Monthly Archives augusztus 2020

Vitorlázás – Svédországban ült hajóba Érdi Mária

Érdi Mária északon hajózik. A tokiói olimpiára készülő magyar vitorlásversenyző jelenleg Svédországban edz. Ezt megelőzően Koppenhágában edzőtáborozott.

„Jó kis edzőtábort toltunk végig itt Svédországban. Előtte Dániában, Koppenhágában ültünk hajóba. Rajtam kívül lengyel, svéd és dán versenyzők voltak.” – kezdte beszámolóját Érdi Mária.

„Egy lendületes edzőverseny is volt Koppenhágában, ahol nekem jött ki a legjobban a lépés, azaz sikerült győzni. Az elmúlt időszakban az edzőmmel is tudtam dolgozni, főleg a technikámat csiszolgattuk.” – tette hozzá a magyar klasszis.

Érdi Mária ezt megelőzően a Garda-tavon edzőtáborozott, így a Balatonon megrendezett versenyek után nemzetközi mezőnyben is pallérozódott.

Az MVM Zrt. támogatásával készülő laser radialos versenyző jelenleg a 17. helyet foglalja el a világranglistán. A rangsor élén a dán Anne-Marie Rindomot találjuk a görög Vasileia Karachaliou-t és a japán Doi Manamit megelőzve.

Fotó: Érdi Mária Facebook

Read More

Fallabda – Egyéni ob a Világjátékok jegyében

Százhalombatta ad otthont az idei fallabda országos bajnokságnak! Szeptember utolsó hétvégéjén az ország legjobb játékosai ragadnak ütőt az Omega 32. Országos Egyéni Squash Bajnokságon.

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség információi szerint a nőknél és a férfiaknál is elindul a címvédő. „Mind Chukwu Hannah, mind pedig Farkas Balázs nevezett már. Az ob érdekessége a korábbi hagyományokkal szemben az lesz, hogy nem lesz selejtezős nap Százhalombattán. Bízunk abban, hogy idén is rangos összecsapások lesznek, amelyek után kiderül, hogy kik nyerik a 2020-as országos bajnokságot.” – nyilatkozta Képes Gábor, a szövetség főtitkára.

Az egyéni országos bajnokság győztesei jó eséllyel pályáznak arra, hogy Világjátékok-szabadkártyához jussanak.

A következő Világjátékokat a tokiói olimpia halasztása miatt egy évvel később, 2022-ben rendezik meg az egyesült államokbeli Birminghamben. Érdekesség, hogy azóta, amióta Magyarország egységes csapatot küld a játékokra, azaz 2005 óta, minden alkalommal volt magyar fallabdázó az olimpián kívüli sportágak seregszemléjén.

Read More

Első felnőtt egyéni bajnoki aranyát nyerte a tájfutás nagy tehetsége

Gárdonyi Csilla remeklését hozta a tájfutók középtávú és váltó országos bajnoksága, amely az idei első OB-hétvége is volt egyben. A Várpalotától északra fekvő hegyoldalakon rendezett verseny fizikálisan komoly kihívást jelentett a futóknak, rendkívül meredek völgyekkel, és nagy szintkülönbségekkel kellett megküzdeniük a pályák teljesítése során. A pályák hossza korosztályonként változott, 3 és 5 km között alakult légvonalban.

A magyar tájékozódási futás nagy tehetsége, a még csak 19 éves, de már junior világbajnok Gárdonyi Csilla (MOM-Hegyvidék SE) először állt rajthoz a felnőttek mezőnyében egyéni OB-n, és rögtön egy fantasztikus futással tette le a névjegyét. Már a selejtezőből is első helyen jutott tovább, a döntőben pedig öt perc előnnyel győzött egy olyan versenyszámban, ahol gyakran csak másodpercek döntenek a helyezésekről. Második helyen klubtársa, Kézdy Borbála ért be, míg a harmadik helyen Sárközy Zsófia végzett. Első, ám minden bizonnyal nem utolsó egyéni aranyát nyerte Gárdonyi Csilla, akinek ősszel a salgótarjáni junior Európa-bajnokságon is szoríthatunk. A férfiak mezőnyében Bakó Áron (Tabáni Spartacus) szintén nagy előnnyel győzött, ő Baumholczer Mátét és Liszka Krisztiánt utasította maga mögé.

A MOM-Hegyvidék SE „tehetséggyára” azonban nem érte be ennyivel, ugyanis másnap a Váltó OB-n is aranyérmet szereztek a budai fiatalok a felnőttek között. De hogyan! A még junior korú Gárdonyi Csilla mellett a 2006-os születésű, mindössze 14 éves(!) Mikes Janka is a csapat tagja volt, a rutint pedig az alig 23 éves Kézdy Borbála képviselte. Ennek ellenére már a második futók után négy perc előnnyel álltak az élen, Gárdonyi Csilla harmadik futóként pedig klasszis teljesítménnyel 10 percesre növelte az előnyüket a Tabáni Spartacussal szemben. Harmadik helyen némi meglepetésre a szintén két utánpótláskorú versenyzővel felálló Egri Spartacus végzett. A férfi váltóverseny simának indult, ám a nagy esélyes Tabáni Spartacus második futója egy ellenőrzőpontot nem érintett, így a nagy előnnyel élen álló váltót kizárták. Az aranyérem kilenc év után először a stabilan versenyző Tipo TKE váltójáé lett (Porgányi Márk, Kerényi Máté, Dalos Máté), míg mögöttük a Pécsi VSK és a Tabáni Spartacus második csapata értek be még dobogós helyeken.

A juniorok között Mérő Dominika (Veszprémi Honvéd) és Jónás Ferenc (Szegedi VSE) dominált: mindketten nagy előnnyel nyerték meg korosztályukban a középtávú bajnoki címet, és másnap a váltóversenyen is aranyéremre vezették csapatukat. Rájuk a következő hétvégén újabb nagy erőpróba vár, ugyanis most rendezik meg a junior válogatóversenyeket: középtávon és hosszútávon csapnak össze a fiatalok a válogatott keretbe kerülésért, ezúttal mátrai terepeken.

Read More

Sárváron álltak asztalhoz a magyar szkanderosok

Rangos viadalon vannak túl a magyar szkanderosok. A sportágban megrendezték a már hagyományosnak mondható sárvári országos bajnokságot. Az ob nemzetközi verseny is volt egyben, hiszen a magyar nemzeti csapaton kívül az osztrák válogatott is elindult.

„A szkanderosok számára mindig ünnepnek számít a sárvári ob. Még egy kiadós zivatar sem tudta megzavarni a versenyt, amely továbbra is remek felkészülési állomásnak számított a hazai TOP-szkandereseknek.” – összegzett Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke a sikeres országos bajnokság után.

A szervezők információi szerint több, mint 160 nevezés érkezett az ob-ra. „Ha a körülmények engedik, akkor a következő nagy megmérettetésünk a hazai rendezésű Világkupa lesz. A Judgement Day-t a tervek szerint október 17-én rendezzük meg a Fitparádé részeként, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Arénában.” – jegyezte meg a közeljövővel kapcsolatban Csabai Attila, aki a Szkander Világszövetség és az európai szövetség alelnökeként dolgozik a szkander népszerűsítéséért.

Read More

Magyar győzelem a Közép-Európa Kupán

Nagy Norbert győzelemmel tért vissza közel féléves kényszerszünet után! A magyar autóversenyző idén eredetileg a hegyi Európa-bajnokságon indult volna 2020-ban, de a kontinensbajnokságot a koronavírus járvány miatt törölték. Nagy ezúttal a Közép-Európa Kupán ült autóba a Szlovákia Ringen, ahol végül győzni tudott a Lotus Eastern Europe kategóriában.

„Ilyen hosszú kihagyás után nagyon élveztem a versenyzést. Egy Lotus V6-os Exige Cup R volánja mögött vágtam neki a versenynek, amely küzdelmes volt. Külön köszönet a szervező GFS Racing Team-nek” – összegzett Nagy Norbert az eredményhirdetés után.

Nagy Norbert közben elindított egy mentorprogramot. A Nagy Norbi Racing Team színeiben az országos gokart-bajnokságban Lantos Szabolcsnak segít a versenyzésben.

„Az utóbbi időben több versenyautóval tesztel Szabi. A vírus utáni időszakban eldöntjük majd, hogy milyen kategória felé vegye az irányt.” – hangsúlyozta Nagy Norbert, akinek az autója folyamatosan készül.

„Remélhetőleg a következő hegyi idényben már autóba ülhetek ebben a klasszikus kategóriában. Egy Mitsubishit rakunk össze a hegyi Eb-re, bízom benne, hogy hamarosan már tesztelni is lehet” – tette hozzá Nagy Norbert.

Read More

Magyar János számára nincs lehetetlen

11 pozíciót javítani egy rajt alatt nem sokan tudnak, ráadásul úgy, hogy technikai probléma miatt még az időmérőn sem tudnak rajthoz állni. Magyar Jánosnak sikerült az, amit sokan csak tátott szájjal figyeltek. A megszokott április helyett augusztus utolsó előtti hétvégéjén kezdődött a szezon az FIA Közép Európai Zóna Bajnokság kétszeres győztesének. A Slovakia ringen jól […]

The post Magyar János számára nincs lehetetlen appeared first on xlsport.hu.

Read More

311 nap után újra versenyben

Mint a világ minden részét, így Magyar János versenynaptárát is felborította a koronavírus járvány. A megszokott áprilisi szezonkezdet helyett augusztus 20-án ülhet először autóba versenyhétvégén a többszörös forma autó bajnok. A Slovakia ringen az előzetes nevezések alapján több, mint 20 autó áll majd fel a rajtrácsra. “Hosszú volt ez az időszak. Ilyen sokat sosem hagytam […]

The post 311 nap után újra versenyben appeared first on xlsport.hu.

Read More

Visszatért az élet a kick-boxban

A koronavírus-járvány okozta leállást követően augusztus első felében megrendezett a központi edzőtáborokkal visszatért a normál kerékvágásba a kick-box élet Magyarországon. A hazai szövetség elnöke, Galambos Péter szerint jól sikerültek a táborok, és az is bebizonyosodott, amit előtte sejtettek: nagyon nagy szükség volt arra, hogy az ország különböző pontjairól érkezett kick-boxosok találkozzanak, és együtt készüljenek – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Augusztus első felében lezajlott a sportág mind a hét szabályrendszerének a központi edzőtábora. Csongrádon a pointfighting és a három ringes szakág mellett a formagyakorlatosok is helyet kaptak, ugyanott bíró- és edzőtovábbképzést is tartott az MKBSZ. A light-contact és a kick-light szakágak edzőtábora eközben Vépen zajlott le.

A szövetség fedezte a tavalyi győri utánpótlás Európa-bajnokság magyar érmeseinek és az idei ranglisták első két helyezettjének a tábori költségeit, akárcsak a továbbképzésekre elsőként jelentkezett ötven főnek - mondta Galambos Péter. Hozzátette: arra hívták fel az érintettek figyelmét, hogy szigorúan önkéntes alapon vegyenek részt az eseményeken, még akkor is, ha a rendezők mindenhol fokozottan figyeltek az egészségügyi előírások betartására.

"Jól sikerültek a táborok, és nagyon kellettek már. Előzőleg is sejtettük, hogy szükség van a megrendezésükre, és ez száz százalékig bebizonyosodott, az emberek borzasztóan vágytak arra, hogy ismét együtt lehessenek és készülhessenek a jövőre. A csongrádi tábor ringes részére a várakozásnál többen, közel ötvenen eljöttek, ami azt is jelzi, hogy ezekre a, mostanában kicsit kevésbé eredményes szakágakra is komoly érdeklődés van, ezáltal szép sikerek várhatóak a jövőben. A formagyakorlatosok felkészülését egy elismert olasz szakember segítette, és a bíró, illetve edzőtovábbképzésen is kifejezetten aktívak voltak a résztvevők. Az egész tábort dzsembori hangulat jellemezte, persze, komoly szakmai munka mellett" – számolt be Galambos Péter.

