Egy párosunk még áll


Az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős bejutott a legjobb nyolc közé a budapesti World Tour-versenyen, a másik két kiemelt párosunk viszont búcsúzott.

A Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes párosnak az idén tavaszi versenyek duplán fontosak az olimpiai kvalifikáció miatt. Szerettek volna Budapesten is minél több ranglistapontot gyűjteni, ám az első akadályban elbuktak. Az indiai Sharath Kamal Achanta és Manika Batra nem legyőzhetetlen páros, de főleg utóbbi hosszú szemcséje miatt elég kellemetlen ellenfél. Az első szett el is ment, ezután viszont összeállni látszott a kép, a mieink fordítottak, és 2:1, 8:4-nél már a célegyenesben érezhették magukat. Az indiaiak azonban ellopták ezt a szettet, majd a döntő felvonás végét is ők bírták jobban.

Pergelnek gyakorlatilag csak annyi ideje volt, hogy kifújja magát kicsit, aztán mehetett is vissza a centerasztalhoz, ahol Madarász Dóra oldalán a női párosok nyolcaddöntőjében várt rá újabb feladat. Az ellenfél két portugál-kínai, Shao Jieni és Yu Fu volt, akikben talán még dolgozott a bosszúvágy a gondomari olimpiai selejtező miatt. Kétszer is szettelőnybe kerültek, de Pergelék mindkétszer egyenlítettek. Ahogy megtették ezt a döntő játszmában 6:2-es hátrányból felállva is, ám 7:7 után már csak egy pontot nyertek, így a kínaiak jutottak tovább.

Előzetesen a párosainktól várhattuk a legjobb eredményeket, ehhez képest csütörtök kora délután már csak az Ecseki, Szudi kettősünk volt versenyben. Ők a selejtezőből érkező két svéd fiatal, Anton Kallberg és Elias Ranefur ellen kezdték meg szereplésüket. A simán megnyert első játszma után a másodikat 15:13-ra elvesztették, ám ezután bebizonyították, hogy bírják ők a kiélezett szituációkat. A következő két szettet ugyanis 14:12-re és 12:10-re megnyerték, ezzel bejutottak a pénteki negyeddöntőbe. Ott Szudi visszavághat majd Achantának, aki a szintén indiai Sathiyan Gnanasekarannal jutott be a nyolc közé.

Az esemény hivatalos képei az alábbi linkre kattintva tölthetők le:
http://j.mp/WT2020PIC

2020 ITTF WORLD TOUR, HUNGARIAN OPEN
FÉRFI PÁROS
NYOLCADDÖNTŐ
Ecseki Nándor, Szudi Ádám–Kallberg, Ranefur (svéd) 3:1 (5, –13, 12, 10)

NŐI PÁROS
NYOLCADDÖNTŐ
Madarász Dóra, Pergel Szandra–Shao, Yu (portugál) 2:3 (–6, 9, –11, 7, –8)

VEGYES PÁROS
NYOLCADDÖNTŐ
Szudi, Pergel–Achanta, Batra (indiai) 2:3 (–8, 9, 6, –9, –7)

The post Egy párosunk még áll appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Tags:  ,

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..