Élsportolók és olimpikonok segítik a gyermekek egészségtudatos nevelését

Ma hivatalosan is kezdetét veszi a Bajnokok Útja Alapítvány és a Coachingpoint közös mentorprogramja a kőbányai Harmat Utcai Általános Iskolában. „A lehetőségnek köszönhetően az ötödik osztályos tanulók egész éves mentorprogramban vehetnek részt, melynek során élsportolók bevonásával ismerhetik meg az egészséges táplálkozás és a mozgásban gazdag életmód fontosságát” – hívta fel a figyelmet Fazekas-Zur Krisztina, a kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, a Bajnokok Útja Alapítvány alapítója.

A Bajnokok Útja Alapítvány és a Coachingpoint tavasszal hirdette meg mentorprogramját budapesti és pest megyei általános iskolák számára, immáron második alkalommal. A felhívásra olyan negyedik osztályos diákok jelentkezhettek, akik ebben a tanévben kezdik meg az ötödik évfolyamot. Az idei pályázatot is kiemelt érdeklődés övezte, végül a szakmai zsűri döntése alapján egy budapesti és egy pest megyei általános iskolában kezdődhet meg a mentorprogram. A kőbányai Harmat Utcai Általános Iskolában ma, míg az üllői Árpád Fejedelem Általános Iskolában szeptember 28-án, pénteken startol el a projekt. A mentorprogram keretein belül a gyermekek mindkét intézményben összesen 6+1, másfél-kétórás foglalkozásokon vehetnek részt.

Ezek az alkalmak segítenek a gyermekeknek abban, hogyan fogalmazzák meg céljaikat, illetve hogyan valósítsák meg azt a folyamatot, amely a célok eléréséig szükséges” – hangsúlyozta Tari András, a Coachingpoint mentora. Ahogy az egyéni, úgy a csapatmunka is fontos, ezért mindkettő lehetőség nagy hangsúlyt kap a mentorprogramban. A célok elérése közben felmerülő akadályok sokszor még a felnőtteket is eltántorítják, ezért a mentorok kitérnek az esetleges nehézségekre is, illetve segítenek a gyermekeknek, hogy meg tudják fogalmazni saját erősségeiket.

A Márkus Anna, Tari András és Kovács Andrea coachok által kidolgozott, az alapítvány programjára épülő mentorprogram, a coaching-szemlélet és az eszköztár segítségével a sporton és az egészséges életmódon keresztül ismerteti a meg a tudatos jövőépítés fontosságát a gyermekekkel, oly módon, hogy egy mindennapi használatra alkalmas eszközt ad a kezükbe. Ezt az eszközt elsősorban példákon keresztül mutatják be, hiszen a meghívott sportolók nemcsak a sikereikről, hanem a nehézségekről és a kudarcokról is beszámolnak.

„A mentorprogramban az egészséges táplálkozás is kiemelt hangsúlyt kap. Tavaly díjnyertes zöldségszobrásszal is találkozhattak a gyerekek, melynek köszönhetően játékos, érdekes formában ismerkedhettek meg az egészséges életmóddal” – emelte ki Fazekas-Zur Krisztina. A kezdeményezésben az alapító mellett olyan neves sportolók vesznek részt, mint az olimpiai bronzérmes öttusázó Marosi Ádám, a paralimpikon triatlonista Boronkay Péter, az EHF-kupagyőztes Tápai Szabina, az Eb-ezüstérmes Varga Katalin, az első női hegyikerékpáros Benkó Barbara, valamint az olimpiai ezüstérmes birkózó, Lőrincz Tamás.

Az előző év sikere után több önkéntes is jelentkezett a programban való részvételre, segítségnyújtásra. „Coach szakmai körökben tartott bemutatónkat követően több kolléga megkeresett, hogy önkéntesként szívesen elsajátítaná a módszert. Erre idén mindenképp fogunk lehetőséget biztosítani valamilyen módon, egy vagy két fő számára” – hangsúlyozta Tari András. A Bajnokok Útja Alapítvány második mentorprogramja az eheti első foglalkozásokkal indul el és egészen a 2018/19-es tanév végéig tart. A program fő támogatója az Auchan, mely az elmúlt két év során 16 ezer euróval járult hozzá a Bajnokok Útja Alapítvány működéséhez.

 

The post Élsportolók és olimpikonok segítik a gyermekek egészségtudatos nevelését appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .