Következő megálló az Európa-bajnokság

Verrasztó Dávid a 2017-es világbajnokság egyik érmese volt. Dávid ráadásul hazai közönség előtt a Duna Arénában szerezhetett ezüstérmet.

A világbajnokság után nagyobb pihenőre ment, ami után újult erővel vágott bele a munkába.

“Én úgy gondolom, hogy nem haladok rosszul, ugye kicsit később kezdtem a felkészülést, mint a többiek. Én a rövid pályás szezont kihagytam. Edzegettem, de azért nekem szükségem volt a világbajnokság után egy kis pihenőre. Mostmár egyre jobban mennek a dolgok edzésen is, versenyekkel nem nagyon voltak problémák eddig, úgyhogy szerintem az eb nem mondom, hogy annyira jól fog sikerülni, nem mondom, hogy ugyanolyan jó időt fogok úszni, mint a vb-n, de szeretném megközelíteni.”

Mint minden évben, idén is több számban láthatjuk Dávidot.

“A 400 vegyes ugye 100%, a 200 elvileg ott is úgyhogy én most azt mondom, hogy azt is szeretném úszni. De természetesen vannak távolabbi céljaim is. Nem én vagyok a legfiatalabb itt az úszó csapatban, de még ugyanúgy bírom. Én úgy gondolom, hogy még az edzéseket ugyanolyan lelkesen tudom csinálni, persze nekem azért már van olyan, hogy egyáltalán nincs kedvem, de szerintem ez hozzá tartozik egy sportoló életéhez, de eddig is túl tudtam rajta lendülni, most is így vagyok vele, de vannak tényleg olyan edzések, amiket jobban élvezek, mint amikor fiatal voltam.”

Az úszó Európa-bajnokságot augusztus 2 és 12-e között rendezik Glasgow-ban. Addig még többször is láthatjuk a világbajnoki ezüstérmes úszót verseny közben, de a legnagyobb állomás a Nagy- britanniai esemény lesz.

The post Következő megálló az Európa-bajnokság appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .