Egy legény a magyarok és Európa ellen

Magyar János 2018-ban a tavalyi évhez hasonlóan újra 3 sorozatban kezdi meg a szezont. A Hungaroringi nyitányon az FIA által elismert Közép- Európai Zóna Bajnokság mellett az ESET kupában és a magyar mezőnyben is rajthoz áll.

2017-ben hiába nyerte meg mind a három sorozatot az őrbottyáni versenyző maradtak benne hiányérzetek.

„Bennem és az autóban is maradt még tavaly. Szeretném mindenképpen a lehető legjobbamat nyújtani. Igaz tavaly nem volt maximálisan hibátlan évünk, hiszen technikai sportról beszélünk és voltak izzasztó hétvégéink idén szeretném a maximumot kihozni az összes versenyhétvégéből.”

A magyar mezőnyt jól ismeri, de az FIA CEZ sorozatban érhetik meglepetések.

„A Zónában minden évben van egy-két olyan versenyző, aki meglepetést okozhat. Nem számítok könnyű szezonra, hisz a nemzetközi szériákban egész Európából versenyezhetek pilótákkal. Remélem, hogy idén elkerülnek a technikai gubancok és igazán élvezetes 2018-at zárhatunk.”

Mint eddig minden szezonját, Jani 2018-at is a Hungaroringen kezdi.

„Ez nekem szinte hazai pálya, hiszen csak pár percnyire lakom a pályától. Már gyermekkorom óta sokat jelent számomra ez a helyszín. Természetesen mindenki otthon szeretné a leges legjobb formáját nyújtani, nem vagyok ezzel másként én sem. A cél a dobogó és annak is a legfelső foka. De talán, ami még nagyobb cél egy köridő, amit kitűztem magamnak célul, amit most hétvégén szeretnék megfutni. De ez egyelőre maradjon titok.”

Az előrejelzések szerint esőben is lesz lehetősége Janinak versenyezni.

„Várom, hogy essen. Szeretném megmutatni, hogy esőben sem kell engem félteni. Azért persze jól jönne egy száraz pályás futam is, de ha csak egyszer versenyezhetek napsütésben, akkor sem leszek csalódott.”

Jani számára a hétvége csütörtökön a szabadedzésekkel kezdődik. Pénteken két időmérőt, majd szombaton és vasárnap egy-egy futamot teljesíthet a Hungaroringen.

The post Egy legény a magyarok és Európa ellen appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..