Az Eb után az olimpiára koncentrál Galambos Ramóna

Galambos Ramóna ismét bizonyítana a felnőttek között. Az U23-as Európa-bajnokságon aranyérmet szerző birkózó eddig az 55 kilogrammosok között versenyzett, de a bukaresti kontinensbajnokságon már az 59 kilósok között lép küzdőtérre.

Galambos Ramóna elmondta, a tavalyi vb számára nem sikerült túl jól, ezért az újvidéki U23-as világversenyen megszerzett aranyérem visszaadta az önbizalmát. „A 2016-os Eb óta elég sok sérüléssel bajlódtam, és a budapesti vb sem úgy végződött számomra, ahogy szerettem volna. Bízom benne, hogy Bukarestben az Újvidéken mutatott formámban leszek.” – mondta a magyar birkózó, aki a továbbiakban szeretne majd az 57 kilogrammosok között versenyezni.

„Ugyan még az 59 kilós kategóriában indulok az Eb-n de azt követően a cél az hogy, az 57 kilogrammos súlycsoportban maradjak. Az ok egyszerű: az utóbbi olimpiai kategória és szeretnék ott lenni a tokiói játékokon”.

A jelenlegi állás szerint 57 kilóban az Európai Játékok-győztes, háromszoros vb- és négyszeres Eb-bronzérmes Barka Emesével kellene csatáznia az olimpiai súlycsoportért.

A női birkózók jövő hét elején indulnak a bukaresti Eb-re.

The post Az Eb után az olimpiára koncentrál Galambos Ramóna appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .