Monthly Archives október 2019

TÉR 2019 – Balzsay: Felálltam a földről a ringben, felálltam a földről az életben!

Ismét sikeres volt TÉR. A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán megtartott II. Sport, Egészség és Karrier Konferencián a hazai sport és kulturális élet kiválóságai tartottak előadásokat.

A rendezvény ötletgazdája dr. Elbert Gábor volt, aki az elmúlt közel 10 évben rendszeresen szervezett konferenciákat a baranyai megyeszékhelyen. A TÉR elnevezést 2018-ban kapta az esemény.

„Évről évre rendezünk konferenciákat. Idén többek között Balzsay Károly, profi világbajnok ökölvívó, a sportág felnőtt szövetségi kapitánya, Zubor Attila, korábbi válogatott úszó, a vízimentők szövetségi kapitánya, Horváth Kinga, a Magyar Wakeboard Szövetség elnöke, aki többek között Világkupát is nyert ebben a sportágban, valamint képviselte Magyarországot a 2005-ös duisburgi Világjátékokon, és dr. Zalán János, a Pesti magyar Színház igazgatója tartott előadást.” – mondta dr. Elbert Gábor.

A II. TÉR-en nagysikerű előadást tartott Balzsay Károly Felálltam a földről a ringben, felálltam a földről az életben címmel,  nagy tetszést aratott Zalán János esélyegyenlőségre épülő értekezése, de sokan voltak kíváncsiak Petrov Ivánra, az utánpótlás úszók szövetségi kapitányára is.

A TÉR azon túl, hogy tartalmas programot kínál Pécsett, egyben a sportszervező és rekreáció szervező, valamint egészségfejlesztő hallgatóknak ad gyakorlati lehetőséget, ugyanis a megszervezésében aktívan részt vesznek az egyetemisták. Az októberi rendezvény a környezetvédelem jegyében zajlott le.

Read More

Berki Krisztián: Pozitív élményekkel tértem haza Stuttgartból

A lólengés olimpiai, világ- és Európa bajnoka Berki Krisztián -bár nem versenyzett – elkísérte a magyar csapatot Stuttgartba, az olimpiai kvalifikációs világbajnokság helyszínére. Az UTE tornásza erről, valamint vállának állapotáról is nyilatkozott. Az előzetes tervekkel ellentétben végül nem versenyzőként, hanem a magyar csapat kísérőjeként vett részt a stuttgarti olimpiai kvalifikációs világbajnokságon az olimpiai, világ- és […]

The post Berki Krisztián: Pozitív élményekkel tértem haza Stuttgartból appeared first on xlsport.hu.

Read More

Balzsay: Felálltam a földről a ringben, felálltam a földről az életben!

Ismét sikeres volt TÉR. A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán megtartott II. Sport, Egészség és Karrier Konferencián a hazai sport és kulturális élet kiválóságai tartottak előadásokat. A rendezvény ötletgazdája dr. Elbert Gábor volt, aki az elmúlt közel 10 évben rendszeresen szervezett konferenciákat a baranyai megyeszékhelyen. A TÉR elnevezést 2018-ban kapta az esemény. „Évről évre rendezünk konferenciákat. […]

The post Balzsay: Felálltam a földről a ringben, felálltam a földről az életben! appeared first on xlsport.hu.

Read More

Már hét aranynál járunk a kínai vébén!

A fantasztikus csütörtöki kezdést (három világbajnoki cím) is sikerült túlszárnyalnia a magyar kajak-kenu válogatottnak pénteken a Kínában zajló ifjúsági, U23-as és felnőtt maraton világbajnokságon. A második nap nem rendeztek a felnőttek számára versenyt, viszont ugyanúgy kettős magyar győzelemmel indult a nap, mint csütörtökön. Az ifi kajakos lányok között párosban a Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter egység […]

The post Már hét aranynál járunk a kínai vébén! appeared first on xlsport.hu.

Read More

Kick-boxot és emberséget tanított a jordán menekülttáborban Mórádi Zsolt

Újabb különleges tapasztalatokkal gazdagodott edzéstartásai során Jordániában a kick-box sportág történetének legsikeresebb versenyzője. Mórádi Zsolt már visszajáró vendégként oktatott az ázsiai országban, ahol megismerkedett egy médiasztárrá lett filantróp kick-box bíróval, a 80 ezer szír menekült lakta Zaatari Refugee Campben pedig egy szorgalmas féllábú fiatalembert is a tanítványai között tudhat.

A napokban immár másodjára edzősködött a szigorúan őrzött sivatagi menekülttáborban a tízszeres magyar világbajnok. A versenyzéstől tavaly visszavonult sportember a WAKO kick-box világszövetség, az ENSZ és a Peace and Sport szervezet együttműködésének köszönhetően járt ismét a nehéz sorsú fiatalok között, akik szabadidős tevékenységként űzik a kick-boxot.

A legutóbbi látogatásom óta 20-25 százalékkal nőtt a létszám, vagyis érik be az a munka, amit elkezdtünk Alival, a táborban élő és dolgozó menekült edzővel. A kick-box oktatás célja itt nem feltétlenül az, hogy küzdősportolókat neveljünk, sokkal inkább, hogy segítsük jobb és a közösség számára is hasznosabb emberré válni az edzésre járókat, ami nem utolsó szempont egy olyan helyen, ahol a víz és az áram biztosítása sem százszázalékosan megoldott” – fogalmazott Mórádi Zsolt.

A magyar kick-boxos és a helyi edző kitaláltak egy olyan vizsgarendszertami nemcsak a fizikai teljesítmény növelését szolgálja, hanem figyelembe veszi emberi tényezőket is. Ennek lényege, hogy a két-három havonta tartott erőnléti és technikai vizsgák mellett az edző azt is megnézi: az adott tanítvány például mennyire fogad szót szüleinek vagy mennyire tanulj jól az iskolában.

A tábor nagyjából 120 fős kick-boxos közössége heti háromszor tréningezik, három csoportban. A program sikerét pedig jól mutatja, hogy az egyik legszorgalmasabb diák egy féllábú srác. Annyira megtetszett neki ez a küzdősport, hogy Ali rendszeresen külön foglalkozik vele és más testi fogyatékossággal élőkkel is. Emellett szintén komoly áttörés, hogy novembertől a WAKO egy, szintén a táborban élő női edző vezetésével elindítja a nőknek szóló kick-boxos foglalkozásokat is. Ez hatalmas előrelépés egy arab országban” – ismertette a tavaly óta a WAKO sportolói bizottsága elnöki tisztségét is betöltő fiatalember.

A menekülttáborban töltött nap után Mórádi Zsolt a jordán kick-box szövetség szervezésében egy nyílt szemináriumon oktatott Ammánban. A háromnapos programon 12 arab ország 200 sportolója, edzője és bírója vett részt, akiket az újdonság erejével nyűgözött le világbajnokunk bemutató tréningje.

Nagyon eredményes volt a szeminárium, jogosan várható, hogy felpezsdül a térségben a kick-box élet. Számomra pedig külön öröm, hogy megismerkedhettem a hihetetlen humanitárius tevékenységet is végző bíróval, Zayeddel. Ő egy könyvelőből lett filantróp médiaszemélyiség, aki a szíriai háború kirobbanása után otthagyta a munkáját és létrehozott egy mára már 500 tagot számláló segélyszervezetet, amely a menekültek egészségügyi ellátását és oktatását támogatja. Voltam egy általuk üzemeltetett árvaházban, ahol szívszorító volt hallani, milyen küzdelmeken mentek keresztül ezek a gyerekek, és hogy milyen nagy dolog, hogy rendezett körülmények között élhetnek. De összességében pozitív élményekkel távoztam, mert láttam, mennyit dolgozik a szervezet, hogy a nélkülözőknek lehetőségük legyen egy szebb jövőre” – foglalta össze jordániai élményeit a csepeli klasszis.

Read More

Három magyar vb-cím a nyitónapon!

Már az első nap alaposan belehúztak a magyar kajak-kenusok az éremtermelésbe a Kínában zajló korosztályos és felnőtt maraton világbajnokságon. A nyitónap első két számában egyaránt kettős magyar siker született. Előbb Rendessy Eszter nyert Csikós Zsóka előtt az ifi kajakosoknál a lányok között. Ők ketten kiemelkedtek a mezőnyből, Rendessy 21 másodperccel előzte meg honfitársát, a harmadik […]

The post Három magyar vb-cím a nyitónapon! appeared first on xlsport.hu.

Read More

Vizesgála a legnagyobb bajnokok showműsorával

Három év alatt igazi hagyománnyá vált, hogy az év végére a vízi sportok legnagyobb ünnepe, az Ötpróba által életre hívott Vizesgála tegye fel a koronát. A Duna Arénában november 17-én megrendezett gálán több mint 30 olimpiai, világ- és Európa-bajnok mutatja meg a szurkolóknak tudása legjavát egy hangulatos showműsor keretében. Az esemény másik különlegessége, hogy idén […]

The post Vizesgála a legnagyobb bajnokok showműsorával appeared first on xlsport.hu.

Read More

Kétszer félmilliót futottak össze jótékony célra a „runaddictek”

Két alkalommal összesen egymillió forintot gyűjtöttek virtuálisan a runaddict alkalmazás felhasználói a 2019-es NN Ultrabalatonon és az NN Páros Félmaratonon. Az NN Biztosító ezért pontosan ekkora összeggel támogatta a SUHANJ! Alapítványt, hogy az speciális lábgéppel szerelhesse fel akadálymentesített, integratív edzőtermét, a SUHANJ! Fitnesst, ahol együtt sportolnak épek és fogyatékkal élők. Ahány ember, annyiféle motiváció. Van, […]

The post Kétszer félmilliót futottak össze jótékony célra a „runaddictek” appeared first on xlsport.hu.

Read More

Szkander – Az olaszok és a horvátok előtt a magyarok aranyérmesek lettek a budapesti Világkupán

Jó formában mehetnek a magyar szkanderosok a világbajnokságra – derült ki a Judgement Day elnevezésű Világkupán Budapesten. A rangos nemzetközi viadalon 15 ország legjobbjai indultak, ahol a magyarok megnyerték a csapatversenyt, másodikként a horvátok zártak, megelőzve Olaszországot.

Csabai Attila szerint a sportág ismét bizonyította, színvonalas nemzetközi küzdelmeket rendezve is tud eredményes lenni. „Ilyenkor, amikor házigazdák vagyunk, nagyobb a nyomás rajtunk, de álltuk a sarat. Sok pozitív visszajelzést kaptunk az egyes külföldi nemzeti szövetségektől. Mostantól csak az előttünk álló világbajnokságra készülünk.” – értékelt a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

A csapatversenyen túl a magyarok összesen 22 aranyérmet gyűjtöttek be az egyes kategóriákban. A szövetségi kapitány úgy látja, a válogatott tagjai fegyelmezett versenyzéssel bebizonyították: jó formában vannak. Több versenyzőnk ugyanakkor nem szaggatta százszázalékosan az istrángot, mert a világbajnokságra koncentrálunk.” – hangsúlyozta Dóró Zsolt szövetségi kapitány.

A világbajnokságnak Konstanca ad otthont október 26. és november 4. között.

Read More

A kick-boxos Murvai Lívia angliai sikere

Hat érmet szereztek a magyar versenyzők a Bristol Open elnevezésű rangos kick-box versenyen. A novemberi felnőtt világbajnokság felkészülési állomásán egyéniben Murvai Lívia, csapatban pedig Veres Alex és Richárd a dobogó tetejére állhatott fel – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség. 


A 16 ország közel 900 versenyzőjét felvonultató viadalon – a TV2 Exatlon Hungary című műsorából is ismert – Murvai Lívia a pointfighting szakág 55 kg-os súlycsoportjában négy győzelemmel végzett az élen, miután a döntőben 10-7-re nyert az ír Fitzpatrick ellen. 

Szintén aranyérmet akasztottak a Veres testvérek közül Alex és Richárd nyakába is. A kétfős csapatok versengésében a fivérek a Halker-Király Team színeiben indultak. Együttesük három sikerrel jutott el a végső győzelemig, miután a fináléban a svájciakat múlta felül 9-5-re. 

A többszörös világ- és Európa-bajnok Veres Richárd egyéniben a súlycsoport nélküli küzdelmek során szerzett egy ezüstérmet is, míg Murvai Lívia az 50 kg-ban harmadik lett. Szintén két éremmel térhet haza Angliából Kondár Anna, aki a nehézsúlyú nők között bronz-, míg a nyílt kategóriában, a Grand Champion versenyszámban ezüstérmet nyert.

A tavaly óta a NOB által is elismert sportágban a jövő héten rendezik a light-contact, a low-kick és a K1 szabályrendszerek világbajnokságát, majd november végén kerül sor a pointfighting, a kick-light, a full-contact és a zenés formagyakorlat szakágak vb-jére.

Bristol Open, a magyar érmesek: 


Pointfighting:
Férfiak:
Grand Champion: 2. Veres Richárd
Kétfős csapat, +75 kg: 1. Halker-Király Team (Veres Alex, Veres Richárd)
Nők:
50 kg: 3. Murvai Lívia
55 kg: 1. Murvai Lívia
+70 kg: 3. Kondár Anna
Grand Champion: 2. Kondár Anna

Read More