Háromszáz versenyző a Budapest Acro Cup-on

Szeptember utolsó hétvégéjén a fővárosi Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok ad otthont az akrobatikus tornászok legnagyobb hazai nemzetközi megmérettetésének, a Budapest Acro Cup-nak, amelyet immár harmadik alkalommal tartanak meg, és a külföldi szakemberek értékelése szerint Világkupa-szintű megmérettetésről van szó.

Vincze Gábor, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) akrobatikus torna szakágának vezetője érdeklődésünkre elmondta, a szeptember 28-29-én zajló viadalon 14 ország 31 egyesületéből csaknem 300 sportoló vesz részt a 7 éves korosztálytól egészen a felnőttekig.
A magyar egységek már az előző években is szépen szerepeltek a bajnokságon, és rendre a döntőbe verekedték magukat, valamint pár egységünk a dobogóra is felállhatott. A harmadik Budapest Acro Cup mindkét versenynapon reggel 9:00 órától kezdődik. A kiírás szerint szombaton a selejtezőket, míg vasárnap a finálékat rendezik meg.

Vincze Gábor, MATSZ akrobatikus torna szakági elnöke: Izgatottan várjuk a versenyt, nagy munka volt az Acro Cup megszervezése. A kezdeti elképzeléseinket már az első évben jelentősen túlszárnyalta a jelentkező országok és tornászok száma, ez szerencsére mostanra sem csappant meg. Ami a sportolókat illeti, akikre érdemes lesz figyelni magyar szempontból a Balance ATC, FTC, Zalaerdő TT DSE, valamint a Grassalkovich SE versenyzői. Tőlük szép szereplést várunk, őszintén szólva legalább három érmet jó lenne szerezni.

The post Háromszáz versenyző a Budapest Acro Cup-on appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Tags:  ,

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..