Egyre stabilabb és színesebb a magyar kajak-kenu

A magyar kajak-kenu stabil lábakon áll, köszönhetően az edzők és a klubok munkájának, valamint a Magyar Kormány kiemelt támogatásának, és az eredményességért járó extra juttatásnak. Szezonindító interjújában Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke elmondta: fontosnak tartja, hogy a kritikus, 8-12 éves korosztályt a kajak-kenuhoz közel tartsák, ezért számos más, kiegészítő sportot belevontak a programba, ezzel is bizonyítva, hogy a kajak-kenu az egyik legszínesebb sportág. Schmidt Gábor felejthetetlen élményt ígér mindenkinek, aki ellátogat augusztusban az év fő eseményére, a szegedi világbajnokságra.

Mondhatjuk, hogy másfél évvel az olimpia előtt a kajak-kenu sportág stabil lábakon áll?

Abszolút, köszönhetően többek között a 2013-ban elkezdett sportágfejlesztési programnak, amelyre a Magyar Kormány kiemelt támogatást biztosít a Magyar Kajak-Kenu Szövetség számára. A támogatásunk nemcsak, hogy stabil, hanem még emelkedést is mutat 2019-ben, hiszen – elismerve a felnőtt válogatott olimpiai számokban nyújtott teljesítményét – a kajak-kenu sportág egy extra forrást is kapott az elmúlt év végén. Ezt a 125 millió forintos extra összeget kifejezetten az olimpiai felkészülésre, a kvótaszerzésre, és az ezzel kapcsolatos feladatok zökkenőmentes lebonyolítására fordítjuk.

Mit jelent ez a mindennapokat tekintve?

A plusz forrásoknak köszönhetően emelkedni tudtak az edzői támogatások, bázisértéken maradt a normatív tagszervezeti támogatás, de a sportágfejlesztési bizottság javaslata alapján több pénz került abba a kalapba is, amelyre az egyesületek egyedi programokkal pályázni tudnak. Emelkedtek a források a felnőtt válogatott felkészülésében mind a melegvízi edzőtáborokat, mind az orvosegészségügyi hátteret tekintve. Az egyértelműen látszik, hogy ma már csak akkor tudjuk felvenni a versenyt a nemzetközi elittel, ha egyes versenyzők, csapatok mögé olyan szakmai stáb áll fel, amelyben helyet kap dietetikus, gyógytornász, sportélettannal foglalkozó munkatárs és biomechanikus is.

Ezért is lehet nagy előrelépés a sportág számára, hogy elkészült az új sportélettani és diagnosztikai központ, a LifeLike?

Igen, és ennek is köszönhetően egyre nagyobb figyelmet fordítunk az utánpótlásra. Az elmúlt év végén a teljes ifjúsági válogatott tagjai egy komoly felmérésen estek át a központban, ez a tendencia pedig a serdülő válogatottakkal is folytatódik majd. Az adatok folyamatos gyűjtése és rögzítése lehetővé teszi, hogy a kajak-kenu sportban is olyan kutatások valósuljanak meg, amelyek optimalizálni tudják az egyes korosztályok felkészülését. Az eredmények kiértékelése folyamatosan zajlik, már több konzultáció is volt az érintett edzőkkel. A visszajelzések abszolút pozitívak, ennek nagyon örülünk, így végre valós és objektív mérési adatok, egzakt elemzések segítik az edzők napi munkáját.

Ennek része az új Héraklész fizikai felmérési rendszer is?

Igen, Boros Gergely és Sík Márton vezetésével ráadásul nagy sikerrel vizsgázott a program az elmúlt hetekben mindegyik régióban. A tavalyihoz képest mintegy 20 százalékkal nőtt a résztvevők száma, fontos volt, hogy reális képet kaptunk a fiatalok fizikai állapotáról. A felmérések legfontosabb célja ugyanis az, hogy még egzaktabbá tegyük az egyes korosztályok számára a foglalkoztatás formáit, és egy olyan egymásra épülő módszertan alakuljon ki, amely segíti a versenyzőket abban, hogy a legjobb teljesítményt tudják leadni majd felnőtt korban. Ugyanakkor fontos az is, hogy megállítsuk azt a folyamatot, hogy 12-13 éves korban sokan befejezik a kajakozást és a kenuzást, vagy egyszerűen csak úgy döntenek, hogy más sportágat is ki szeretnének próbálni. Éppen ezért a 8-12 éves korosztályban szeretnénk még színesebbé tenni a foglalkozásokat, több sportágat is bekapcsolni a felkészülésbe, például a síelést, a sífutást, a korcsolyázást, a kerékpározást, a táncot, a raftingot, a SUP-ot, a szlalomot vagy néhány labdajátékot. Ezáltal a kajak-kenu sportág keretein belül tudunk biztosítani több sportélményt a gyerekeknek, és egyben a szülők is láthatják, hogy nálunk teljeskörű foglalkoztatást kaphatnak a gyerekek.

Látszanak már ennek a folyamatnak a részeredményei?

Az egyértelműen látszik, hogy azok az egyesületek teljesítenek jól, amelyek felismerték, hogy a valós klubszerű működés a cél, ahol minden korosztály számára színvonalas sportszolgáltatásokat folytatnak, és az ebből származó bevételeket visszaforgatják az alaptevékenységre. Ehhez ad nagy segítséget, hogy az elmúlt időszakban nagy mértékben fejlődött az infrastruktúra, már több mint 50 csónakház újult meg, az olimpiai ciklus végére elmondhatjuk, hogy jelentős komfortnövekedésen ment keresztül a kajak-kenu sportág.

Az év fő eseménye a szegedi, olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz. Hogy haladnak az előkészületek?

Aki ott volt az elmúlt három hazai rendezésű nagy világesemény valamelyikén, az szerintem szeretne ismét ott lenni Szegeden, és részese lenni annak az egyedülálló élménynek, amelyet egy olimpiai kvalifikációs világbajnokság nyújthat. Akik pedig nem szurkoltak még ilyen eseményen a helyszínen, higgyék el nekem, hogy egyszer az életben ott kell lenni, és személyesen kell megélni ezt az élményt. Nagyon készülünk arra, hogy magas színvonalon lássuk vendégül a világot, hiszen az új kvalifikációs rendszernek köszönhetően senki nem lehet ott a tokiói olimpián, aki nem jön el Szegedre, így minden bizonnyal közel 100 ország mintegy 2000 versenyzője látogat majd el augusztusban a vébére.

Mivel készülnek a szurkolóknak?

Szeretnénk, hogy akik ott lesznek, azok felejthetetlen élménnyel gazdagodjanak, így tovább visszük a tavalyi világkupán már elindított sportprezentációt kiteljesítő kezdeményezéseinket: a döntők ideje alatt DJ és hangulatfelelős, több látványos produkció, valamint számos színes bejátszás teszi még hangulatosabbá a versenyt. Mindezek mellett rengeteg kiegészítő programot kínálunk a vásárvárosban és a szponzorfaluban a vébén, amely kicsiktől a nagyokon át egy teljes családnak tartalmas kikapcsolódást jelenthet. Szeretnénk az egész sportágat bevonni a vébébe, ezért meghívjuk majd a versenyre a regionális-, a serdülő- és a kölyökválogatott minden tagját, akik egy vízitúrán vehetnek részt, és nemcsak a nézőtéren szurkolhatnak, hanem egy exkluzív tárlatvezetés során a depóba is bevisszük őket. Minden gyerek-, kölyök-, és serdülő egyéni magyar bajnok egy családi belépőt fog kapni a világbajnokságra, de nem marad el a 2011-es vébén rendkívül sikeres gyermek mix futam sem. Ennek keretein belül a régiók legjobbjai mini kajak és mini kenu mix négyesben mérik össze erejüket a világbajnokság ideje alatta a helyszínen, majd állhatnak fel a dobogóra a várhatóan nagyszámú közönség előtt.

A vébére jelentősen átépül a maty-éri pálya is, hogy halad az építkezés?

A kormány támogatásával folyamatosan zajlik ez a fejlesztés, ennek köszönhetően még egy szintet lép a szegedi létesítmény, amely hosszútávon is szolgálhatja majd a nemzetközi versenyeket, hiszen ott jövőre ORV-t, 2021-ben Világkupát, 2022-ben pedig U23-as és ifjúsági világbajnokságot rendezünk. Szurkolóinkat ezúton is kérem, hogy figyeljék majd a Magyar Kajak-Kenu Szövetség hivatalos honlapját és a Facebook-oldalunkat is, mert sok érdekességet és fontos információt fogunk megosztani a következő hetekben a világbajnoksággal kapcsolatban is. Akik pedig a közeljövőbe tekintenek, és a tavasz jövetelével várják a vízreszállást, azokat várjuk szeretettel vízitúráinkon, sárkányhajós és SUP-os eseményeinken, valamint először a szezonnyitó versenyünkön, az A-Híd Építő Kupa, Öbölkör Bajnokságon április végén.

The post Egyre stabilabb és színesebb a magyar kajak-kenu appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..