Magyar világkupa-ezüst szambóban

Kozsák György a második helyen végzett a – Nemzetközi Olimpiai Bizottság által a múlt év végén elismert – Nemzetközi Sambo Szövetség hétvégi moszkvai világkupáján. A 33 ország versenyzőit felvonultató rangos viadalon a magyar sportoló a combat szambó kategória 90 kg-os súlycsoportjában szerzett ezüstérmet – adta hírül a Magyar Sambo Országos Szakszövetség.

Kozsák György a döntőbe vezető úton pontozással győzött le egy kirgiz versenyzőt, majd karfeszítéssel múlta felül üzbég riválisát. A döntőben a sportág egy igazi klasszisa, az orosz Alijev várt rá, aki a világszerte tömegeket vonzó profi küzdősportos szervezetek, a UFC és a Bellator gáláin is szerepelt már.

A korábbi világbajnok orosz még nagy falat volt Kozsák Györgynek, de az ezüstérem annál is értékesebb, mert a magyar szambósnak a moszkvai volt az első nemzetközi versenye, és szereplése mindenképpen biztató a májusi Európa-bajnokság előtt.

Részletek

Lotfi Begi és az Irie Maffia közös munkájaként született meg a pinpong új himnusza

Fiatalos lendület, nyári dallamok, pozitív erő és sokoldalúság. Ez jellemzi leginkább a LIEBHERR 2019 ITTF Asztalitenisz Világbajnokság hivatalos dalát, ami a Friends címet kapta.

 

A budapesti, 55. egyéni asztalitenisz vb-vel a Szervező Bizottság az élsporton túl a játék sokoldalúságát, összetartó erejét, határokon és kontinenseken átívelő közösségépítő erejét is szeretné hangsúlyozni. A Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke, Nátrán Roland is ezt emelte ki: „Sportágunkat mindenki jól ismeri, hiszen szerencsére az általános iskoláknak vagy nyaralóknak állandó bútorzata a pingpongasztal. Ennek a sportágnak így központi szerepe van barátságok születésében, az aktív szabadidő eltöltésben, olykor pedig ez alapozza meg egy nemzetközi sportolói karrier megvalósulását. Szerettük volna, ha mindez megmutatkozik az asztalitenisz vb dalában és a hozzá tartozó klipben is. A zene persze mindíg szubjektív, de Lotfi Begi és az Irie Maffia garancia a minőségre, és zenéjük a klippel együtt számomra pontosan azt az érzést fogalmazza meg, amit mi a világbajnoksággal – az élsporton túlmutatva – szeretnénk üzenni.”

Megannyi különböző stílust képviselő virtuóz közül nem volt könnyű megtalálni a legmegfelelőbb előadókat, de a választás egy tapasztalt, mégis fiatalos, valamint erőteljes párosra esett.

„Az elmúlt években sok sporttal kapcsolatos eseményhez, programhoz készítettem dalokat, vagy akár lemezt is! Ilyen volt a Bon Voyage c. album, amit a magyar labdarúgó válogatott Eb szereplésére készült, vagy a Kowalsky meg a Vegával közös kézis dalunk! Ebből adódóan nem lepett meg a dolog, de annál jobban örültem a felkérésnek! Mivel  egy világversenyről van szó, így ez nagy kihívás volt számomra, hogy a dalt akár külföldön is hallani fogják a vb-n szereplő országokban. Külön öröm számomra hogy a számot az egyik kedvenc hazai zenekarommal készíthettem, nevezetesen az Irie Maffiával, akik hozzák a tőlük megszokott pozitív energiát, amit az általam már jól ismert hangzással keverünk! Nagyon izgalmas lett a végeredmény!” – mondta a mű producere és DJ-je, Lotfi Begi.

A videoklip az alábbi linken elérhető:

https://youtu.be/FF27XaL3prQ

Az április 21. és 28. közötti asztalitenisz-világbajnokságot a Hungexpón rendezik meg.

Részletek

A világbajnok szerint letisztul a birkózás

Rácz Lajos reméli, hogy a birkózás szépen lassan letisztul. Az olimpiai ezüstérmes, világ- és kétszeres Európa-bajnok birkózó úgy látja, a sok-sok szabályváltoztatás ideje lejárt, a sportág sokkal tisztább arcát mutatja „Ez érzékelhető volt a tavalyi budapesti birkózó-világbajnokságon is. Azt gondolom, hogy a birkózás kiállta az idő próbáját, és egyre távolodik attól az állapottól, amely anno […]

The post A világbajnok szerint letisztul a birkózás appeared first on xlsport.hu.

Részletek

Műszaki hiba miatt kiestek Herczigék

Nem volt szerencséje a MOL Racing Team versenyzőpárosának Herczig Norbertnek és Ferencz Ramónnak a rali Európa-bajnokság nyitófutamán. Az Azori-szigeteken a második versenynapon, a 8. pozícióból feladni kényszerültek a küzdelmet a  Volkswagen Polo GTI R5 versenyautóval. A csütörtököt a 10. helyen zárta a magyar páros, így pénteken elsőként startoltak, mert a szabályok szerint a második napon az első tíz fordított sorrendben indul. A murvás versenyeken az elsők között rajtolni hátrányt jelent.

 

„Ahhoz képes, hogy elsőként mentünk és mi takarítottuk az utat, elég jó időeredményeket produkáltunk, két hatodik és egy nyolcadik hellyel zártuk a pénteki első kört. A három gyorsasági szakasz alatt két helyet ugrottunk előre, már a 8. pozícióban voltunk és úgy tűnt, hogy még ezen a napon az 5. helyet is elérhetjük. Aztán amikor jött volna a második kör a már letisztult pályákon, a hetedik gyorsaságin nem sokkal a start után megállt a kormányszervó. Lidérces érzés volt, de hála az égnek egyenesben, féktávon történt, és bár a következő kanyarba már nem tudtunk befordulni, de szerencsére meg tudtunk állni még a kanyar előtt. Két kilométeren keresztül még küzdöttünk a szervóval, de aztán fel kellett adnunk, félre kellett állnunk.” – mondta szomorúan Herczig Norbert.

A MOL Racing Team párosa legközelebb a Kanári-szigeteken áll rajthoz az Európa-bajnokság második futamán május 2. és 4. között.

Részletek

Egészségügyi ellátás olimpikonoknak

Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke írta alá a sportpályafutásukat befejezett  érmes sportolók, valamint a nyugdíjas sportszakemberek minél hatékonyabb egészségügyi ellátását segítő együttműködési megállapodást. A megállapodás célja, hogy közösen elősegítsék a budapesti lakóhellyel rendelkező, sportpályafutásukat befejező olimpiai érmes sportolók, a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc […]

The post Egészségügyi ellátás olimpikonoknak appeared first on xlsport.hu.

Részletek

Második nap Dohában

Véget értek a selejtezők a tornászok dohai Világkupáján, ahol mindhárom magyar versenyző bemutatta gyakorlatát. A selejtezők második napjával folytatódott a tornászok dohai Világkupája, ahol Vecsernyés Dávid nyújtón, Székely Zója gerendán, míg Bácskay Csenge gerendán és talajon is bemutatta gyakorlatát. A férfiaknál az Eb-bronzérmes Vecsernyés Dávid rendkívül erős mezőnyben 13.833 pontot kapott gyakorlatára, ami a tizenegyedik […]

The post Második nap Dohában appeared first on xlsport.hu.

Részletek

Túl vannak az első versenynapon Herczigék

A 10. helyen áll a MOL Racing Team két versenyzője Herczig Norbert és Ferencz Ramón a 2019-es Rali Európa-bajnokság nyitófutamának első napja után az Azori-szigeteken. A magyar páros a csütörtök délelőtti kvalifikáción a 4. helyet szerezte meg és a 12. rajtpozíciót választotta.

 

Az első gyorsasági szakaszon egy kisebb technikai hiba miatt vesztettek pár másodpercet, de aztán a második gyorsaságin már csak 6 másodpercre voltak a szakaszgyőztestől.

„A hosszú téli szünet után mindenki tapogatózott egy kicsit. Az új versenyautónk a Volkswagen Polo GTI R5 eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Egy picit óvatosan kezdtünk, de bízom benne, hogy tudunk majd még gyorsulni. Tavaly a hatodikok lettünk ezen a versenyen, nagyon remélem, hogy ezt túl tudjuk majd szárnyalni. Pénteken 7, szombaton pedig 5 gyorsasági szakasz vár ránk.” – mondta Herczig Norbert a MOL Racing Team pilótája.

A MOL Racing Team versenyzőpárosa idén a 8 versenyből álló Európa-bajnoki sorozatban 7 futamon áll majd rajthoz, köztük a Magyarországon november 8-10. között megrendezésre kerülő szezonzáró futamon a Nyíregyháza-ralin.

Részletek

EU-támogatást kaphat a pán-európai úszóprogram

Ritka alkalom: az úszás volt a fókuszban az Európai Parlament brüsszeli székhelyén, ahol az Európai Úszó Szövetség (LEN) képviselői az EU illetékes vezetőinek, köztük Antonio Tajani elnöknek és Navracsics Tibor sportért felelős biztosnak mutatták be a LEN „Tanulj úszni” projektjét. Az eseményen jelen volt Schmitt Pál NOB-tag, az EU parlament korábbi alelnöke, aki hozzászólásában követendő […]

The post EU-támogatást kaphat a pán-európai úszóprogram appeared first on xlsport.hu.

Részletek

Györfi Alen: „Egy álmom vált valóra a Daytona 200-on!

Hatalmas fába vágta a fejszéjét a Forty Racing korábbi gyorsasági motoros Európa-bajnoka. Györfi Alen ugyanis március 16-án rajthoz állt a világ leghíresebb hosszútávú versenyén, a Daytona 200-on, és végül a 13. helyet szerezte meg a kétszáz mérföldes száguldásban. A tavaly alakult Forty Racing csapatfőnöke, a korábbi Európa-bajnok, Györfi Alen önbizalom növelő eredménnyel vághat majd neki […]

The post Györfi Alen: „Egy álmom vált valóra a Daytona 200-on! appeared first on xlsport.hu.

Részletek

Székely Zója döntőközeli helyen dohai Vk-n

Székely Zója jól szerepelt élete első felnőtt Világkupáján, Dohában a selejtezők első napján felemáskorláton a tizedik helyen végzett. Szerdán megkezdődtek a dohai Világkupa selejtezői. A férfi tornászok talajon, lólengésben valamint gyűrűn, a nők két szeren, felemáskorláton és ugráson kezdték meg a versenyt. A női mezőnyben a magyar tornasportot Székely Zója és Bácskay Csenge képviselte, akik […]

The post Székely Zója döntőközeli helyen dohai Vk-n appeared first on xlsport.hu.

Részletek