik.

 

„Összességében sikeres Európa-bajnokságot zártunk. A felnőtt mezőnyben Ivánfi Brigitta fantasztikus versenyzéssel utasította maga mögé súlycsoportja legjobbjait. Kovács Péter szintén jó formát mutatott. Ivánfi Brigittán kívül a mozgássérült junior kategóriában Farkas István lett aranyérmes Katowicében” – összegzett Csabai Attila, aki egyben a nemzetközi, és az európai szövetség alelnöke is.

A magyar válogatott a különböző kategóriákban a három arany mellett három ezüstéremmel és kilenc bronzéremmel zárt, továbbá két negyedik, hat ötödik és két hatodik helyet ért el.

Szkander Eb Magyarországon!

A katowicei Európa-bajnokságon az is eldőlt, hogy az idei szkander-világbajnokság után Magyarország újabb világversenynek adhat otthont. A magyar pályázat nyert ugyanis a 2020-as Eb megrendezéséért kiírt versenyben.

„A horvátokkal voltunk versenyben a 2020-as Európa-bajnokság megrendezéséért, a sportág Lengyelországban megtartott kongresszusán végül egyhangú szavazással nyertünk, és nagyon örülök, hogy az őszi vb után újabb nagy világversenynek adhat otthont Magyarország. Az Eb helyszínéről egyelőre még nem döntöttünk, minden bizonnyal nem Budapesten lesz ez a verseny” – nyilatkozta Csabai Attila.

Részletek

Magyar János a maximalista

Kér időmérő, két verseny és magyar sikerek. Magyar János a Red Bull Ringen teljesítette a szezon második hétvégéjét. A Red Bull Ringen az ESET kupa és Zónabajnokság mezőnye együtt teljesíthette a második felvonást. A rajtrácsra 26 autó állhatott fel. Jani a kategóriájában szombaton sem talált legyőzőre.   „Az időmérőn a tegnapi naphoz hasonlóan megszereztem a […]

Részletek

Kategóriagyőzelem az első napon

Magyar János a Red Bull Ringen teljesíti az idei második versenyhétvégéjét. Az első időmérőn és az első versenyen sem talált legyőzőre a kategóriájában. Jani utoljára két éve versenyezhetett a Red Bull Ringen, de a jelek szerint ez semmi hátrányt nem okozott az őrbottyáni versenyzőnek. „Az időmérő viszonylag jó volt, kategória első lettem. A legjobb első […]

Részletek

Szkander: Magyarország rendezheti a 2020-as Európa-bajnokságot

Szkander Eb – Hét bronzérem eddig…

Magyar sikerekkel folytatódott a szkander Európa-bajnokság Katowicében. Egyrészt az európai szövetség kongresszusán eldőlt, hogy Magyarország rendezheti meg a 2020-as Európa-bajnokságot, másrészt a kontinensbajnokság második napján további érmeket gyűjtöttek a magyar csapat tagjai.

 

Az idei világbajnokság után újabb világversenyt rendezhet Magyarország a sportágban. Lengyelországban ugyanis eldőlt, hogy a 2020-as magyar pályázat nyert. „A horvátokkal voltunk versenyben a 2020-as Európa-bajnokság megrendezéséért, a kongresszuson végül egyhangú szavazással nyertünk, és nagyon örülök, hogy az őszi vb után újabb nagy világversenynek adhat otthont Magyarország. Az Eb helyszínéről egyelőre még nem döntöttünk, minden bizonnyal nem Budapesten lesz ez a verseny” – nyilatkozta Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

A most zajló Eb-n kiválóan teljesített Verbóczki Luca (60 kg), aki 15 éves kora ellenére érett versenyzéssel lett bronzérmes a juniorok között. A bal kézzel szerdán a harmadik helyen záró Bollók Ágnes (+65 kg) jobb kézzel is Európa-bajnoki bronzérmes lett a grand master kategóriában, akárcsak Kovács Péter (senior grand masters, 75 kg), így a magyar csapat hét bronzéremnél tart a katowicei Európa-bajnokságon.

Részletek

Kihívás Napja 2017: Május 22-ig lehet még nevezni!

A Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) meghosszabbította a nevezési határidőt az idei Kihívás Napjára. Azon települések, iskolák és tűzoltóságok, amelyek még nem regisztráltak, de szeretnének részt venni Magyarország legnagyobb szabadidősport-eseményén, 2017. május 22-ig adhatják le nevezésüket a kihivasnapja.hu oldalon. Az idei Kihívás Napját május 31-én rendezik meg.

 

A munkahelyek és szerkesztőségek esetében már lezárult a nevezés, ezeknek a területeknek Kihívás (hó)Napját írt ki a Magyar Szabadidősport Szövetség, így az újságírók és a különböző cégek munkatársai már javában sportolnak.

A 26 éves múltra visszatekintő Kihívás Napjának a célja változatlanul az, hogy minél többen végezzenek legalább napi negyedórányi aktív testmozgást. Tavaly több mint 70 millió aktív mozgással töltött percet regisztráltak az eseményen.

Részletek

Egyetlen magyar az osztrákoknál

Magyar János számára a Red Bull Ringen folytatódik a 2017-es szezon. A forma autós bajnok számára ez ESET kupa és Zóna bajnoki forduló is egyben. A mezőny egyetlen magyar versenyzője Jani lesz.   Jani 2015-ben már kipróbálta, hogy milyen is az osztrák forma 1-es pályán versenyezni. Most két évvel később már úgy tér vissza a […]

Részletek

Szkander Eb – Négy bronzérem eddig

Jól kezdtek a magyar szkanderesek az Európa-bajnokságon! A Katowicében zajló kontinensbajnokságon a magyar válogatott tagjai négy Eb-bronzéremmel nyitottak, ezenkívül egy negyedik és két ötödik helyet szereztek a balkezes versenyek során.

 

Bollók Ágnes a grand masters kategóriában a +65 kilósok között, Hollandi Pál a senior grand masters mezőnyben a +100 kilósok között, Kovács Péter a senior grand masters kategóriában a 75 kilósok között, míg Miksz Attila a master 100 kilósok között szerzett bronzérmet.

Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke elmondta, további értékes pontszerző helyekkel gazdagodott a magyar válogatott. „Barzsó Henrietta a junioroknál negyedik lett, Kónya Lajos és Helyesi Csaba masters versenyzők pedig ötödikek lettek. A feelnőtt mezőny pénteken és szombaton lép asztalhoz” – mondta Csabai Attila.

Részletek

Kihívás Napja 2017. – Aktívak az atléták!

Május 17-ig jelentkezhetnek a települések

 

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) munkatársai példát szeretnének mutatni. A szövetség ugyanis jelentkezett a Kihívás (hó)Napjára, így az alkalmazottak lelkesen gyűjtik a sporttal eltöltött perceket. A Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) idén május 31-én rendezi meg a Kihívás Napját, ám a munkahelyek képviselői és a médiacsapatok gyakorlatilag egész májusban sportolnak.  Ezzel hívják fel a figyelmet a rendszeres testmozgás fontosságára. A települések és iskolák 2017. május 17-ig jelentkezhetnek a Kihívás Napjára az esemény hivatalos honlapján (www.kihivasnapja.hu).

 

Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára elmondta, hogy nagyon lelkesek a kollégák, és még az is megfordult a fejükben, hogy két csapatot is indítanak. „Végül úgy oldottuk meg, hogy vannak tartalékok, akik abban az esetben kapcsolódnak be a versenybe, ha valaki kiesik. A mozgásformák közül természetesen a futás a legnépszerűbb, de a munkatársak nagyon leleményesek, ha sportról van szó. Mindenki igyekszik hozzátenni a csapat sikeréhez” – mondta a főtitkár.

A Kihívás Napját idén 26. alkalommal rendezi meg a Magyar Szabadidősport Szövetség. Idén május utolsó napján a településeken, munkahelyeken, médiacsapatokon kívül – többek között – a tűzoltóparancsnokságok is versenyeznek. 2017-ben két magyar várost nevez az MSZSZ a települések nemzetközi versenyére. A Nemzetközi Szabadidősport Szövetség (TAFISA) által koordinált Challenge Day-en idén Magyarországot Székesfehérvár és Budapest IV. kerülete – azaz Újpest- képviseli, itthon pedig a városok és falvak esetében kiderül, hogy 2017-ben mely települések a legsportosabbak.

(www.kihivasnapja.hu)

Részletek

Világjátékok 2017 – Még egy íjász kvóta!

Újabb íjász indulhat a Világjátékokon! A július 20. és 30. között megrendezendő wroclawi világversenyre Buzás Károly is szerzett indulási jogot.

 

A ráckevei sportember első számú tartalék volt, és egy visszalépésnek köszönhetően jutott kvótához – tájékoztatta a Nemzeti Versenysport Szövetség sajtószolgálatát Windischmann Mercédesz, a Magyar Íjász Szövetség sportigazgatója. Buzás Károly olimpiai kategóriában indul Wroclawban.

Korábban Kakas István (barebow kategória) szerzett kvótát a játékokra. „Mindketten jó formában készülnek a Világjátékokra, még akár dobogós reményeink is lehetnek íjászatban a Világjátékokon” – mondta a sportigazgató.

Kakas István a legutóbbi Világjátékokon is részt vett. Kolumbiában ő végül 5. lett. A Világjátékokon 10 sportágban lesznek magyar sportolók.

Részletek

Erőemelés: Szabó Ágnes Európa-bajnok lett

Fantasztikus magyar szereplés az erőemelők Európa-bajnokságán. A kontinensbajnokságnak Málaga adott otthont, ahol a felnőtteknél Szabó Ágnes, a junioroknál pedig Lovas Adél lett Európa-bajnok.

 

Erőemelésben három fogásnemben versenyeznek az indulók. A guggolásban, fekvenyomásban és felhúzásban elért eredményeket összesítik, ezután hirdetnek győztest.

Szabó Ágnes guggolásban 255 kilogrammig jutott, fekvenyomásban 195 kilogrammot teljesített, míg felhúzásban 205 kilós eredménnyel zárt.

Részletek