Alakul a vb-csapat gerince

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke szerint a múlt heti első válogató után nagyon szépen körvonalazódik az a csapat, amely az augusztusi, szegedi világbajnokságon majd harcba szállhat a kvótákért. Szinte minden szakágban szemmel látható volt a fejlődés a szolnoki válogatón.

A csütörtöktől vasárnapig megrendezett első felnőtt és ifjúsági válogatón 52 egyesület 813 indulója vett részt, Schmidt Gábor szerint mind a felnőttben, mind az utánpótlásban a szövetségi kapitányok tökéletesen fel tudták mérni, hogy hol tartanak a versenyzők.

„Nagyon jól körvonalazódik az a gerinc, akik köré lehet építeni azt a csapatot, amelynek célja, hogy minél több olimpiai kvótát szerezzen majd az augusztusi, szegedi világbajnokságon – kezdte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke az M1-nek adott interjút. – Kiváló eredmények születtek, kezdve a női kajakkal. Látszik, hogy van egy ötfős csapat, amelynek tagjaira stabilan lehet számítani, gondolok itt Csipes Tamarára, Medveczky Erikára, Bodonyi Dórára, Kárász Annára és Kozák Danutára, aki még közülük is kiemelkedik.”

Schmidt Gábor szerint ugyanígy van öt versenyző a férfi kajakosoknál is, akik kiválóan teljesítettek, és akiknek egyre biztosabb a helye a vb-csapatban. „A négyes összeállítása szempontjából nagyon fontos 200 és 400 egyest, valamint az 500 párost is uralta Tótka Sándor, Birkás Balázs, Nádas Bence és Kuli István, én azt gondolom, hogy Hüttner Csaba szövetségi kapitány első körben őket fogja nevezni a négyes válogatóra. Rajtuk kívül kiemelkedett még Kopasz Bálint, aki 1000 egyesben évek óta egyeduralkodó itthon, és most a rövidebb távot, az 500 métert is meg tudta nyerni. Külön örültem annak, hogy mind a nőknél, mind a férfiaknál oda tudtak kerülni az élmezőnybe olyan fiatal tehetségek, akik tavaly még az ifiknél versenyeztek, gondolok többek között Gazsó Alida Dórára, Kós Benedekre vagy Varga Ádámra.”

Az MKKSZ elnöke fontosnak tartotta megemlíteni a Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté fiatal honvédos kettőst, amely 1000 párosban tudott győzni. „Azt szoktam mondani, hogy ha valaki legalább egy hajóhosszal tud nyerni az itthoni válogatón, akkor az nemzetközi szinten is versenyképes lehet. Azt gondolom, hogy nagyon sokat erősödött a férfi kajak szakágunk.”

Schmidt Gábor külön kiemelte Balla Virágot, aki Devecseriné Takács Kincsővel az egyik olimpiai számban, C2 500 méteren nagyon magabiztosan győzött. „Ez a páros rendben van, nagyon megerősödött, de a férfiaknál is látható öt olyan kenus, aki esélyes lehet a kvótaszerzésre. Hüttner Csaba hozott egy olyan döntést, hogy csak olimpiai számban írt ki válogatót a férfi kenusoknál, ott viszont el kellett indulnia mindenkinek, és ez remek döntésnek bizonyult” – utalt az elnök arra, hogy Kiss Tamás 1000 egyesben csak 0,083 másodperccel előzte meg Bodonyi Andrást, és hasonlóan nagy volt a csata 1000 párosban is, ahol a Kiss Balázs, Dóri Bence kettős csupán 0,183 másodperccel verte a Sáfrány Mátyás, Bakó Tamás egységet.

Az elnök külön örült annak, hogy rengeteg utánpótlás-versenyző vett részt a válogatón, volt olyan versenyszám, ahol tíz előfutamot kellett rendezni, ez pedig a magyar kajak-kenu utánpótlásának erejét mutatja.

Schmidt Gábor röviden kitért az augusztusi, szegedi világbajnokságra is, ahova eddig 80 ország jelezte részvételét. „Szeretném, ha 90 fölé menne ez a szám, amely rekord lenne, de nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy akik eljönnek, azok jól érezzék magukat. Nagyon nagy a várakozás már a nemzetközi mezőnyben is, sokan írnak nekünk és hívnak bennünket, hogy mennyire várják a világbajnokságot, ugyanis nagyon szeretnek Szegedre jönni a versenyzők és a szurkolók is. Ráadásul a kormány támogatásának köszönhetően egy soha nem látott mértékű átalakítás zajlik a Maty-éren, amellyel tökéletes ütemben haladunk. Július végére kész lesz a pálya, így augusztus elején az akklimatizációs edzőtáborba érkező versenyzők már használni is tudják majd az új létesítményt.”

The post Alakul a vb-csapat gerince appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..