Monthly Archives március 2021

Ökölvívásban is jeleskedik a fiatal kick-boxos klasszis

Ökölvívó emlékversenyt nyert, ráadásul a torna legjobbjának választották Veres Rolandot. A kick-boxban ötszörös világbajnok fiatalember elmondta: nagyrészt videók által készült fel a megmérettetésre. Élete harmadik bokszmeccsét követően ugyanakkor máris Európa-bajnoki és olimpiai álmokat dédelget, miközben kick-boxban szeretné megdönteni klubtársa, Mórádi Zsolt világrekordját – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség

A napokban a Tóth Ákos ökölvívó emlékversenyen szállt ringbe Veres Roland, ahol legyőzte a magyar bajnoki ezüstérmes Bundovics Istvánt. Teljesítménye alapján a torna legjobb férfi versenyzőjének választották a csepeli bunyóst.

„A kick-box életre szóló szerelem, az ökölvívás pedig rajongás” – mesélte Veres Roland. – „Imádtam nézni Pacquiao, Mayweather és Lomacsenko meccseit, és mindig is ki szerettem volna próbálni magam benne. Nagyon kevés ökölvívó edzésen vettem részt, szinte a két kezemen meg tudnám számolni, hogy hányon. Viszont rengeteg youtube videót láttam profiboksz összecsapásokról, és szerintem a java részét onnan tanultam meg.”

A kick-boxos eredményei alapján 2017-ben és 2018-ban a hazai sportújságírók Év Sportolója szavazásán az első tízbe választott Veres Rolandnak ez volt csupán a harmadik hivatalos ökölvívó ütközete. Túlzás állítani, hogy lettek volna felhozó meccsei: 2018-ban egy többszörös magyar bajnokkal bokszolt, majd egy súlyos térdsérülés után az idén a Bocskai István emlékversenyen egy kazah ökölvívó ellen lépett szorítóba.

„Mivel még túlságosan új ez a sportág nekem és furcsa, hogy nem használhatom a lábam, annyira izgulok a ringben, hogy nem tudom kihozni magamból azt, amit az edzéseken meg tudok csinálni. Nagyon örülök, hogy a Tóth Ákos emlékversenyen sikerült nyernem, és a célom, hogy ha megtartják az idei U22-es Eb-t, akkor ott legyek az indulók között.”

Veres Roland arról is beszámolt, hogy a verseny végén sok elismert ökölvívó szakember is odament hozzá gratulálni, de előtte a Bocskai tornán is olyan világklasszisok dicsérték, mint Erdei „Madár” Zsolt és Kovács „Kokó” István. Utóbbi azért volt különleges a számára, mert – mint mondta – rajta nőtt fel, sok mindent próbált ellesni tőle, és bár nagyképűség volna összehasonlítania magát vele, de szerinte a mozgásuk és a vívóstílusuk is hasonló.

A négy aranyérmével a 2017-es budapesti kick-box világbajnokság hőse saját bevallása szerint nagy álmodozó, akinek mindig kell valami hatalmas, szinte elérhetetlen cél ahhoz, hogy az edzésekbe bele tudja tenni a szükséges munkát.

„Bevallom, kicsit hajszolom is a lehetetlent, hogy az edzéseken a maximumon tudjak pörögni. Most azt tűztem ki magam elé, hogy 2024-ben ökölvívásban ott legyek az olimpián. És természetesen a kick-boxban is szeretnék jeleskedni, célom, hogy megdöntsem a tíz világbajnoki címet nyert Mórádi Zsolt rekordját.”

Merthogy mindig is a kick-box marad az elsőszámú sportága – szögezte le Veres Roland.

„A kick-box az én vagyok, ez a közeg olyan természetes a számomra, mint levegővétel, meg sem tudnék lenni nélküle. Az ökölvívás pedig egy motiváció, egy új fejlődési lehetőség, és szeretném mindkettőből kihozni a maximumot” – fogalmazott Veres Roland.

Read More

Elhunyt az Országos Teqball Szövetség elnöke

Elhunyt az Országos Teqball Szövetség elnöke

Egy igazi egyéniséggel lett szegényebb a hazai és a nemzetközi teqball. Elhunyt id. Gattyán György, az Országos Teqball Szövetség (OTESZ) első, alapító elnöke.

