Indul a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 2020-as alapszakasza

Újabb mérföldkőhöz érkezett a sport leginnovatívabb szakága, az e-sport. Indul az első számú hazai e-sport bajnokság, a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 2020-as alapszakasza, ahol idén 7 versenyszámban, 15 millió forintos összdíjazás mellett mérhetik össze tudásukat a legjobb hazai e-sportolók és csapatok

Az országos selejtezők után, márciusban megkezdődik a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 2020-as alapszakasza. „A sport XXI. századi innovációja, az e-sport ma már Magyarországon is egyre meghatározóbb a sportolók és a rajongók körében is. A sportág népszerűségének szédületes növekedését mindenképpen jól érzékelteti, hogy a tavalyi e-sport bajnokság közvetítését már több mint 700 ezer néző követte a stream csatornákon. A K&H pedig a sportnak ezen a területén is – ahol a digitális innovációk, a technológia és a sportolókra jellemző elhivatottság, eltökéltség és kiváló teljesítményre való törekvés találkozott egymással – szeretne példát mutatni, és felkarolni a hazai tehetségeket. Így a tavalyi támogatásunkat kibővítve idén névadó szponzorként már a teljes versenysorozatot támogatjuk, amelynek az összdíjazása 15 millió forint” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója a szezon indulása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón.

„Fontos évad a második a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság történetében, ugyanis ebben az évadban vezetjük át a játékosokat és csapatokat a valós jogi személyiségekkel rendelkező egyesületek és csapatok világába. 2020-ban az eddigi öt játék, a League of Legends (LoL), a Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO), a Rainbow Six Siege (R6S), a PlayerUnknown’s Battlegrounds (PUBG) és a Hearthstone, mellett idén további két játékban – FIFA 20 és Gran Turismo Sport – is összemérhetik tudásukat a hazai e-sportolók és csapatok. League of Legends-ben 104, CS:GO-ban 147, Rainbow Six Siege-ben 76 csapatnevezést regisztráltunk a második szezon osztályozó kupái során, ez összesen 1635 egyéni nevezést jelent a fenti három játékban. A rájátszás és a döntők 2020 áprilisa és júniusa között zajlanak majd, a mérkőzéseket élőben lehet majd követni az online közvetítéseken keresztül” – tájékoztatott Biró Balázs, a HUNESZ elnöke a verseny lebonyolítása kapcsán.

 

The post Indul a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 2020-as alapszakasza appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Tags:  ,

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..