Az új gyakorlattal a csapatbajnokságon

Vecsernyés Dávid már túl van az év első versenyén. A csapatbajnokság első fordulójával megkezdődik a többi felnőtt tornász számára is az idei versenyszezon.

A Magyar Torna Szövetség az idei évben is megrendezi az első osztályú férfi tornászok csapatbajnokságát, ezzel a viadallal kezdetét veszi a hazai felnőtt versenyszezon.

A megmérettetésre Budapesten, a Központi Tornacsarnokban kerül sor március 7-én, csütörtökön délután 16:00 órától. A bajnokságon három együttes – a Győri AC, az FTC-Telekom és a címvédő BHSE – tornászai lépnek a szerekhez.

A csb első fordulójában a legjobbak közül a tavalyi győri Mesterfokú bajnokságon remekelő Kardos Botond (GYAC), az immár ismét teljes értékű munkát végző Babos Ádám (FTC-Telekom) és az Eb-bronzérmes Vecsernyés Dávid (BHSE) is bemutatkozik. Utóbbi ráadásul nyújtón, új gyakorlatával szerepel majd.

A Honvédhoz kapcsolódó hír, hogy Kelemen Zoltán vezetőedző elmondása szerint az együttesből Kállai Zoltán, illetve Földes Márton is hiányozni fog vállsérülés miatt.

Kelemen Zoltán, vezetőedző, BHSE: Két nagy hiányzónk van, Kállai Zoli és Földes Marci sem lesz velünk, emellett a csapatból többen kisebb sérüléssel bajlódnak. Nem könnyű a helyzetünk, de címvédőként úgy érzem, kötelességünk mindent megtenni a versenyen, ami csak erőnkből telik. Továbbá fontos lenne, hogy  Vecsernyés Dávid, aki új gyakorlatával versenyez, jól be tudja mutatni.

The post Az új gyakorlattal a csapatbajnokságon appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .