Lőrincz Viktor aranyérmes

A győri Olimpiai Sportparkban zajló kötöttfogású Magyar Nagydíj, Polyák Imre-emlékverseny második napján az elsőhöz képest jóval népesebb (115 fő) és erősebb mezőny gyűlt össze az öt érdekelt olimpiai súlycsoportban.

A tucatnyi magyar birkózó közül az Európa-bajnok, kétszeres vb-bronzérmes, olimpiai ötödik Lőrincz Viktor (87 kg) jutott a legtovább. Sorrendben Losonczi Dávidot (4-0), a japán Szumit (8-0), az U23-as vb- és Eb-győztes Szilvássy Eriket (4-4, intés miatt), végül a fehérorosz Sztadubot (3-3, későbbi akcióval) verve jutott el a döntőig, ahol az algériai Szid Azara várt rá. Intés, pörgetés jobbra, pörgetés balra, majd kitolás – röviden ennyi a magabiztos, 6-0-s diadal története, amivel Lőrincz megvédte címét a nagydíjon.

„Amiért jöttem, azt sikerült megszereznem, úgyhogy boldog vagyok. Egy ideje próbálgatok egy új irányt, új taktikát, úgy tűnik, kezd működni, de még vannak hibák, ezeket ki kell javítani. Sok pontot, akciót tudtam csinálni, ennek külön örülök.” – fogalmazott 87 kilós kiválóságunk.

Hat magyar folytathatta csatáit a vigaszágon, közülük hárman jutottak el a bronzmérkőzésig. Lőrincz felülmúlt honfitársai közül Szilvássy két korábbi győzelme mellé még egyet hozzátett, így a 3. helyért küzdhetett Sztadubbal. Vesztes állásból egy hajrábeli csodás csípődobással fordított (6-3), s végül ő is dobogóra léphetett a 87 kilósok között. Nehézsúlyban (130 kg) az Eb-ezüstérmes Lám Bálint egy győzelem és vereség után még kettőt nyert a vigaszágon, s a bronzcsatát is az ukrán Kucsmij ellen (1-1, utolsó ponttal), így szintén a 3. helyen végzett. A 77 kilósok között az egy kategóriával feljebb vb- és Eb-3. Szabó László olasz és amerikai riválisa felülmúlása után 2-1-re kikapott a világbajnok szerbiai Nemes Viktortól. A vigaszágon japánt verve a dobogóért vívhatott az olimpiai és vb-aranyérmes dél-koreai Kimmel, de a 3-3 sajnos nem neki kedvezett, 5. lett.

A Magyar Nagydíj pontversenyét Magyarország nyerte Irán előtt, a Polyák Imre-különdíjat legelőrébb végzett 67 kilós honfitársunk, Krasznai Máté kapta.

A vasárnapi győztesek: 60 kg: Kim Szung Hak (dél-koreai), 67 kg: Riu Han Szu (dél-koreai), 77 kg: Nemes Viktor (szerbiai), 87 kg: Lőrincz Viktor (magyar), 130 kg: Heiki Nabi (észt).

The post Lőrincz Viktor aranyérmes appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .