ÁTTÖRÉS A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK FITTSÉGMÉRÉSÉBEN

Az egészségközpontú fittség vizsgálata kiemelt jelentőséggel bír a sajátos nevelési igényű gyermekeknél, akik átlagosan kevesebb fizikai aktivitást végeznek, mint tipikus fejlődésű társaik. Több éves kutatási és felmérési időszakot követően elkészült a NETFIT® egészségközpontú fittségmérési tesztrendszer sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekekre adaptált változata. Az új, speciális teszteket is tartalmazó rendszert a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) koordinációjával és szakembereinek közreműködésével dolgozták ki. A kutatás és az adaptációs munka eredményeit az MDSZ egy – az EFOP-3.2.8-16-2016-00001 kiemelt projekt keretében 2018. november és 2019. január között megvalósuló – országos konferenciasorozat keretei között ismerteti az érintett szakemberekkel. Ennek keretében került sor a szakmai tanácskozásra Budapesten is 2019. január 10-én.

Mi a NETFIT®? A NETFIT® az országosan egységes, kötelezően alkalmazandó, egészségközpontú fittségmérési módszer a magyar iskolarendszerben, amellyel immáron negyedik éve mérik fel az ötödik évfolyamtól kezdődően a magyar iskolások fizikai állapotát. A teszt első változatát a tipikus fejlődésű gyermekek mérésére fejlesztették ki, de már a kezdetektől cél volt az is, hogy a tesztrendszert a sajátos nevelési igényű gyerekeket tanító pedagógusok, és azok a hálózatban dolgozó szakemberek, valamint intézmények is alkalmazni tudják a tanítási gyakorlatban, akik gyógypedagógiai vagy konduktív pedagógiai neveléssel-oktatással foglalkoznak. A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók kategóriájába tartoznak többek között a mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékossággal, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő fiatalok. Az Oktatási Hivatal adatai alapján hazánkban a NETFIT® mérésben érintett, azaz a felső tagozatos és középiskolás, nappali képzésben tanuló sajátos nevelési igényű gyermekek száma több, mint ötvenezer fő. Kiemelt szempont volt tehát, hogy a jövőben az ő fittségi állapotuk is mérhetővé, nyomon követhetővé váljon, az eredmények pedig világos képet adjanak nemcsak az érintett gyerekek számára, hanem szüleik és a pedagógusaik részére is. A NETFIT® adaptációja A Kormány 2016 nyarán fogadta el a T.E.S.I. 2020 Stratégiát, amely célul tűzte ki, hogy a tanulásban akadályozott vagy valamely fogyatékossággal élő tanulók egészségközpontú fizikai fittségét mérő tesztrendszer is kerüljön kidolgozásra a NETFIT® bázisán. E feladat koordinációjával a Kormány – az EFOP-3.2.8-16-2016-00001 jelű kiemelt projekt keretein belül − a Magyar Diáksport Szövetséget bízta meg. A Magyar Diáksport Szövetség 2016 őszén kezdte el a fejlesztési folyamatot. Az első időszakban a témával kapcsolatos hazai és nemzetközi szakirodalom áttanulmányozása és egy 180 oldalas tanulmánykötet elkészítése zajlott. Ezt követően az MDSZ munkatársai nyolc különböző gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmény mintegy 22 testnevelő tanárával felvett interjúk alapján készítettek elemzést. Ezután következett a kutatási tervek elkészítése, felülvizsgálata és véglegesítése, majd maga a kutatás lebonyolítása, melynek keretében az MDSZ szakértői 2017 januárja és novembere között összesen 1208 általános iskolás és középiskolás sajátos nevelési igényű tanulót mértek fel összesen 42 nevelési-oktatási intézményben.

A kutatási eredményekből kiderült, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek egyes csoportjainak egészségközpontú fittségi állapota gyengébb a tipikus fejlődésű társaikénál. Ennek hátterében több dolog áll. Bizonyos esetekben az élettani tényezők, míg máskor az inaktív életmód vagy a motivációs háttér korlátozza a fittségi állapot fejlődését. Az elvégzett felmérések alapján az is egyértelművé vált, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók kategóriájának összetettsége miatt az ide sorolható gyermekek, tanulók akadályozottsága is rendkívül eltérő, így esetükben egy személyes profilokhoz, jellemzőkhöz illeszkedő, rugalmas rendszer összeállítása szükséges. Fontos eredmény, hogy a 2019 januárjában kezdődő fittségmérési időszakban már minden érintett gyermek számára biztosított – az egyéni szükségletekhez illeszkedően – a tesztek felvétele, az egyenlő esélyű hozzáférés a fittségoktatáshoz és -méréshez, hiszen az MDSZ elkészítette a megfelelő segédleteket, és felkészítette a NETFIT® informatikai rendszerét is a teszteredmények fogadására és azok kiértékelésére. A konferenciasorozat A 2018 novemberében útnak induló, hét regionális állomásból álló konferenciasorozat keretein belül az MDSZ bemutatja a testnevelést tanító pedagógusok, a gyógytestnevelők, a gyógypedagógusok, valamint az iskola-egészségügyi ellátásban részt vevő védőnők együttműködésének lehetőségeit a NETFIT® kapcsán. A budapesti konferenciára 2019. január 10-én került sor a Magyar Sport Házában, ahol több mint 100 érintett szakember vett részt az tanácskozáson. „A NETFIT® sikerét mutatja, hogy már az ötödik tanév óta ez az országosan egységes fittségi rendszer, és az MDSZ hisz abban, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekeknek ugyanolyan joguk van információt kapni a fittségi állapotukról, mint minden más tanulónak.” – nyilatkozta Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke.

Az eseményen részt vett továbbá dr. Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős helyettes államtitkár, Toponáry Gábor, a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének elnöke és Dr. Mezei Éva, a Fodor József Iskolaegészségügyi Társaság főtitkárasszonya is. A konferencián az adaptációs folyamat részleteivel, gyakorlati javaslatokkal is megismerkedhettek az érdeklődők, továbbá bemutatásra kerültek az MDSZ hamarosan induló ingyenes, akkreditált pedagógus-továbbképzései is, melyek alapvető motivációs elméleteket és azok gyakorlati vonatkozásait, a fittségoktatást, valamint a korszerű mozgástanulási és mozgástanítási elméleteket dolgozzák fel az iskolai testnevelés, testmozgás kapcsán.

The post ÁTTÖRÉS A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK FITTSÉGMÉRÉSÉBEN appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .