Kick-box vb: elégedett a hazai szövetség elnöke

Öt-hat felnőtt aranyérem volt az előzetes várakozás, és ezt sikerült felülmúlni a Jesolóban megrendezett világbajnokságon – értékelt a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. Galambos Péter elmondta: azért is elégedett, mert a koronavírus járványhelyzet okozta nehézségek, és a felkészülési versenyek elmaradása ellenére hét arany-, hat ezüst- és öt bronzérmet nyertek a legjobb hazai felnőtt kick-boxosok. A sportvezető örömét fejezte ki, hogy több olyan sportolónk is világbajnoki címet szerzett, akinek ez korábban nem sikerült – adta hírül az MKBSZ.

„Az egész világbajnokságot belengte egy olyan covid őrület, ha lehet így fogalmazni, aminek a magyar csapat is kárát látta” – kezdte értékelését Galambos Péter. – „Egy félreértés miatt ugyanis a sokórás utazást követően rögtön érkezéskor elkülönítették a sportolóinkat, és hiába rendelkezett mindenki a szabályoknak megfelelően friss negatív teszttel, újra letesztelték őket. Ez az elkülönítés hat-nyolc órán át tartott, és alaposan rányomta a bélyegét a csapat hangulatára. Dicséret nekik azért, hogy egy ilyen atrocitás után is jól tudtak teljesíteni.”

Az elmúlt másfél év történései ellenére is kifejezetten színvonalas világbajnokságon vannak túl – jelentette ki az MKBSZ elnöke.

„Azt vártam, hogy „bicegős” lesz a világbajnokság, de egyáltalán nem így volt. Már a járvány utáni első igazán nagy kick-box versenyen, a szeptemberi budapesti világkupán is látható volt, hogy nagyon sok és nagyon felkészült versenyző jött, és aztán kiderült, hogy Jesolóba is nagyon sok és nagyon felkészült versenyző jött. Ugyanakkor feltűnően kevesen vállalták, hogy több szakágban is megméretik magukat. Ez egyre inkább kopik ki a sportágból, hiszen komoly sorozatterhelésről van szó, és csak azok indultak több szabályrendszerben, akik tudták vállalni ezt mind a felkészülésben, mind pedig a versenyzésben.”

A magyarok közül Galambos Péter elsősorban Száraz Gergőt emelte ki, aki a light-contact és a kick-light szabályrendszerben is megnyerte az 57 kg-os súlycsoport küzdelmeit.

„A mi szupersztárunk ezúttal Gergő volt, aki egy még nagyon fiatal, eszméletlenül szerény és szimpatikus srác. Nemcsak ügyes, de higgadt és okos is, semmi nem zökkenti ki abból, amit csinál. Amit az edző mond, azt pontosan végrehajtja, minden szempontból ideális versenyző típus, aki még sok örömet fog okozni nekünk.”

A többi friss magyar aranyérmes teljesítményét is méltatta a sportvezető.

„Zsarkó Dániel Péter is két szakágban jutott döntőbe. Neki már régóta érett a világbajnoki cím, és a light-contactban ez meg is lett. Nem hagyott kétséget afelől, hogy ezt most nem engedi ki a kezéből. A 2019-ben három vb-aranyat nyert Busa Andrea felkészülése intenzív volt, de rövid, mert a paralimpiai bizottságban dolgozó munkatársként kint volt a tokiói paralimpián. Ez hátráltatta a felkészülését, viszont egyáltalán nem látszott a mozgásán. Nem engedte, hogy bárki is észrevegye, hogy nem volt az igazi a felkészülése, a végén pedig hatalmas érzelem szabadult fel belőle. Szmolek Emánuel volt korosztályos világ- és Európa-bajnok, két éve pedig a felnőtt vb-n is döntőbe jutott. Akkor még nem volt meg benne az a plusz, amivel képes megnyerni egy döntőt, most azonban befutott. A szintén fiatal Mezei Nikolett egy olasz lány ellen vívta a döntőt, és a hazai szurkolók óriási buzdítása közepette az ellenfél vezetett. Nem tudom, Niki honnan vett ennyi energiát és erőt, de az utolsó húsz másodpercben megfordította a mérkőzést. Mellettük még megemlíteném a ringesek közül egyedüliként fináléba jutott Rákóczi Renátát, aki szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtott, egy nagyon erős mezőnyben magabiztosan nyerte meccseit, ám végül a döntőben nem bírt a remek napot kifogó ír ellenfelével.”

