Folyamatos javulás

Vecsernyés Dávid az Európa-bajnokságon a 11. helyet szerezte meg nyújtón. Ezúttal a döntő nem sikerült a Honvéd tornászának, de ezt a versenyt is egy nagyobb cél jegyében teljesítette. 

A tavalyi sikeres szezon után Vecsernyés Dávid emelt a téteken. Egy új gyakorlattal indult már az év első világkupáján. A fejlődés szemmel látható volt.

“Aki végig követte a felkészülésemet és az eb előtti versenyeket az látta, hogy szépen felépítettük a mostani gyakorlatomat, ami erősebb, mint a tavalyi. Ausztráliában, az első világkupán leestem, aztán Bakuban már megvolt a gyakorlat. Dohában már tudtam figyelni a gyakorlat apróbb részeire is és most az ebre állt úgy össze, hogy nem azzal voltam elfoglalva, hogy leesek-e hanem, hogy pontos gyakorlatot csináljak. 10-ből 8 elem pontos volt, de a Kolman szaltóban és a leugrásban volt hiba, amiből ha csak az egyik nincs, akkor már a 3.-4. helyen döntőben vagyok. Ezeket kell kijavítanom a vb-re. A tornában pontozással döntenek. De az én részem az, hogy mindig hibátlan gyakorlatot kell csinálnom és ha ez sikerül, már elégedett vagyok.”

Dávid szeretett volna a döntőben is versenyezni, de tisztában van vele, hogy ez egy hosszabb folyamat.

“Természetesen azzal lettem volna 100%-osan elégedett,  ha döntőbe kerülök, de megvan az út, amin végig kell mennem és az eb csak egy állomás volt. A legfontosabb vb és a kvóta megszerzése Tokióba.”

Az elmúlt időszak igazán sűrű volt Vecsernyés Dávid számára. Szinte pihenő nélkül minden hétvégén versenyzett. Így most a jól megérdemelt pihenés következik.

“Most jön egy rövidebb pihenő aztán 5 hónap kemény felkészülés a vb-re. Nem lesz könnyű már látom előre, de a cél a szemem előtt van és nem engedem, hogy bárki és bármi megzavarjon ebben.”

A rövid pihenő után pedig megkezdődik a maratoni hosszúságú felkészülési szezon a világbajnokságig.

“Most az eb-n egy átmeneti gyakorlatot csináltam. Ez az utolsó lépés ahhoz a gyakorlathoz, amit majd a vb-re szeretnék összerakni. Ha sikerül 6 vagy 6.1-es kiinduló pontszámú gyakorlattal indulok, amit a tavalyi kiviteli pontommal szeretnék megcsinálni.”

 

The post Folyamatos javulás appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Tags:  ,

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..