Sikeres volt a vépi tábor is – jelentette ki egybehangzóan Dancsó Zoltán és segítője, Olasz Attila, a light-contact és a kick-light szakág két vezetője.

"Mindenképpen sikeresnek ítéljük a tábort, főleg, hogy egy hektikus, és számunkra csonka évről beszélünk. Ugyebár nehéz a gyerekeknek megfelelő motivációt találni, hogy elmarad az idei utánpótlás világbajnokság. Ennek ellenére többen vettek részt a táborban, mint amire számítottunk, mert úgy gondoltuk, hogy kisebb lesz az érdeklődés, ha nincs kőbe vésett cél. Ehhez képest, akik eljöttek, mind hozzáállásban, mind felkészültségben a tőlük elvárható legjobbat nyújtották" – értékelt Olasz Attila.

"Körülbelül hatvanan voltunk. A srácok lelkesek voltak, jó volt látni, ahogy dolgoznak, és bízom benne, hogy az elvégzett munka a jövőben megjelenik majd" – tette hozzá Dancsó Zoltán, aki a táborból többször is hazalátogatott Szombathelyre, hiszen párja, a korábbi háromszoros világbajnok Marton Klára a közelmúltban adott életet gyermeküknek.

Read More

I. Eger Beach Teqball Cup – Algériai, tunéziai és romániai teqballosokat előztek meg a magyarok 

Magyar győzelemmel fejeződött be az I. Eger Beach Teqball Cup! A nemzetközi tornát ugyanis a Blázsovics Ádám, Bányik Csaba kettős nyerte meg. A kupán a magyar duók mellett Algériából, Tunéziából és Romániából érkeztek teqballosok.

Közben a magyar bajnokságban komoly küzdelem zajlik a második vonalban az első osztályú tagságért. Az ob II legutóbbi fordulóját Felsőzsolcán rendezték meg, ahol Kalmár Dávid és Szatmári Patrik győzött, megelőzve Velkey Balázst és Murvai Kristófot. A bronzérmet Bajor Gábor és Pál Zoltán szerezte meg. A sportágban az utóbbi időben felpörögtek az események, megalakult a hazai szövetség, elindult az országos bajnokság is.

Read More

Mocsai Lajos a MEFS új elnöke!

A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) augusztus 12-i tisztújító közgyűlésén az elkövetkezendő négy évre Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajost elnöknek, Prof. Dr. Bács Zoltánt, Dr. Gál András Leventét, Prof. Dr. Merkely Bélát a MEFS alelnökeinek, elnökségi tagoknak pedig Prof. Dr. Ács Pongrácot (PTE), Dr. Freyer Tamást (NKE), Rakaczki Zoltánt (ME), Vladár Csabát (BCE), a HÖOK jelöltekként Kiss Viktort és Molnár Dánielt választották meg.

A MEFS leköszönő elnöke Prof. Dr. Kiss Ádám nyitotta meg a MEFS tisztújító közgyűlését szerda délelőtt a Testnevelési Egyetem Athén termében. A közgyűlésen hagyományosan a MEFS által alapított díjakat is kiosztották, az egyetemi sportért megvalósított kiemelkedő munka elismeréseként. Díjat adott át Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Dr. Kulcsár Krisztián a MOB elnöke, Dr. Hankó Balázs felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, Murai László a HÖOK elnöke és Prof. Dr. Kiss Ádám.

Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében kiemelte: „Fontos hogy megtartsuk a koronavírus-járvány vírus előtti időszak értékeit, hiszen a sport területe kulcsfontosságú a krízisek átvészelésében. Erre kiváló példa a tisztújító közgyűlés után kezdődő 2020 FISU World Forum, a MEFS, a Testnevelési Egyetem (TE) és a Digitális Jólét Program (DJP) közös rendezésében, ami a helyszíni rendezvény elmaradás után az online térben 102 ország 1400 regisztrálójával zajlik. Mivel a magyar kormány stratégiai ágazatként tekint a sportra, fontos, hogy a felsőoktatási sport és a MEFS továbbra is támogassa az egyetemeken keresztül az élsportolókat és a rekreációs célú szabadidősportot.” Dr. Szabó Tünde kiemelte, hogy a felsőoktatásban töltött esztendők az utolsók, ahol még közvetlenül hatni tudunk a fiatal generációkra az egészséges életmód kialakítása érdekében.

Dr. Kulcsár Krisztián a MOB elnöke köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy a MOB fontos szövetségese a MEFS-nek. Gratulált a szervezőknek a 2020 FISU World Forum megrendezéséhez, majd zárszóként megköszönte az elnökség eddigi kiemelkedő munkáját és az önmagukért beszélő kiváló eredményeket.

Itt kell elmondani, hogy Dr. Sterbenz Tamás a Testnevelési Egyetem általános rektorhelyettese zárszavában megköszönte a tagság és az elnökség elmúlt négyéves munkáját és sikeres munkát kívánt az új elnökségnek. A korábbi MEFS alelnök felhívta a figyelmet, hogy a MEFS még eredményesebb működéséhez a bizottsági munka megerősítésére van szükség.

Dr. Hankó Balázs az ITM felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára rávilágított arra, hogy a felsőoktatási intézmények kiemelt célja, hogy az egyetemi rangsorokban minél előkelőbb helyen szerepeljenek. A MEFS a Hajós Alfréd Terv (HAT) alapjait 2012-ben tette le, attól kezdve folyamatosan azon dolgozik, hogy az abban kitűzött célok megvalósuljanak. A Tervben kiemelt elem a  digitalizáció, a szabadidősport fejlesztése, továbbá mindaz a tudás, lehetőség, amely a hallgatókat célozza meg szabadidős és rekreációs célú sportrendezvények és élsportolói sportesemények szervezése tekintetében. A MEFS ehhez kiváló fórumot nyújt, kapcsolati hálót biztosít és koordinációs feladatokat lát el – zárta köszöntőjét a helyettes államtitkár.

Murai László a HÖOK elnöke beszédében a sport és az olimpiai eszme értékeire hívta fel a figyelmet: az empátiára, egymás elfogadására és az adaptivitás fontosságára, melyek a karantén alatti időszakban megmutatták, milyen fontos az összefogás. A MEFS nagy segítséget nyújtott, reméli, nyújt a továbbiakban is a HÖOK azon munkájához, melynek célja az egyetemisták sportba történő erőteljesebb bevonása. Murai László kiemelte és nagy sikerként könyvelte el, hogy Kiss Viktor a MEFS HÖOK által delegált elnökségi tagja bekerült a FISU tisztségviselői közé, mely a MEFS-HÖOK együttműködés közös érdeme, majd megköszönte Prof. Dr. Kiss Ádám elnök úrnak az eddigi elért eredményeket és az együttműködést.  

A közgyűlésen Dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára ismertette az Elnökség 2019. évi munkáját, a pénzügyi beszámolót és a közhasznúsági jelentést a 2019. év vonatkozásában, továbbá a 2020. évi pénzügyi és szakmai tervet. Szalay Gábor, a felügyelő bizottság elnöke ismertette a Felügyelő Bizottság 2019. évi jelentését. Minden ismertetett beszámolót és szakmai tervet a Közgyűlés egyhangúlag, ellenszavazat nélkül elfogadott.

Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, mint a MEFS elnökjelöltje röviden ismertette programját, melyet egy Klebelsberg Kunó idézettel kezdett: „A testnevelés újjászervezése nemzeti ügy, össztársadalmi érdek és érték”. Ez azóta sem változott, hangsúlyozta Mocsai Lajos.

„A sportoló nemzet szlogen tartalommal való megtöltése a cél az elkövetkezendő négy évben. Az alapfilozófiát újra kell fogalmazni a testkultúra, az életmód és az életminőség terén, mert nagy potenciál rejlik a fiatalok sportra való megnyerésében. A szabadidő eltöltése és a várható élettartam viszonylatában óriási változások vannak folyamatban, de sajnos még így is az egészségben eltöltött évek száma Európában az egyik legalacsonyabb Magyarországon. Ennek a szemléletnek megváltoztatása óriási kihívás az egyetemisták körében. A sportnak az egyetemeken divattá kell válnia, mindez a felsőoktatási vezetőkkel való kooperáció eredményeként érhető csak el.”

A MEFS új elnöke a testnevelő tanárok elfogadását, továbbképzését, szakmai és anyagi megbecsülését is célul tűzte ki megválasztása esetén.

A MEFS tisztújító közgyűlésén a tisztségeket az alábbi jelöltek nyerték el a 2020-2024-es időszakra:

 

Elnök: Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos

Alelnök:

Prof. Dr. Bács Zoltán – Debreceni Egyetem kancellárja,

Dr. Gál András Levente – Digitális Jólét Program szakmai vezetője

Prof. Dr. Merkely Béla – Semmelweis Egyetem rektora,

Elnökségi tagok:

Prof. Dr. Ács Pongrác – Pécsi Tudományegyetem

Dr. Freyer Tamás – Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Rakaczki Zoltán – Miskolci Egyetem

Vladár Csaba – Budapesti Corvinus Egyetem

Kiss Viktor – HÖOK jelöltje

Molnár Dániel - HÖOK jelöltje

Knoch Viktor – az olimpiai bajnokok képviselője

Felügyelő Bizottság elnöke:

Dr. Pavlik Lívia – Budapesti Corvinus Egyetem

Felügyelő Bizottság tagok:

Somogyi Ádám – Szegedi Tudományegyetem

Szalay Gábor – Eszterházy Károly Egyetem

Díjazottak:

Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportért Életműdíjat kapott:

Mészáros László – Pannon Egyetem

MEFS Hajós Alfréd Aranyplakettje az Egyetemi – Főiskolai Sportért Díjat kaptak:

Prof. Dr. habil. Borbély Attila – Debreceni Egyetem

Nád János – Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Dr. Salgó András 1951 – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Széles-Kovács Gyula 1954 – Eszterházy Károly Egyetem

MEFS Csik Ferenc Ezüstplakettje az Egyetemi – Főiskolai Sportért Díjat kaptak:

Auer Károly – Széchenyi István Egyetem

Bánkyné Perjés Beatrix – Pécsit Tudományegyem

Bíróné Dr. Ilics Katalin – Eötvös Loránd Tudományegyetem Szombathelyik Egyetemi Kampusz

Prof. Dr. Bognár József – Eszterházy Károly Egyetem

Csépe Bálintné – Edutus Egyetem

Dr. Horváth Ákos – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Tóth Ottó – Budapesti Gazdasági Egyetem

MEFS Elek Ilona Emlékérem az Egyetemi – Főiskolai Sport Támogatáséért díjat kapott:

Varga Attila – Eszterházy Károly Egyetem 

Gedényi Mihály Elnöki Elismerő Oklevél az Egyetemi Sport Szervezéséért Díjat kaptak:

Budaházi Judit – Széchenyi István Egyetem

Halmos Zoárd – Pécsi Tudományegyetem 

Simó Szabolcs – ELTE-BEAC

Szirmai Zsuzsa – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Fiatal Sportszakemberek Németh Angéla Magyar Egyetemi Sportért Érdemérme Díjat kaptak:

Barka Nikoletta – Budapesti Gazdasági Egyetem

Huszár Viktor – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Takács Réka – ELTE-BEAC

Nagy Máté – Testnevelési Egyetem

Magyar Egyetemi – Főiskolai Halassy Olivér Hallgatói Díjat kaptak:

Fenyves Balázs – Eszterházy Károly Egyetem 

Müller Zsófia Zita – Pécsi Tudományegyetem

Sas Gábor – Testnevelési Egyetem

Varga András – Pécsi Tudományegyetem

További díjazottak, akik később veszik át a díjat:

MEFS Csik Ferenc Ezüstplakettje az Egyetemi – Főiskolai Sportért Díj:

Prof. Dr. Bognár József – Eszterházy Károly Egyetem

Gyurta Dániel

Dr. Szatmári Zoltán – Szegedi Tudományegyetem

MEFS Hajós Alfréd Aranyplakettje:

Prof. Dr. Merkely Béla – Semmelweis Egyetem

Read More