A sportvezetőt már végső nyugalomra helyezték. A világ egyik legdinamikusabban fejlődő sportágának legnagyobb híve volt. Rá emlékezve gyászszünettel kezdődött a BT Országos Teqball Bajnokság első fordulója.

Gattyán György 78 éves volt.

Read More

Fallabda – Chukwu Hannah és Farkas Balázs győzött a zárt nemzetközi versenyen

A nőknél Chukwu Hannah, a férfiaknál pedig Farkas Balázs nyerte a fallabdázók hazai PSA-versenyét.

Az 5000 dollár összdíjazású zárt nemzetközi viadal Challenge Tour besorolású volt, így várhatóan mindkét magyar klasszis értékes világranglista pontokkal gazdagodik, ezáltal akár előrébb is léphet a rangsorban. Mindkét játékos szettveszteség nélkül végzett az élen Tatabányán.

Farkas János, a győztes fallabdázók edzője elmondta, a Squashberek SE pályáin lejátszott PSA-viadalon szigorú Covid-protokollnak megfelelően igyekeztek minden előírást betartani.

„A világjárvány kellős közepén nem egyszerű versenyt rendezni, de örülök, hogy mindenki fegyelmezett volt, és az előírásokat betartották a játékosok és a stábtagok is” – mondta Farkas János.

Read More

Ritter Diletta nívós nemzetközi képzésen vett részt

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) olimpiai szolidaritási programjának keretein belül a szervezet 2019-ben meghirdette a Women’s Sport Leadership Academyt (WSLA), azaz a női sportvezetői akadémiát, amelyen hat olimpiai sportág kiemelkedő eredményeket elért női edzői vehettek részt. A Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) és a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) együttműködésének hála a junior leányválogatott mestere, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) női birkózóinak vezetője, Ritter Diletta is elvégezte a 14 hónapos kurzust.

Az amerikai Clarissa Chun és Jessica Medina, a norvég Lotta Andresson Johansson mellett a magyar színeket Ritter Diletta képviselte a nemrégiben véget ért WSLA-programban. A képzés nívóját jól mutatja, hogy a NOB, az MBSZ és az UWW egyaránt foglalkozott a kezdeményezéssel, amely annak érdekében jött létre, hogy az olimpián résztvevő férfi és női mesterek száma mindinkább kiegyenlítődjön.

„Tizennégy hónapig tartott a tanfolyam, hetente tartottak foglalkozásokat. Eleinte személyesen, Londonban zajlott a képzés, de a koronavírus-járvány miatt sajnos online-ra váltottunk. Mindenkivel három mentor foglalkozott, velük egyeztettünk folyamatosan” – avat be a részletekbe Ritter Diletta.

De egészen pontosan mit is kapott a WSLA-programtól?

„Arra tanított minket, hogyan váljunk jobb vezetővé: kommunikációban és kompromisszumkészségben rengeteget fejlődtem. Megtanultam, miként maximalizáljam a munkámat olyan módon, hogy a tanítványaimból is kihozzam a legtöbbet. Tudni kell, hogy teljesen más a lányokkal együtt dolgozni, mint a fiúkkal, hiszen előbbiek sokkal érzelmesebbek, így a krízishelyzetekben is máshogy gondolkoznak – ily módon nem lehet ugyanúgy bánni velük a nehéz pillanatokban. Motiváltabb vagyok, ám ebben az is közrejátszik, hogy szuper és egyre nagyobb csapattal dolgozhatok együtt a KIMBA-ban, amely nagy feladatok előtt áll. Új lendületet kaptam tehát, amit át szeretnék adni a lányoknak. Azt tapasztalom, hogy ezt ők is érzik rajtam.”

Erről a négyszeres Európa-bajnoki ötödik helyezett Sleisz Gabriella, valamint az ifjúsági olimpiai és kadétvilágbajnoki ezüstérmes, kétszeres kadét Európa-bajnok Szél Anna nyilatkozott a WSLA-program apropóján Dilettáról készített kisfilmben.

„Kadétkorom óta ismerem a Dilettát, aki heves, indulatos természetű ember. A képzésnek hála sokkal türelmesebbé vált; korábban nehezebben lehetett vele kommunikálni, megbeszélni a problémákat. Immár mindenre együtt találjuk meg megoldást” – mondta Sleisz, aki január óta edzőként segíti Ritter munkáját a KIMBA-ban.

„Könnyebben megbeszélek vele bármit. Legutóbb például leírtuk, milyen célokat tűztünk ki magunk elé, és hogy szerintünk milyen úton lehet elérni azokat. Ezt együtt átnéztük, és minden részletet egyeztettünk; gőzerővel haladunk az álmaink felé” – nyilatkozta Szél Anna.

A képzésről az UWW hivatalos honlapja is közölt írást, amelyet ITT talál.

(Forrás: https://kozmaakademia.hu/)

Read More

Karate: világverseny egy év után és változás az olimpiai kvalifikációban

Több mint egy év után a hétvégén ismét világversenyt rendeznek karatéban. A Karate Világszövetség (WKF) világkupa sorozata, a Karate1 Premier League széria isztambuli állomására 72 ország több mint 600 versenyzője nevezett, köztük több magyar válogatott karatés. Közben elhalasztották a következő PL-versenyt, az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik utolsó állomásának számító marokkói viadalt, amelynek április elején adott volna otthont Rabat.

Szerdán utazott el Törökországba a magyar válogatott, amelynek soraiban többek között ott van a nyári tokiói olimpiai részvételre legesélyesebbnek számító Hárspataki Gábor (75 kg), Tadissi Martial (67 kg), Nagy Botond (férfi formagyakorlat) és Sterck Laura (női formagyakorlat). A péntektől vasárnapig tartó isztambuli versenyt a WKF járványügyi protokolljának megvalósításával bonyolítják le.

A koronavírus járvány helyzete miatt ugyanakkor a világszövetség október végére halasztotta az április 9-11-re tervezett marokkói Karate1 Premier League viadalt. A rabati verseny helyett az április 30. és május 2. között Lisszabonban sorra kerülő PL-állomás eredményei számítanak majd be az olimpiai pontszerzésbe.

Read More

Elkezdődtek a karatés Európa-bajnoki válogatók

A vasárnapi Tatami Kupa volt a hazai karatésok számára az első válogató verseny a májusi felnőtt, illetve az augusztusi kadet, junior és U21-es Európa-bajnokságra. A felnőtteknél több, a nyári tokiói olimpiai részvételre pályázó versenyző is tatamira lépett. A 35 egyesület több mint 300 karatésának részvételével lebonyolított budapesti kvalifikációs viadal a járványügyi szabályok betartásával, zárt kapuk mögött zajlott.

A felnőtteknél nemzetközi eredményeiknek köszönhetően már korábban eldőlt, hogy férfi formagyakorlatban Nagy Botond, a nőknél Sterck Laura, míg küzdelemben a 67 kg-ban Tadissi Martial, 75 kilóban pedig Hárspataki Gábor képviselheti a magyar színeket a horvátországi Porecben sorra kerülő kontinensviadalon.

A többi kategóriában jellemzően az esélyesebb versenyzők diadalmaskodtak. Izgalmas párharc alakult ki az Európa-bajnoki indulásért a nők 55 kg-os súlycsoportjában: ebben a 2020-as budapesti korosztályos Eb-n aranyérmet nyert fiatal Baranyi Zsófia lépéselőnybe került a hosszú évek óta felnőtt válogatott Molnár Rékával szemben.

A tavalyi hazai megrendezésű utánpótlás Eb-n szintén érmes magyar karatésok közül megnyerte kategóriáját junior formagyakorlatban Bárdos Ádám, valamint ugyancsak a juniorok között küzdelemben Dvorák Ádám.

Az egyesületek versenyében az MTK végzett az élen, megelőzve az UTE-t és a BVSC-Zuglót. 

Tatami Kupa, a győztesek a felnőtt kategóriákban:

Formagyakorlat:
Férfiak: 1. Nagy Botond (UTE)
Nők: 1. Fábián Csenge (MTK)

Küzdelem:
Férfiak:
60 kg: 1. Kiss András (UTE)
67 kg: 1. Szegedi Döme (MTK)
75 kg: 1. Hárspataki Gábor (MTK)
84 kg: 1. György Dániel (BVSC-Zugló)
+84 kg: 1. Molnár Dániel (UTE)
Nők:
50 kg: 1. Klement Kármen (Vasas)
55 kg: 1. Baranyi Zsófia (MTK)
61 kg: 1. Ilankovic Aleksandra (MTK)
68 kg: 1. Holló Evelin (UTE)
+68 kg: 1. Bartha Nikola (BVSC-Zugló)

Read More

Április helyett szeptemberben rajtol az alapprogram!

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) vezetősége a heti értekezleten ezúttal arról határozott, hogy a koronavírus-járvány okozta növekvő esetszámok miatt áprilisról szeptemberre halasztja az alapprogram kezdetének időpontját, amely így a teljes akadémia programmal (TAP) párhuzamosan indulhat.

A döntés okairól a KIMBA sportszakmai operatív menedzserét, Németh Ivánt kérdeztük.

„A pandémia harmadik hulláma jóval erősebb és kegyetlenebb, mint az első vagy a második – kezdi Németh Iván. – Az eredeti tervek szerint három hét múlva rajtolnia kellene a képzésnek, miközben idehaza napról napra növekszik a pozitív vírustesztet adók száma (pénteken 6278 új fertőzöttet diagnosztizáltak). A határozatot szerdán hoztuk meg, másnap kiderült, jól döntöttünk, hiszen a magyar kormány is szigorított a fertőzésmegelőzési korlátozásain. Mindannyian nagyon szerettük volna, ha elindul a program, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a legfontosabb tényt, miszerint az emberek egészségénél semmi nem fontosabb! A Balatonboglárra ütemezett áprilisi edzőtábort lemondtuk, a májusi kérdőjeles. Reméljük, addigra enyhül a járványügyi szituáció. A következő hónapban közöljük, mi lesz az esemény sorsa. Amennyiben nem sikerül megtartani, úgy augusztusban, a TAP-osokkal együtt Tatán táborozhatnak az alapprogramosok – lényegében ez lenne a képzés hivatalos kezdete, szeptembertől lép életbe a kötelező heti két edzésen való részvétel. Persze, ismerjük a mondást: ember tervez, … Ez a mostani állás, amelyet, mint már oly sok mindent, továbbra is felülírhat a koronavírus-járvány.”

(Forrás: kozmaakademia.hu)

Read More

Szumó: fókuszban a szeptemberi, lengyelországi világbajnokság

A több mint félszáz, nem olimpiai sportág közül az egyik, a hazánkban folyamatosan fejlődő szumó. A szövetség elnökével, Ancsin Lászlóval folytatott beszélgetésben visszatekintettünk a korábbi történésekre, a 2020-as, meglehetősen csonka évre, s egyben szóba került a többet ígérő, 2021-es idény is.

- Lassan egy évtizede lesz, hogy a birkózó szövetség elnökségi tagsága mellett elvállalta a szumózók szövetségének elnöki teendőit is. Hogyan értékeli az eddig történteket?

- 2013-ban lettem elnök úgy, hogy a feladattal együtt megörököltem vagy 12 milliónyi adósságot is – mondta Ancsin László. – Három évig a legfőbb dolgunk az volt, hogy ki tudunk keveredni ebből a mínuszból az egyébként sem „túlméretes” költségvetésünkből. Szerencsére ez a mintegy három, „diétás” év már a múlté. Más kérdés, hogy így sem dúskálunk az anyagiakban.

- A szerény lehetőségek között is lassan, de folyamatosan felfelé haladnak.

– Ez tény, hiszen elsősorban az utánpótlás korosztályokban nemzetközi szinten is számos, figyelemre méltó sikert értek el legjobbjaink. Itt elsősorban Szilágyi Erikre, Végh Richárdra és Molnár Tamásra gondolok azzal együtt is, hogy például Molnárnak kimondottan rosszat tett ez a pandémiás szükségállapot. Ő ugyanis felszedett némi, nemkívánatos túlsúlyt…

- A felnőtteknél mi a helyzet?

- Ott nem dúskálunk versenyzőkben, hiszen a sportág teljesen amatőr. Egyelőre nemzetközi szinte csak Kerstner Róbert és Papp Arnold sikereiért szoríthatunk.
- Egyáltalán, mekkora a sportág merítési lehetősége?

– Papíron negyven fölött van a szumó szakosztályok száma, de komolyabb szerepet csak mintegy tizenöt klub játszik, amelyek közül az Érdi Spartacus a vezérhajó. A többiek hol jönnek a versenyeinkre, hol nem. De azért ők is léteznek. Ami konkrétabb szám: legalább háromszáz versenyző van, akik rendszeresen megméretik magukat, akik ambicionálják a fejlődést, a jobb eredményeket.

- A legjobbak miben reménykednek, látják már maguk előtt a visszatérés lehetőségeit?

- Bíztató előjelekről számolhatok be. Március 6-án Szigetszentmiklóson felmérő versenyt rendezünk, amely a versenyzőknek és a szakvezetőknek egyaránt igen fontos lesz. Hosszú szünet után ugyanis ismét láthatjuk a legjobbakat versenyszituációban. A szakvezetés pedig képet kaphat arról, kire és milyen szinten számíthatunk a közeljövőben?

- Ez azt jelenti, hogy a tavasz folyamán újabb bizonyítási lehetőségek is lesznek a szumózók számára?

- Egy verseny még mindenképpen lesz az első félévben, de azon igyekszünk, hogy a lehetőségek függvényében egy harmadik alkalmat is összehozhassunk. Égetően szükség lenne az erőpróbákra, amelyeket semmiféle edzésmunka nem pótolhat!

- Idén a január elején szokásos, jelentős erőket vonzó, érdi nemzetközi verseny is elmaradt.

- Öröm az ürömben, hogy ezt a viadalt szeptember elején, ha egy mód lesz rá, megrendezzük, mert szeptember végén Lengyelországban világbajnokságra kerül sor.

(Forrás: JochaPress)

Read More

Olaszországban voltak eredményesek a magyar birkózók!

Az első napi nagyszerű eredmények (aranyérem Takács István, ezüst Krasznai Máté, Losonczi Dávid és Szilvássy Erik, bronz Lőrincz Viktor és Kecskeméti Krisztián révén) után a római Matteo Pellicone-emlékverseny második napján is nagyszerűen szerepeltek a magyar birkózók.

A hölgyeknél 2013-as világbajnokunk, a tokiói olimpiai kvótás Sastin Marianna (62 kg) a körmérkőzéses lebonyolításban kazah és brazil ellenfelét legyőzte, a vb-3., pánamerikai bajnok kanadai Fazzaritól kikapott, akinek a döntőben sem sikerült visszavágnia (1-2), így ezüstérmes lett. A kötöttfogásúaknál az U23-as vb-2. Fritsch Róbert (72 kg), valamint a tavalyi Eb- és világkupa-2., kétszeres U23-as kontinensbajnok Lévai Zoltán egyaránt a döntőbe jutott. Előbbi többek között a világbajnok orosz Labazanovot is felülmúlta, utóbbi pedig revansot vett „mumusán”, az Ázsia-bajnok, U23-as vb-3. kazah Szadukajeven több korábbi vereségért. A fináléban mindketten törököt „fogtak”, s győztek le, Fritsch 2-2-vel, később szerzett ponttak az Eb-bronzérmes Cant, Lévai 3-1-re az U23-as Eb-győztes Basart. Két 82 kilósunk bronzmérkőzésen volt érdekelt, a vb- és Eb-3. Szabó László és a junior Európa-bajnok Lévai Tamás egyaránt felállhatott a dobogóra. Kötöttfogású csapatunk a pontversenyben 3 arannyal, 3 ezüsttel és 4 bronzzal a 2. helyen végzett a Ranking Series-tornán.

Read More

Berke Lóránd a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke!

Berke Lóránd lett a Magyar Erőemelő Szövetség (MERSZ) elnöke. A sportvezető a januárban elhunyt Rónaszéki Andrást váltja az elnöki székben. A néhai elnök a szövetség megalakulása óta irányította a szervezetet.

Berke Lórándot elsöprő többséggel választották meg annál a szövetségnél elnöknek, amely az egyik legsikeresebb olimpián kívüli sportágnak számít Magyarországon. A magyar erőemelők rendszerint kimagasló teljesítményt nyújtanak a nemzetközi világversenyeken -  több korosztályban is.

Az új elnök 1996 óta versenyzik. 10 éve a masters-válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedett. Ötszörös magyar bajnok fekvenyomásban, világ- és Európa-bajnokságokon pedig pontszerző helyekkel öregbítette a magyar erőemelés hírnevét. 

Read More