Monthly Archives augusztus 2021

Jön az ország legnagyobb sportos agrármegmozdulása

Szeptember 11-én megrendezik a VII. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégét. A tatai rendezvényen nyolc sportágban versenyezhetnek az agráriumban dolgozók.

A sportnap az utóbbi években komoly rangot vívott ki magának, hiszen több korosztály képviselteti magát Tatán, és rendszerint 6-700-an neveznek az eseményre. A szervezők célja az volt a hagyományteremtő rendezvény megálmodásakor, hogy legyen egy nap, amikor az állatorvosok, az agrármérnökök, a szőlészek, borászok, a kertészmérnökök, az erdőmérnökök és vadászok, akik nap, mint nap együtt dolgoznak az agráriumban egy minisztérium irányítása alatt, együtt sportolhassanak.

A rendezvénynek idén két fővédnöke van. Elvállalta a felkérést dr. Nagy István agrárminiszter, valamint ugyancsak fővédnök lesz dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora.

 „Sajnos a koronavírus miatt tavaly elmaradt a rendezvény, de ebben az évben is igyekszünk minden korosztálynak aktív programokat kínálni szeptember 11-én. A helyszín ezúttal is Tata lesz, a gyönyörű Olimpiai Edzőtáborral, Öreg-tóval, Angolparkkal.” – mondta Dr. Bándy Pál, az esemény főszervezője.

Az VI. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégén asztaliteniszben, fogathajtásban, futásban, kispályás labdarúgásban, parkröplabdában, sárkányhajóban streetballban és teniszben mérhetik össze a tudásukat az indulók.

Bővebb információk: www.oaas.hu

Fővédnökök:

Dr. Nagy István, agrárminiszter

Dr. Sótonyi Péter, rektor, Állatorvostudományi Egyetem

Védnökök:

Dr. Bognár Lajos, országos főállatorvos

Dr. Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke

Dr. Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok tornász, állatorvos

Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora

Győrffy Balázs, országos elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke

Michl József, Tata város polgármestere

Read More

Futókörök Napja: 11 helyett 10 helyszínen

Az ország több pontján, összesen 10 településen ingyenes versenyre várják a futás szerelmeseit a Futókörök Napján – Szegeden azonban felújítási munkálatok miatt elmarad a program.

Jön a Futókörök Napja! A szabadidősportos eseményre bárki nevezhet, szeptember 5-én az ország 10 pontján lehet majd birtokba venni a futópályákat.  Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával.

A projekt során átadott futókörök közül szeptember első vasárnapján Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Kőbányán (Sportliget), Óbuda-Békásmegyeren, Pápán, Pestszentlőrincen, Székesfehérváron, Sárváron és Dabason zajlik majd a verseny, délelőtt 10 és este 6 óra között. A versenyközpontok reggel 9-kor nyitnak. Eredetileg 11 településen zajlott volna az országos esemény, azonban az egyik helyszínen sajnos jelenleg nem adottak ehhez a körülmények.

Szegeden, a "Vértó zöldváros" projekt keretében a futópálya teljes környezete megújul, és ezek a rekonstrukciós munkálatok olyan stádiumba kerültek az elmúlt hetekben, hogy a futókör jelenleg sajnos nem alkalmas futóverseny lebonyolítására. Elnézést kérünk azoktól, akik szerettek volna Szegeden futni aznap, reméljük, erre lesz még lehetőségük a jövőben a Futókörök Napja keretein belül is.

Az esemény egyben a települések versenye is lesz. A programban részt vevő helyszínek közül ugyanis a nap végére kiderül, hogy hol tették meg a legtöbb kilométert a futók.

A szervezők a Futókörök Napját azzal a céllal rendezik meg, hogy népszerűsítsék a futást, valamint felhívják a figyelmet a rendszeres testmozgás fontosságára. Valamennyi helyszín egyben az Ötpróba szabadidősport-eseménysorozat pontszerző állomása is lesz. A Futókörök Napjára a regisztráció ingyenes. Bővebb információk és aznapi élő eredménykövetés itt: https://szeosz.hu/futokorok-napja/

Read More

Teqball – Magyar győzelmek a rangos challenger versenyeken

Blázsovics Ádám sikerrel vette az elmúlt két Challenger CUP-ot. A világbajnok magyar teqballos egyéniben megnyerte a balatonfüredi, majd az egri állomást is. Mindkét helyszínen hét nemzet képviseltette magát.

Füreden Bányik Csaba lett második Csereklye Martin előtt. A vegyespárosok versenyét Bányik Csaba és Janicsek Zsanett nyert meg, míg a páros döntőben a Bányik, Blázsovics duó győzött a Bakó Ádám, Fördős Soma kettős ellen.

Eredmények:

Balatonfüredi Challenger CUP

  1. Blázsovics Ádám (Phoenix)
  2. Bányik Csaba (Phoenix)
  3. Csereklye Martin (Infinity Teqball)

Vegyespáros

  1. Bányik Csaba - Janicsek Zsanett (Phoenix)
  2. Nikola Mitro - Maya Umicevic (Szerbia)
  3. Bakó Ádám - Vasas Lea (BP Teqers)

Páros

  1. Bányik Csaba - Blázsovics Ádám (Phoenix)
  2. Bakó Ádám - Fördős Soma (BP Teqers)
  3. Györgydeák Apor - Ilyés Szabolcs (Góbék Teqball Team, Románia)

Egri Challenger CUP

  1. Blázsovics Ádám (Phoenix)
  2. Györgydeák Apor (Góbék Teqball Team, Románia)
  3. Bányik Csaba (Phoenix)
Read More

Erőemelés – Sedric Watchou sikere, minden erőemelő sikere

A Magyar Erőemelő Szövetség elnöke szerint Sedric Watchou paralimpiai pontszerző helye megsüvegelendő.

A kameruni születésű, magyar színekben versenyző sportember hatodik lett Tokióban.

Sedric Watchou sikere, mindannyiunk sikere. Azon leszünk, hogy a következő paralimpián több versenyzőnk indulhasson. Parasportolóink sikereiből az ép versenyzőink is erőt meríthetnek” – értékelt Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke.

Az erőemelő Sedric Watchou a 88 kilogrammos súlycsoportban három jó gyakorlatot mutatott be. Előbb a 170, majd a 177, végül a 181 kilót is kinyomta, ezzel a teljesítménnyel végzett a hatodik helyen.

 Fotó: Magyar Paralimpiai Csapat

Read More

Rali Eb – Herczigék negyedikek lettek Csehországban!

Továbbra is jó formában van a Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros. A ŠKODA Rally Team Hungaria kettőse az előkelő negyedik helyen végzett a rali Európa-bajnokság csehországi állomásán. A Barum Rallye alaposan próbára tette a versenyzőket, így Herczigék is megküzdöttek a negyedik helyezésért.

„Talán nem túlzok, ha azt mondom. életem egyik legnehezebb versenyén vagyunk túl. Itt aztán minden kiszámíthatatlan volt, egy másodpercig sem lehetett kihagyni. Az, hogy egyáltalán befejeztünk egy ilyen viadalt egy ilyen erős mezőnyben, az már önmagában komoly fegyvertény, de a negyedik helyezés hab a tortán.” – mondta Herczig Norbert.

A duó legutóbb a Róma-ralin is jól teljesített, akkor dobogóra állt, miután harmadikként végzett az Európa-bajnoki mezőnyben.

A Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros az Eb-összetett mezőnyben az ötödik helyről várja a kontinensbajnokság folytatását, amely három hét múlva lesz az Azori-szigeteken.

Read More

Tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokság – 14 éremmel zárt a magyar csapat

A zárónapra is maradt magyar érem. Az észtországi tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon két ezüstérmet és három bronzérmet szereztek a magyarok. Másodikként zárt Balázs Péter a parallel döntőben, és ugyancsak felállhatott a dobogó második fokára a férfi csoport. Bronzérmesként végzett Várszegi Vendel, míg a junioroknál Erdős Virág és Szász Tamás lett harmadik.

A magyar küldöttség így az Eb-t – a felnőtteket és a juniorokat is egybevéve – összesen 14 éremmel zárta. A négy aranyérmen kívül öt ezüsttel és öt bronzéremmel térhetnek haza a nemzeti csapat tagjai Viljandiból.

Gurisatti Róbert csapatvezető elmondta, hogy rendhagyó Európa-bajnokságon vannak túl. „Minden tisztelet megilleti a csapat tagjait, hiszen metsző hidegben kellett végigversenyezniük a hetet. A 14 érem magáért beszél, a tájolósok így ezúttal is bizonyították, hogy a világ legjobbjai közé tartoznak” – értékelt Gurisatti Róbert. 

