Szkander – Ob után, Európa-kupa előtt

Szolnokon álltak asztalhoz az ország legjobb szkanderosai. A Tisza-parti városban megrendezték a sportág idei első országos bajnoki fordulóját. A Magyar Szkander Szövetség információi szerint több, mint 240 nevezéssel zajlott le a verseny.

A szövetségi kapitány úgy látja, a súlycsoportok többségében érvényesült a papírforma, de voltak meglepetések is.

„A feltörekvő fiatalok egy-két esetben váratlan fordulatokkal szolgáltak, de a válogatott gerince ezúttal is bizonyította: nem véletlenül vannak ott a legjobbak között. A nemzeti csapat egy része nem sokat pihenhet, hiszen februárban Csehországba utazunk, ahol Európa-kupán veszünk részt.” – összegzett Dóró Zsolt.

A szolnoki országos bajnoki állomás egyben válogató volt az idei Európa-bajnokságra. A kontinensviadalnak Bukovina ad otthont májusban. 

Részletek

Eredményes évet zártak a magyar snookeresek

A 2021-es év több előrelépést is hozott a hazai snooker életben. Bár döcögősen indult az idény, a szakvezetés nem látta, hogyan tudják megrendezni versenyeiket a kialakult koronavírusos járványhelyzetben és milyen nemzetközi megmérettetésen tudnak részt venni legjobb játékosaik, összességében eredményes évet zárhatott a Magyar Biliárd Szövetség Snooker Szakága.

 

Korábban már számtalanszor bizonyította tehetségét, a snooker iránti alázatát Fenyvesi Zsolt. Az idei évben gyakorlatilag nem talált legyőzőre itthon, mindössze öt mérkőzésen maradt alul, magabiztosan vezeti az országos év végi záró ranglistát, az országos bajnokságot is megnyerte, valamint termelte az 50 feletti breakeket – szám szerint 51-et. Hazai viszonylatban a rekordok éveként tekinthet vissza Fenyvesi Zsolt 2021-re: 9-szeres országos bajnok, valamint az elmúlt 11 évben 10-szer végzett az év végi ranglista élén. Mindezek mellett a nemzetközi porondon is szép eredményeket ért el, a Portugáliában rendezett Európa-bajnokságon a felnőtt mezőnyben 17. helyezést ért el.

Legjobb játékosaink közül a 15 éves Révész Bulcsú második helyen zárt az országos ranglistán, az országos bajnokság ezüstérmét is magáénak mondhatja, meglökve a verseny legmagasabb, 96-os breakét. A pandémiás helyzetben az Európa-bajnokságra csak októberben kerülhetett sor, ahol Bulcsú négy versenyszámban is asztalhoz állt. Bravúros játékkal az U18-as mezőnyben megosztott harmadik helyezést ért el, amelyet követett az U21-es mezőny 17. helyezése. Mindkét sorozatban csoportelsőként kvalifikálta magát az egyenes kieséses szakaszba, ahol utóbbi sorozatban egy 120-as és egy 112-es breaket is sikerült löknie. Tehetségét jelzi, hogy fiatal kora ellenére a felnőtt mezőnyben is a 17. helyig jutott.

„A 2019-es országos bajnoki győzelmemet követően kicsit nehezebben alakult a vírussal terhelt 2020-as év, nem tudtam magamból azt az eredményt kihozni. A 2021-es évnek úgy vágtam neki, hogy mentálisan szeretnék előrébb lépni, és hogy újra elhódítsam a bajnoki trófeát. Utóbbi sajnos most nem sikerült, de úgy érzem, összességében sokat léptem előre. Az idén már több versenylehetőségem volt. Így sikerült kijutni megmérettetésre Romániába, ahonnan győztesként térhettem haza, megszerezve ezzel első külföldi tornagyőzelmem. A portugáliai Európa-bajnokságon nagyon jó érzés volt olyan magasra eljutni az U18-as mezőnyben, ami magyar játékosnak korábban nem sikerült. Az Eb-t követően kezdtük meg a közös munkát Elbert Gáborral, aki a mentális felkészülésemet segíti. Foglalkozásonként érzem az előrelépést, a magabiztosságom erősödését. A 2022-es idényben szeretnék még több nemzetközi megmérettetésen részt venni a fejlődésem érdekében. Februárban Sheffieldben U18-as és felnőtt versenyen veszek részt, majd utána nem sokkal az Eb következik Lengyelországban.” – mondta Révész Bulcsú.

Az elmúlt két évben megjelent a hazai mezőnyben pár új fiatal játékos, akik közül Nagy Eriket érdemes kiemelni. A fiatal győri játékos kicsit több, mint két éve kezdett el foglalkozni a sportággal, játéka pedig 2021-re kezdett el igazán összeállni. Az országos ranglista negyedik helyén zárta az évet, valamint az ob-n megosztott harmadik hellyel jelezte, hogy komolyan kell számolni vele. Neki is sikerült eljutnia az Európa-bajnokságra, ahol két sorozatban próbálta ki magát és bravúrosan sikerült a nemzetközi bemutatkozása: mind az U18-as, mind az U21-es korosztályban a 17. helyet szerezte meg.

„2020-ban indultam először a hazai bajnokságban, ahol fél év alatt feljutottam az A osztályba. Ennél jobb kezdésről nem is álmodhattam volna. A tavalyi szezonban gyakorlatilag végig az A osztályban versenyeztem. Talán ennek is köszönhető, hogy lehetőséget kaptam, hogy Magyarországot képviselhessem az Eb-n. Ez óriási extra motivációt jelentett. Az volt a tervem, hogy mind a két korosztályban – U18 és U21 – is továbbjussak a csoportkörből. Ez sikerült, meglöktem legmagasabb verseny breakemet. Hazatérve nagyon jól esett, hogy mennyien gratuláltak. Az ob-n az elődöntőig szerettem volna legalább eljutni. Egy izgalmas döntő frame-es negyeddöntőben sikerült teljesítenem célomat. Az elődöntőben Bulcsúval játszottam. Erre a mérkőzésre kicsit már elfáradtam, de így is sikerült ellopnom egy frame-et. Összességében nagyon elégedett vagyok az idei teljesítményemmel. Jövőre célom, hogy a nemzetközi versenyeken magasabb szintre lépjek, be szeretnék jutni a legjobb nyolc közé az utánpótlás versenyek valamelyikén és szeretném kipróbálni magam a felnőtt mezőnyben is.” – mesélte Nagy Erik.

A hazai snooker élet nem sokat pihen, január 15-én kezdetét veszi a 2022-es idény. Jönnek a hazai pontszerző versenyek, majd áprilisban rendezik meg a sportág Európa-bajnokságát.

Részletek

Olimpiai bajnokkal készült az újabb ökölvívó sikerekre a kick-boxos Veres Roland

Tovább szeretne fejlődni ökölvívásban és éremmeccset vívna a májusi Európa-bajnokságon Veres Roland. Az ötszörös kick-box világbajnok, aki éppen egy esztendeje kezdett versenyszerűen bokszolni, decemberben a tokiói olimpiai bajnok orosz Batyirgazijevvel készült Moszkvában, majd hazatérve megnyerte a magyar ökölvívó bajnokságot – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Moszkvában edzőtáborozott decemberben Veres Roland, méghozzá nem is akármilyen társaságban: vendéglátója az az Albert Batyirgazijev volt, aki korábban szintén kick-boxban tündökölt, majd ökölvívó karrierbe fogott, a tavaly nyári tokiói olimpián a dobogó tetejére állhatott fel, azóta pedig már profivá vált.

„Egy pár évvel ezelőtti kick-box világbajnokságon döntőztem Albert Batyirgazijevvel. Ő volt az egyetlen, aki valaha is le tudott győzni olyan szabályrendszerben, ahol folyamatos a bunyó. De utána is jó kapcsolatban maradtunk, beszélgettünk a neten, gratuláltunk egymás sikereihez, majd felvetődött, hogy kimennék hozzá. Mondta, hogy nemsokára profi ökölvívó meccse lesz, és kell neki kesztyűpartner, úgyhogy szívesen lát a felkészülésre, és a mérkőzést is megnézhetem élőben. Így is történt, csak aztán nekem a magyar bajnokság miatt előbb haza kellett jönnöm” – mesélte Veres Roland.

A csepeli kick-boxos rengeteget tanult a Moszkvában töltött két és fél hétben. Értékes tapasztalatokkal gazdagodott, és jó barátságokkal is, hiszen ottani edzőpartnerei megmutatták neki a várost, majd minden nap együtt ebédeltek és vacsoráztak, és várják vissza Oroszországba.

„Nagyon jó bunyósok edzenek ott. Az olimpiai bajnok mellett kesztyűztem háromszoros Ázsia-bajnokkal, de UFC világbajnoki címmeccset vívott MMA-ssal is. Amikor pedig azt hittem, hogy könnyebb falat következik, akkor jött egy ifiből feljött fiú, akiről kiderült, hogy az összes vb-t és Eb-t megnyerte a korosztályában, vele sem volt könnyebb, ráadásul benne még bizonyítási vágy is égett. Összességében úgy érzem, hogy abszolút helyt álltam. Lehetett érezni a szintkülönbséget, mert az volt, de nem kellett rám vigyázni. A futásokban és a lábmunkás feladatokban pedig a legjobbak között voltam, Szerencsére nekem gyors lábam van, úgyhogy azokban tudtam kiemelkedőt nyújtani, és hamar megkaptam a tiszteletet a fiúktól.”

Olyan hatalmas terhelésben volt része, hogy újraértékelte a felkészülését – vallotta be a 22 éves magyar sportoló.

„Mindig azt gondoltam magamról, hogy nagyon keményen edzek, és ennek köszönhetőek a sikereim. Egy idő után rá is álltam arra, hogy ne legyen olyan, aki nálam többet tesz a győzelemért. Kerestem azokat, akik esetleg még keményebben edzhetnek, de nem találkoztam ilyennel az évek során – egészen a moszkvai útig. Ott ugyanis amikor azt hittem, hogy vége az edzésnek, akkor jött egy egyórás kardiós rész, megtanítottak, hogy minden edzés után kardió van a végén.”

Egy céltudatos Veres Roland jött haza az ökölvívó magyar bajnokságra, aki képes csak az adott mérkőzésre és feladatra koncentrálni. Ez sikerült is, hiszen súlycsoportjában, a 60 kg-ban aranyérmes lett. Első küzdelmében kétszer is kellett az ellenfélre számolni, egyhangú pontozással győzött, és a döntőben is az történt, amit eltervezett.

„Ha már ilyen srácokkal készültem fel, akkor nyilván győzelmet vártam el magamtól. Nagyon jó érzés volt, hogy végre úgy tudtam a háromszor három percet végigbunyózni, hogy a fáradtság gondolata fel sem vetődött. Az oroszországi mentalitás és munka lehetővé tette, hogy ne kelljen semmi másra koncentrálnom, csak a meccsre, mert fizikailag nagyon fel voltam építve.”

A következő feladat a februári Bocskai emlékverseny lesz, amely szerinte egy mini világbajnoksággal ér majd fel, hiszen sok nemzet bokszolói érkeznek majd hazánkba. Veres Roland számára a verseny azért lesz különleges, mert egy éve éppen a Bocskain mutatkozott be ökölvívóként. Szeretné lemérni, hova jutott egy esztendő alatt, elsősorban mégis a májusi Európa-bajnokság lebeg a szeme előtt.

„Ebben az évben az Eb lesz a fő versenyem, és az a célom, hogy ott már éremért küzdhessek. Idén szeretnék rengeteget fejlődni tovább, és meghatározó ökölvívója lenni a súlycsoportomnak” – jelentette ki Veres Roland, hozzátéve, hogy természetesen a kick-boxot sem felejtette el. Folyamatosan segíti klubja, a Halker-Király Team utánpótlás és felnőtt versenyzőinek a munkáját, és biztos benne, hogy erős magyar csapat utazik majd az őszi kick-box Európa-bajnokságra.

Részletek

Szkander ob – Jön az első forduló!

A legjobb szkanderosok számára elkezdődik a 2022-es versenyszezon. Szolnok ad otthont az  országos bajnokság első fordulójának. Ez a verseny egyben válogató lesz az idei Eb-re. A kontinensbajnokságnak a tervek szerint Bukovina ad otthont májusban.

„Mindig nagy kíváncsisággal kezdünk meg egy új évet. Ezúttal Szolnokon állnak asztalhoz az ország legjobb szkanderosai. A hagyományokhoz hűen most is több korosztályban zajlanak majd a versenyek. Jó látni, hogy például az ifjúsági és gyerek korosztályban vannak tehetségek.” – mondta Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke, a Világszövetség alelnöke.

Ebben a sportágban a felnőtt és az utánpótlás kategóriákon túl masters-ben is komoly versenyek vannak, mint ahogy általában nagy küzdelmek alakulnak ki a paraversenyzők között is. 

Részletek

Teke BL – Hátrányban a Szeged

Hátrányból várhatja a szombati BL-nyolcaddöntőt a Zengő Alföld Szegedi TE. A Tisza-partiak férfi tekecsapata 6-2-es vereséget szenvedett a német Raindorf otthonában.

A Németországban érvényben lévő Covid-protokoll miatt a magyar csapat nem tudott teljes létszámmal kiutazni Németországba, így nem a legerősebb összeállításban lépett pályára.

Karsai Ferenc, a szegedi klub elnöke elmondta, a szombati visszavágón – mindezek ellenére – van esély úgy nyerni, hogy az továbbjutást érjen.

„Erős csapatról van szó, hiszen a szezonban veretlenek a Bundesligában, de hazai pályán bízom benne, hogy tudunk fordítani, és folytathatjuk szereplésünket a Bajnokok Ligájában. Az odavágót csak így lehetett megoldani, de ez már a múlté…”- összegzett a sportvezető.

A Bl-nyolcaddöntő visszavágóját szombaton rendezik meg Szegeden.

Részletek

Lemondott a fallabdázók elnöke 

Lemondott Süle Gábor, a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnöke. A sportvezető családi okokra hivatkozva adta be lemondását. Az elnöki feladatokat mostantól Krajcsák Márk (képünkön) alelnök látja el.

 

 „A szövetség hamarosan kijelöl egy időpontot a rendkívüli közgyűlésre, ahol eldől, hogy ki lesz Süle Gábor utódja. Addig az elnöki teendőket igyekszem ellátni” – nyilatkozta Krajcsák Márk.

 A fallabdázóknál továbbra is fontos az élsport mellett az utánpótlás és az amatőr vonal. Utóbbi kategóriában 2021-ben újraindult a bajnoki sorozat. Ha pedig az élsport csúcsát nézzük, akkor az egyik legsikeresebb évet zárta a fallabda itthon. Farkas Balázs a 85., Chukwu Hannah pedig a 94. világranglistás helyen kezdte meg a 2022-es évet.

Részletek

Darts – Újabb két világbajnok jön Budapestre májusban

További két darts-világbajnok Budapestre látogatása vált biztossá! A Hungarian Darts Show szervezői bejelentették, hogy Gerwyn Price és Raymond van Barneveld is tábla elé áll május 17-én.

Az egyedülálló versenyeket felvonultató show-ról korábban kiderült, hogy a jelen és a közelmúlt világsztárjai küzdenek majd egymással és hazánk darts-szerető sportolóival, hírességeivel.

A szervezők idén már letették névjegyüket, hiszen sikeresen lebonyolították Magyarország első PDC-versenyét olyan kiválóságokkal, mint Peter Wright, Michael van Gerwen, vagy Gerwyn Price.

Az már a múlt év végén eldőlt, hogy a hollandok háromszoros világbajnoka, Michael van Gerwen májusban  visszatér Budapestre, és ami még biztos: a Darts Királynőjeként emlegetett Fallon Sherrock, aki az angol válogatott színeiben többszörös világbajnok, valamint Wayne Mardle többszörös világbajnoki elődöntős is tábla elé áll Magyarországon. A legújabb információk szerint Gerwyn Price, azaz a walesi „Iceman” is indul Budapesten, aki 2021-ben világbajnoki címet szerzett. Rajta kívül az ötszörös vb-aranyérmes holland Raymond van Barneveld játékát is láthatja a budapesti közönség.

Természetesen a rendezvénnyel kapcsolatban további hazai sztárok bejelentése várható az előttünk álló időszakban, hogy kiderüljön az is, hogy a nemzetközi sztárok mellett kik lesznek azok a magyar sportolók, hírességek, akikért szintén lehet szurkolni majd a Hungarian Darts Show-n.

További infók és jegyinformációk a show honlapján olvashatók (www.dartsevent.com).

A közelmúltban megjelent a legnagyobb sportági világszervezet, a PDC jövő évi versenynaptára, jó hír, hogy Budapest ismét European Tour állomás lesz.

A sportág történetében először 2021-ben érkeztek Magyarországra a darts nagyágyúi. A szeptemberi versenynek a Papp László Budapest Sportaréna adott otthont, ahol fantasztikus hangulatú eseményen a walesi Gerwyn Price győzött.

A PDC versenynaptára szerint 2022 szeptember 2. és 4. között ismét a legjobbak versenyeznek a magyar fővárosban. Az, hogy kiket láthatunk Budapesten, később dől el. (dartsevent.com)

Részletek

Új főtitkár a Magyar Fallabda (Squash) Szövetségnél

Országh Péter lett a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség főtitkára. A sportvezető Bednár Lászlót váltotta.

„Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy nagyobb részt vállaljak a szövetség munkájában. Érzek magamban annyi extra energiát, hogy ezt jól tudjam végezni” – mondta Országh Péter, aki megjegyezte: szeretne szoros viszonyt kialakítani az egyesületekkel.

„Fő célom egybevág a szövetség stratégiai elképzeléseivel, azaz, mindannyian azért dolgozunk, hogy minél népszerűbb legyen sportágunk és ez az utánpótlásban, az amatőr bajnokságban és az élsportban zajló versenyeken részt vevők létszámában is tükröződjön.” – tette hozzá az új főtitkár, aki január 3-tól dolgozik ebben a tisztségben.

A fallabdázóknál tavaly újraindították az amatőr bajnoki sorozatot, idén már a hivatalos versenynaptárban megtalálhatók az egyes megmérettetések, folytatódik a sportágat népszerűsítő road show, és természetesen az élsportos bajnoki rendszerben is tovább pattog a labda…

Részletek

Busa Andrea: a paralimpiától a kick-box világbajnoki címig

Különleges világbajnoki címet nyert 2021-ben az év legjobb hazai női kick-boxosának választott Busa Andrea. A Magyar Paralimpiai Bizottság referenseként dolgozó sportolót előbb egy motivációs gödör, aztán a koronavírus járvány, majd csípősérülése hátráltatta az edzésben, végül pedig a paralimpiai csapat körüli tokiói teendői miatt csupán egy hónapja maradt a vb-felkészülésre. Annál is nagyobb bravúr, hogy mindezek ellenére sikerült megvédenie a címét – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A 2019-ben három kick-box szakágban – pointfighting, light-contact és kick-light – is világbajnoki aranyat bezsebelt Busa Andrea saját bevallása szerint kisebb gödörbe került a vb után: a sportág legszűkebb elitjét tekintve is ritkaságszámba menő remeklést követően nehezére esett új motivációt találni a folytatásra. Ezt a furcsa időszakot tetézte a koronavírus járvány, amely során nemcsak az edzések akadoztak, de a sportágban másfél évig jelentősebb versenyt sem rendeztek.

A csepeli Halker-Király Team versenyzője ráadásul hiába kecmergett ki a lélektani hullámvölgyből – mert rájött, hogy „kick-box nélkül nem tud élni” –, és indult el 2021 tavaszán egy horvátországi nemzetközi versenyen, az ott összeszedett csípősérülés következtében újra le kellett állnia az edzésekkel. Aztán jött a tokiói paralimpia, és a Magyar Paralimpiai Bizottság munkatársaként három hetet töltött a japán fővárosban.

Így alakult, hogy Busa Andreának alig egy hónapja maradt, hogy felkészüljön az októberi jesolói kick-box világbajnokságra, ahol ezúttal csupán a pointfighting szabályrendszerben lépett tatamira.

„Kettős érzésekkel utaztam Jesolóba. Korábban még soha nem indultam el úgy világversenyen, hogy ne éreztem volna azt, hogy a részemről mindent megtettem a jó szereplés érdekében. Úgyhogy izgultam, hogy hogyan fogok teljesíteni, másrészt pedig pont emiatt nem is izgultam annyira. Mindenesetre, amikor a döntő meccs végén az eredményjelzőre pillantva láttam, hogy én nyertem, hatalmas tehertől szabadultam meg. A különleges körülmények miatt különleges cím ez a pályafutásomban, mégis a legkülönlegesebb a számomra az első 2019-es aranyérmem, mert akkor együtt sikerült világbajnoknak lenni a nővéremmel, Gabriellával” – emlékezett vissza Busa Andrea.

Az immár négy vb-címmel és három Európa-bajnoki aranyéremmel rendelkező klasszis Jesolo után szintén szünetet tartott, és az év utolsó napjaiban veselkedett neki újra a kick-boxnak. Mint mondta, ismét elkezdtek hiányozni az edzések, de még inkább a versenyek feelingje, és az idén szeretne megint az Európa-bajnoki dobogó tetejére állni, valamint kiharcolni a kvalifikációt a 2023-as Küzdősport Világjátékokra. 

Részletek