Galambos Péter nagyon fájdalmasnak nevezte Kondár Anna fináléját, amelynek kettős tétje volt, hiszen a pointfightingban indult kick-boxos tízszeres világbajnokként a pár éve visszavonult Mórádi Zsolttal holtversenyben a sportág történetének legeredményesebb versenyzője. És ha Olaszországban győzni tudott volna, egyedüli rekorderré vált volna…

„Sajnos a döntő előtt levetették róla a térdvédőt, amiben térdműtétje óta versenyezni szokott. Ennek ellenére Panni már a küzdelem elején alaposan elhúzott, és minden jel arra mutatott, hogy sima meccsnek nézünk elébe. Azonban aztán volt egy rossz lépése, megsérült a térde és nem tudta folytatni az összecsapást, pedig fölényesen vezetett. Kétszeres jelentőséggel bírt a döntő, ezért az eset kétszeresen is fájdalmas volt.”

Összességében mindenképpen elégedett – hangsúlyozta a szövetség elnöke.

„Azért is vagyok elégedett, mert a járványhelyzet okozta nehézségek és a felkészülési versenyek elmaradása ellenére sikerült ilyen szép eredményt elérnünk. És nagyon örülök annak, hogy Busa Andi mellett több olyan új arc is világbajnoki címet szerzett, akinek ez korábban nem sikerült” – mondta Galambos Péter.

Részletek

Herczig: Aki harcol, az sérül…

A körülményekhez képest jól van a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős. A SKODA Rally Team Hungária párosa a második helyről várta a Rally Hungary, azaz az Európa-bajnokság magyar állomásának zárónapját, majd az első vasárnapi szakaszon kicsúszott, így feladta a versenyt. Herczig Norbert zúzódásokat szenvedett, Ferencz Ramón viszont bordatöréssel jelenleg is kórházban van.

„Abszolút elérhető volt az első hely a megítélésünk szerint. Nekivágtunk az első vasárnapi szakasznak. Előttünk többen is kicsúsztak az ominózus helyen, sajnos mi is belecsapódtunk a partoldalba” – emlékezett vissza Herczig Norbert.

Az autónak nem lett különösebb baja, de sajnos nagy volt a lassulás, és ezért voltak a sérülések is. Onnan már nem volt folytatás. Arrébb tettük az autót, ez sajnos benne van a mi sportunkban, aki harcol, az sérül. Elvittek megröntgezni minket, Ramónnak bordatörése van, őt megfigyelésre bent tartották a kórházban, nekem bordaközi izmok zúzódtak” – mondta Herczig. 

Részletek

Hét felnőtt arany a kick-box világbajnokságon

Az előzetes várakozásokat felülmúlva, hét arany-, hat ezüst- és öt bronzérmet nyertek a felnőtt magyar versenyzők a Jesolóban 65 ország közel 1400 indulójának részvételével megrendezett kick-box világbajnokságon. A nyáron a NOB teljes jogú tagságát elnyert sportág olaszországi vb-jén a felnőttek mellett a veteránok küzdelmeiben is avattak bajnokokat. Összességében Magyarország 13 első, 8 második és 6 harmadik hellyel zárt, ezzel az éremtáblázaton a második helyen végzett – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A világbajnokság zárónapján a mieink csak a pointfighting szakág csapatversenyeiben voltak érdekeltek, ahol férfi együttesünk bronzérmet nyert.

A vb-n indult 44 magyar kick-boxos közül a fiatal Száraz Gergő bizonyult a legeredményesebbnek, aki a súlycsoportjában, az 57 kilogrammban két szabályrendszerben, a light-contactban és a kick-lightban is a diadalmaskodott.  

Light-contactban szintén a dobogó tetejére állhatott fel Szmolek Emánuel és Zsarkó Dániel Péter. Kick-lightban Mezei Nikolett is aranyérmet nyert, a 2019-ben három szakágban is vb-győztes Busa Andrea pointfightingban gyarapította világbajnoki sikereinek számát, és magyar siker született csapat formagyakorlatban is.

A veteránok küzdelmei során hat versenyzőnk – köztük a light-contact és a kick-light válogatott egyik irányítója, Dancsó Zoltán – nyakába került arany, ketten ezüstérmet nyertek, egy sportolónk pedig bronzérmes lett.

A kiváló eredményeknek köszönhetően Magyarország a nemzetek versenyében Oroszország mögött a második helyen végzett, megelőzve a házigazda olaszokat.

Kick-box világbajnokság, Jesolo, a magyar érmesek:
Pointfighting:
Férfiak:
63 kg: 3. Zajácz Bence
79 kg: 3. Bálint Martin
Csapat: 3. Magyarország (Cselovszki Patrik, Zajácz Bence László, Fésű Lajos, Bálint Martin)
Nők:
60 kg: 2. Szabó Dorina
65 kg: 1. Busa Andrea
+70 kg: 2. Kondár Anna

Light-contact:
Férfiak:
57 kg: 1. Száraz Gergő
84 kg: 1. Szmolek Emánuel
94 kg: 1. Zsarkó Dániel Péter
Nők:
60 kg: 2. Nagy Rita
   
Kick-light:
Férfiak:
57 kg: 1. Száraz Gergő
69 kg: 3. Fésű Lajos
94 kg: 2. Zsarkó Dániel Péter
Nők:
60 kg: 3. Nagy Rita
65 kg: 1. Mezei Nikolett
       
Formagyakorlat:
Zenés:
Csapat: 1. Magyarország (Brebovszky Zoltán, Mónus Viktor. Zahorecz Noel), 2. Magyarország (Esztergomi Antónia, Halustyik Cintia, Nagy István Gábor)
   
Full-contact:
Nők:
60 kg: 2. Rákóczi Renáta
   
Veteránok:

Pointfighting:
Férfiak:
63 kg: 1. Csejtey Gábor
74 kg: 3. Mészáros Márk
+94 kg: 1. Csikós Péter
Nők:
55 kg: 1. Diligens Klaudia

Light-contact:
Férfiak:
94 kg: 1. Dancsó Zoltán
Nők:
55 kg: 1. Diligens Klaudia
65 kg: 1. Szuknai Zsuzsanna

Kick-light:
Nők:
55 kg: 2. Diligens Klaudia
65 kg: 2. Gyurcsó-Deák Linda

Részletek

Rali Eb – Egy felfokozott hangulatú hazai versenyen 2. helyen Herczigék

Ezüstérmes pozícióból várja a zárónapot a Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros a Rally Hungary-n. Az Eb magyarországi állomásán az orosz Nyikolaj Grjazin, Konsztantyin Alekszandrov kettős vezet.

„Nagyon jó volt a tempónk. Egy kis defektet leszámítva minden úgy alakult, ahogy szerettük volna. Ott vesztettünk 25-30 másodpercet.” – kezdte értékelését a SKODA Rally Team Hungária pilótája.

Herczig Norbert megjegyezte: fantasztikus hangulatú versenyt bonyolítanak le Nyíregyházán és környékén.

„Ez egy nagyon-nagyon felfokozott hangulatú verseny. Sok nézővel. Az esetek többségében fegyelmezett szurkolókkal találkoztunk, egy kivételtől eltekintve, ez a mádi szakasz, ahol a nézők közel állnak a pályához. Innen is kérek mindenkit, hogy figyeljünk egymásra, hiszen mindenkit hazavárnak” – tette hozzá Herczig Norbert.

A SKODA Rally Team Hungária párosa egyébként a szombati versenynap első szakaszán kapták a defektet, de utána nagy felzárkózásba kezdtek. Többek között a negyedik gyorsaságit meg is nyerték.

A III. Rally Hungary vasárnap további 7 gyorsasági szakasszal folytatódik.

 

Részletek

Herczig Norbert: Ez nem Eb, ez inkább világbajnoki mezőny

Túl vagyunk a rali Európa-bajnokság Nyíregyházán és környékén zajló fordulójának prológján. A mezőnyben induló magyarok közül a legjobb időt a Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros autózta a prológon, ők a nyolcadik helyen végeztek.

Herczig Norbert elmondta, hogy fantasztikus érzés volt hazai közönség előtt beülni az autóba.

Kevés hang szűrődik be hozzánk, de ettől függetlenül maximálisan érezzük a közönséget. Az egészben az a legfelemelőbb, hogy hazai környezetben egy ilyen erős mezőnyben vághatunk neki az Eb-futamnak. Egyébként megjegyezném, ez nem is annyira Eb, ez inkább világbajnoki mezőnynek számít. Jót mentünk a prológon, de a verseny szombaton kezdődik” – mondta a SKODA Rally Team Hungária pilótája.

Szombaton hat gyorsaságival folytatódik a Rally Hungary Nyíregyházán és környékén.

Részletek

Száraz Gergő duplázott a kick-box világbajnokságon

Hat magyar aranyérem született a felnőtt egyéni küzdelmi döntők során az olaszországi Jesolóban zajló kick-box világbajnokságon. A nyáron a NOB teljes jogú tagságát elnyert sportág hétfőtől szombatig tartó vb-jén Száraz Gergő két szabályrendszerben is diadalmaskodott. A 65 ország közel 1400 indulóját felvonultató világverseny zárónapján még a két pointfighting csapatversenyben érdekeltek a magyarok – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A magyar válogatott felnőtt versenyzői 11 egyéni küzdelmi döntőbe verekedték be magukat, és mérkőzésük után hatukat hirdette ki győztesnek a bíró – pontosabban csak ötüket, hiszen Száraz Gergő az 57 kg-ban a light-contact és a kick-light szabályrendszerben is világbajnoki címet nyert.

Light-contactban szintén a dobogó tetejére állhatott fel Szmolek Emánuel és Zsarkó Dániel Péter. Kick-lightban Mezei Nikolett is aranyérmet nyert, a 2019-ben három szakágban is vb-győztes Busa Andrea pedig pointfightingban gyarapította világbajnoki sikereinek számát.

Ezüstérmet nyert a pointfightingos Szabó Dorina és Kondár Anna. Light-contactban Nagy Rita is a második helyen végzett, a Száraz Gergőhöz hasonlóan két döntőt is vívó Zsarkó Dániel Péter pedig kick-lightban egy ezüstöt is begyűjtött. A kiütésre menő ringes szakágakban Rákóczi Renáta jóvoltából szintén volt magyar döntős, profi full-contact világbajnokunknak végül ugyancsak az ezüstérem jutott.

A vb szombati zárónapján a magyar kick-boxosok szerepelnek még mind a férfi, mind pedig a női pointfighting csapatversenyben.

Részletek

Szumó – Csehovban küzdenek a legjobbak

Újabb Európa Kupán lépnek küzdőtérre a magyar szumósok. A Magyar Sumo Szakszövetség információi szerint a hétvégén az oroszországi Csehov ad otthont a rangos versenynek. Az Európa Kupákon szerzett pontokkal szerezhetnek Világjátékok indulási jogot a szumósok.

A magyar színeket három versenyző képviseli. Pap Arnold +115 kilogrammban, Buzás Patrik a 77 kilósoknál, míg Szilágyi Erik a 85 kilogrammos mezőnyben lép küzdőtérre.

Szilágyi az utóbbi két évben váltott súlycsoportot. A 92 kilós kategóriából fogyott le, és lett 85 kilós.

„A korábbi súlycsoportomból nem lehetett kijutni a Világjátékokra. Ezért történt a váltás, ami egyelőre úgy néz ki, hogy eredményes volt, hiszen szépen haladok. Annak ellenére, hogy alig több, mint másfél éve vágtam ebbe bele, az európai ranglistán már a hetedik vagyok. Az előttem álló hat szumós közül többet is legyőztem már, úgyhogy bizakodó vagyok.” – mondta Szilágyi Erik.

Az európai ranglisták alapján a nemzetközi szövetség jövő évben dönt a birminghami kvótákról. A Világjátékokat 2022 júliusában rendezik meg.

Részletek

24 magyar érem már biztos a kick-box vb-n

Az már biztos, hogy legalább 24 éremmel térnek majd haza a magyarok az olaszországi Jesolóban zajló kick-box világbajnokságról. A nyáron a NOB teljes jogú tagságát elnyert sportág hétfőtől szombatig tartó vb-jének első három versenynapját követően a felnőtteknél 15, míg a veteránoknál 9 magyar sportoló került be minimum a legjobb négy közé, ami pedig már automatikusan éremszerző helyet jelent. A küzdelmi súlycsoportok érmeinek számát gyarapíthatják még a zenés formagyakorlatban induló magyarok – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A magyar válogatottban a nagy nevek közül a pointfighting szabályrendszerben a négy között jár már a sporttörténelmi tizenegyedik világbajnoki címére hajtó Kondár Anna, akárcsak a 2019-ben három szakágban is világbajnoki címet nyert Busa Andrea.

A két évvel ezelőttről szintén vb-arannyal rendelkezők közül ugyancsak elődöntős már a pointfightingos Bálint Martin, valamint a kick-light szabályrendszerben Fésű Lajos.

A ringesek mezőnyében a döntőbe jutásért meccsel majd a full-contactban profi világbajnoki címvédő Rákóczi Renáta is.

Részletek

Formagyakorlat arany és veterán sikerek a kick-box vb-n

A formagyakorlatosok révén megszületett az első magyar felnőtt arany az olaszországi Jesolóban zajló kick-box világbajnokságon. A nyáron a NOB teljes jogú tagságát elnyert sportág hétfőtől szombatig tartó vb-jén szinte legyőzhetetlennek bizonyultak a veterán magyarok, akik hat aranyérmet szereztek. Ezzel Magyarország jelenleg vezeti az éremtáblázatot, a küzdelmi szabályrendszerekben pedig felnőtt versenyzőink 11 döntőben érdekeltek, közülük Száraz Gergő és Zsarkó Dániel Péter két szakágban is finalista – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Formagyakorlatban egy arannyal és egy ezüsttel zártak a magyarok Jesolóban. Mindkét érmet csapatban szerezték a mieink, akik közül a Brebovszky Zoltán, Mónus Viktor és Zahorecz Noel összetételű hármas nyert világbajnoki címet, az Esztergomi Antónia, Halustyik Cintia és Nagy István Gábor alkotta trió pedig a második helyen végzett. Egyéniben nem tudtak dobogós helyet elérni a magyarok, a legközelebb Mónus Viktor állt ehhez, aki negyedik lett.

A Szerencsejáték Zrt. által is támogatott magyar válogatottban a veteránoknál Diligens Klaudia pointfightingban és light-contactban is diadalmaskodott, sőt, triplázhat is, hiszen a három szakágban is induló versenyző a kick-lightban is döntőzik. Rajta kívül világbajnok lett Csejtey Gábor, Csikós Péter, Szuknai Zsuzsanna, valamint a korábbi legendés versenyző, jelenleg pedig a hazai light-contact és a kick-light válogatott egyik irányítója, Dancsó Zoltán.

Az éremtáblázatot a csütörtöki nap után Magyarország vezeti hét arany-, két ezüst-, és 1 bronzéremmel.

A felnőtteknél 11 magyar döntős lesz: három pointfighting, négy light-contact, három kick-light és egy full-contact fináléban érdekeltek a mieink. Közülük Száraz Gergő és Zsarkó Dániel Péter duplázhat, hiszen light-contactban és kick-lightban is finalista.

Részletek

Fallabda – Magyar ezüstök a Moszkva Openen

Két fallabdás ezüst Moszkvában. A Világjátékokra való felkészülés jegyében Chukwu Hannah és Farkas Balázs is 5000 dolláros versenyen lépett pályára az orosz fővárosban.

Farkas az 1. Chukwu Hannah pedig 2. kiemeltként kezdett. A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség információi szerint mindketten magabiztosan meneteltek a döntőig, ahol végül alulmaradtak. A férfi fináléban Farkas Balázs a kolumbiai Juan Camilo Vargastól kapott ki egy ötszettes csatában, amely 59 percig tartott, míg a női döntőben Chukwu Hannah az angol Lily Taylortól szenvedett háromszettes vereséget.

Mindkét magyar TOP 100-as játékos. A 2021-es évet megelőzően erre korábban nem volt példa, hogy a férfiaknál és a nőknél is legyen magyar az első százban. Farkas jelenleg a 90., Chukwu Hannah pedig a 95.

Eredmények

Moszkva Open

Női döntő:

Lily Taylor (angol, 1. kiemelt) – Chukwu Hannah (magyar, 2. kiemelt) 3-0 (11-8, 11-4, 11-6)

Férfi döntő:

Farkas Balázs (magyar, 1. kiemelt) – Juan Camilo Vargas (kolumbiai, 2. kiemelt) 2-3 (5-11, 11-7, 5-11, 11-7, 11-2

Részletek