Kopasz Bálint kétszer is legyőzte Pimentát

Kopasz Bálint két érmet is nyert a Duisburgban zajló kajak-keni Világkupán, Balla Virág pedig egy aranyérmet gyűjtött be szombaton.

Az idén Győrbe igazolt kajakos, Kopasz Bálint a németországi versenyen 500 és 1000 méteren is megelőzte egyik legnagyobb ellenfelét, a portugálok világbajnokát, Fernando Pimentát, a sors fintora, hogy így sem tudott aranyérmet nyerni. Előbb a király számban, 1000 méteren állt rajthoz szombaton, ott a harmadik helyen végzett a cseh Dostal és az orosz Anoskin mögött, Pimenta lett a negyedik. Ezután a rövidebb táv, az 500 méter következett, ahol a német Tom Liebscher mögött, Pimenta előtt másodikként zárt.

Így is jutott azonban aranyérem a magyaroknak, Balla Virág kenus egyes 500 méteren utasította maga mögé két kínai riválisát, és az egész mezőnyt. A rövidebb távon, 200 méteren Devecseriné Takács Kincsőt csak a két kanadai klasszis, Laurence Vincent-Lapointe és Katie Vincent tudta megelőzni.

Apagyi Levente 200 kajak egyesben nyolcadik lett, míg a nők ugyanezen számában Lucz Anna épphogy csak lemaradt a döntőről.

The post Kopasz Bálint kétszer is legyőzte Pimentát appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Comment
Name*
Mail*
Website*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .