Júliusra elkészül a felújított szegedi kajak-kenu pálya

Sajtóbejárást tartott a Nemzeti Sportközpontok (NSK) és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) a Szegedi Olimpiai Központban, ahol a létesítmény történetének legnagyobb szabású beruházása zajlik. A jelentősen megújult és kibővített maty-éri pálya július végére készül el, augusztusban már negyedszer ad otthont gyorsasági kajak-kenu világbajnokságnak.

A bejáráson részt vett többek között az Emberi Erőforrások Minisztériumából Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, a 2019. évi szegedi kajak-kenu vb szervezőbizottságának vezetője, Hüttner Csaba, a felnőtt kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, valamint Kopasz Bálint Eb-ezüstérmes kajakos.

Szabó Tünde szerint a Magyar Kormány számára fontos, hogy minél több sportágnak adja meg azokat a feltételeket, hogy a legnagyobb eseményeit hazánkba tudja hozni.

„Kajak-kenuban már voltak itthon nagy világesemények, de olyan gyorsan fejlődik maga a sportág, hogy a sportlétesítményekben is követnünk kell ezt a fejlődést.

A kajak-kenu a legeredményesebb magyar sportág, és ahhoz, hogy a legjobb körülmények között szerepelhessenek a versenyzők, a sportlétesítményeket is fejlesztenünk kell. Minden országból örömmel érkeznek Szegedre, és ha már olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak adunk otthont, akkor nem engedhetjük meg, hogy ne a legjobb feltételek között rendezzük meg a vébét” – nyilatkozta a sportért felelős államtitkár.

Schmidt Gábor szerint a Magyar Kormány jelentős támogatásával megújuló létesítmény a mostani beruházás befejezése után már nemcsak a versenysportot szolgálja majd, hanem szabadidősport-események lebonyolítására is alkalmas lesz, ezzel hozzájárulva a lakosság egészségmegőrzéséhez.

„Ez a beruházás kezdettől fogva úgy állt össze, hogy ne csak a kajak-kenut szolgálja, hanem más sportágakat is, például a triatlont, a hosszútávúszást, a horgászatot vagy akár a gördeszkázást. Fontos volt, hogy ez egy olyan szabadidős létesítmény legyen, amelyet a mindennapokban Szeged lakossága is használni tud. A vébé szempontjából a legnagyobb változás az osztószigeti híd, valamint az új utak és parkolók, amelyekkel tágasabb lett a pálya” – mondta Schmidt Gábor.

A Maty-éren a 156 méter hosszú, 3,5 méter széles osztószigeti híd, valamint az átvágási híd, a 2,6 kilométeres új út építése és a már meglévő, öt kilométer út felújítása mellett számos fejlesztést hajtanak végre. Felújítják a rajtgépet, a pályarendszert, 1000 négyzetméternyi pontont szereznek be, épül két új médiastég, átépítik a díjátadóhelyet a fotósok és a tévék számára, valamint modernizálják a teljes csapadékvíz-rendszert.

Új területek vásárlására is lehetőséget adott a kormányzati támogatás, a pálya keleti oldalán négy hektáron parkolót és médiaközpontot alakítanak ki, a déli zárógát mögötti mély terület feltöltésével pedig rendezvényhelyszínt lehet ott kialakítani.

A lelátókat és a VIP épületet lefedik, a céltornyot felújítják és bővítik, lecserélik a motel épületének és a hajótároló burkolatának szigetelését, valamint felújításra kerül a barakk, a porta és a régi üzemeltetési épület is.

 

The post Júliusra elkészül a felújított szegedi kajak-kenu pálya appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..