Read More

Hegyi Eb – Nagy Norbert Lengyelország után Szlovéniában is aranyérmet szerzett

Nagy Norbert megnyerte a hegyi Európa-bajnokság szlovéniai futamát. A versenynek Ilirska Bistrica adott otthont, ahol a második felfutás előtt még 1.6 másodperces hátrányban volt a magyar pilóta.

A Nagy Norbi Racing Team szakmai vezetője azonban nagyot versenyzett zárásként és végül nyerni tudott kategóriájában a szlovén Ales Prek előtt.

A korábbi WTCR-dobogós autóversenyzőnek ez az idei második futamgyőzelme a hegyi Európa-bajnokságon és az összetett 2. helyéről várhatja a horvátországi utolsó zárófutamot.

„Ezen a hétvégén is sikerült jó tempót menni, a beállítások is sikerültek. Nagyon örültem annak, hogy kiélezett versenyben dőlt el a szlovéniai viadal” – összegzett Nagy Norbert az eredményhirdetés után.

Read More

Rali Eb – Csehországban a 6. helyről várja a folytatást a Herczig-Ferencz páros

A Herczig Norbert, Ferencz Ramón duó jól tartja magát a rali Európa-bajnokság cseh állomásán. A Barum Rally-n a ŠKODA Rally Team Hungaria kettőse 9 gyorsasági után a hatodik helyről várja a vasárnapi záró szakaszokat.

Herczig Norbert szerint sok szempontból az egyik legnehezebb versenyükön vannak. „Egyrészt az időjárás nem éppen kiszámítható. Szombaton volt olyan szakasz, amely napsütésben kezdődött, és esőben ért véget. Nehéz alkalmazkodni ilyen helyzetekhez a gumikkal. Jó dolognak tartom, hogy a nehéz körülmények ellenére is ott vagyunk az első hatban. További pozitívum, hogy nagyon kis különbségek vannak az egyes versenyzők között” – összegzett Herczig Norbert.

A magyar duó legutóbb a rali Eb római állomásán dobogóra tudott állni, miután harmadik lett.

 

Read More

Kick-box bírói-edzői továbbképzés zajlott Csongrádon

Csongrád évek óta a helyszíne a különböző szintű kick-box edzőtáboroknak, és mint évek óta, most is itt rendezte meg a Magyar Kick-box Szakszövetség a versenybírók és edzők háromnapos továbbképzését. Nagy szükség volt erre az okításra, hiszen egyrészt hosszú idő után találkoztak újra a versenybírók, az edzőkkel közösen, másrészt bizonyos versenyszabályok megváltoztak és ezeket elemezni,  értelmezni kellett. A három nap alatt minden küzdelmi szabályrendszer sorra került, az utolsó napon pedig a formagyakorlat szabályaiban is elmélyülhetett a szakma. A továbbképzés fontosságát jelezte, hogy az MKBSZ elnöke, Galambos Péter megtekintette a tábor munkáját.

A hazai szövetség bírói bizottságának elnöke, Szabó Gábor így összegezte a tapasztalatokat.

"A pandémia és a nyár miatt valamivel kevesebben jöttek el, de azért nagyon jó hangulatú és főleg intenzív interaktív munka folyt. Az első napon megtárgyaltuk a mindegyik szabályrendszerre vonatkozó általános szabályokat, közöttük például az edzők és a bírók gyakran vitára okot adó viselkedésére vonatkozó új szabályokat, amelyeket most részletesen rögzíti a szabálykönyv. Értelmezési viták voltak, de ez jó, mert így tudunk mindent tisztázni. A második nap volt talán a legfontosabb, amikor a tatamis és a ringes szabályok változásait vettük át. A tatamis (félerejű) szabályrendszerekben teljesen új szabályelemként megjelenő, a szabálytalan leütések utáni rászámolás komoly vitát és indulatokat váltott ki. Mi, bírók jeleztük a WAKO illetékeseinek, hogy a bíróknak és edzőknek ellenérzéseik vannak ennek a szabálynak a bevezetésével kapcsolatban, mert nem tartjuk elfogadhatónak ennek alkalmazását egy alapvetően félerejű támadásokat megengedő szabályrendszerben. Alkalmazási körülményei nem egyértelműek és különböző visszaélésekre is lehetőséget adhat. Mindezeket megfejeli az a teljesen új szabály, mely szerint két „fej K.O.” után örökre el kellene tiltani a versenyzéstől a sportolót. A módosítás miatt várható feszültségek nem hiányoznak a friss olimpiai elismerést szerzett sportágunknak, a régi szabályok pedig – a közvélekedés és a gyakorlat szerint – jól kezelték ezt a helyzetet, így sokak véleménye szerint nincs szükség erre a változtatásra. Az is furcsa, hogy a ringben leütés esetén a vezetőbíró nem nyújthat azonnal segítséget a leütött versenyzőnek (pl. a fogvédőnek a szájból történő kihúzásával), a segítségnyújtásra csak és kizárólag a versenyorvos jogosult, akinek meg kell várni a ringbe érkezését. Ez nem életszerű, hiszen a versenyorvos ringbe történő belépése sokszor jó pár, akár 10-15 másodpercbe is telhet, ami adott esetben döntő jelentőségű lehet a leütött versenyző állapota szempontjából. Ilyen szabályra nincs is példa más küzdősportokban. Ezt a két kardinális kérdést feltétlenül rendezni kell, egyeztetve a bírói, edzői és versenyzői bizottságokkal" – vélekedett Szabó Gábor.

A formagyakorlat szabályok értelmezésénél Puravecz Péter szakágvezető és tanítványai tartottak bemutatót, amellyel nagyban segítették a formagyakorlat bíráskodás színvonalának javítását.

A képzésre annál is inkább szükség volt, mert rövidesen beindul az őszi kick-box versenyidőszak. Szeptember 4-én Szombathelyen kerül sor a light-contact és kick-light magyar bajnokság döntőjére, és ezt követi majd a nagy hagyományokkal rendelkező, immáron 26. Budapesti Kick-Box Világkupa szeptember 16. és 19. között.

Read More

A Hungarian Darts Trophy-val sporttörténelem íródik Budapesten!

Újabb sporttörténelmi eseménynek ad otthont Magyarország. Szeptember 3. és 5. között rendezik ugyanis a Papp László Budapest Sportarénában a PDC European Tour Hungarian Darts Trophy elnevezésű darts versenyt, amely a PDC darts világszervezet történetének első hivatalos viadala lesz hazánkban – hangzott el a viadal csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A szervezők kiemelték, ez a sportesemény megnyithatja Magyarország, illetve a térség előtt az olyan rendezvények sorát, amelyeket a Sky Sports szokott közvetíteni.

Korábban soha ennyi dartsos világsztár nem látogatott még Magyarországra, mint amennyien tábla elé állnak a Papp László Budapest Sportarénában. Többek között olyan klasszisokat láthatnak majd a darts rajongók, mint Michael van Gerwen, Peter Wright, José de Sousa, Daryl Gurney, Joe Cullen, Nathan Aspinall, Michael Smith vagy James Wade. A sztárok felsorolást bőven lehetne folytatni, hiszen a PDC Pro Tour ranglistájának első 16 helyezettje versenyezni fog.

A házigazda jogán négy magyarért is szoríthatunk. Legjobbjaink közül ilyen sokan még nem vettek részt korábban PDC-tornán, most viszont Strbik Péter, Jagicza Gábor, Végső János és Rucska József is lehetőséget kapott.

A sajtótájékoztatón videokonferencián becsatlakozott Peter Wright és Devon Petersen is. Előbbi világbajnok, utóbbi pedig a dél-afrikaiak Eb-döntős kiválósága. A két darts világsztár egyetértett abban, hogy a sportág népszerűsége egyre nagyobb, és színvonalas meccsek várhatók a Papp László Budapest Sportcsarnokban.

Az esemény sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy a Hungarian Darts Trophy-n megemlékeznek Kyle Andersonról. Sokkolta a sportvilágot a hír: 33 évesen elhunyt Kyle Anderson, korábbi profi dartsjátékos.

A Hungarian Darts Trophy-ra jegyek a www.dartsevent.com – on és a helyszínen is megvásárolhatók.

Az esemény kiemelt támogatói az MVM Energetikai Zrt. és TIPPMIX. További támogatók: Bayer Construct, HELL Energy, Volkswagen haszongépjárművek

 

Read More