Lucz Dóra: Csak magamra koncentrálok

Lucz Dóra nem szeretne jósolni, de azt ígéri, hogy megpróbálja kihozni magából a maximumot a szegedi kajak-kenu világbajnokságon.

Nem volt egyszerű dolga az idén Lucz Dórának, hiszen csúcsformaközeli állapotba kellett hoznia magát az első válogatóra, majd a másodikra is. Ezután kiderült, hogy K1 200 méteren szétlövés dönt majd a világbajnoki indulásról közte és Csipes Tamara között. A szétlövés három héttel később tudták csak megrendezni, ott a szám korábbi Európa-bajnoka 0,29 másodperccel előzte meg az olimpiai és világbajnok ellenfelét, szűk két héttel később pedig már a világbajnokságon kell bizonyítania.

„Valóban nem volt egyszerű így a formábahozás – kezdte a 24 éves Lucz Dóra. – A második válogató és a szétlövés között például újra kellett egyet alapozni, de nagyon örülök annak, hogy sikerült megvernem Tamit. Kicsit furcsa, hogy egy héttel a világbajnokság előtt derült ki, hogy indulok Szegeden, de a szétlövés miatt úgyis edzésben voltam, szóval tudtam alkalmazkodni. Nem szeretek arról beszélni, hogy milyen formában vagyok, betegség és sérülés szerencsére nem hátráltatott, de a formám úgyis csak a versenyen derül majd ki.”

Arra a kérdésre, hogy abból lehet-e táplálkozni, hogy egy olimpiai és világbajnokot győzött le a vb-indulásért, Lucz Dóra így felelt: „Persze, hogy lehet, de én ilyenkor már csak magamra koncentrálok, és arra, hogy mindent kihozzak magamból. A célkitűzést illetően helyezésekről nem szeretnék beszéni. Ha kihozom magamból a legtöbbet, akkor elégedett lehetek majd. Meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.”

A 2017-es szegedi Világkupán már versenyzett hasonló hangulatban, mint amilyen az idei vébén várható, így az nem fogja agyonnyomni. „Ahogy hallottam, most még komolyabb lesz a hangulat. Rám ez motiválóan hat, még akkor is, ha a futam előtt már csak magamra koncentrálok” – mondta Lucz Dóra, aki ebben a számban volt már U23-as világbajnok, majd felnőtt Európa-bajnok, reméljük, Szegeden ismét sikerül egy lépcsőfokot feljebb lépnie.

Ellenfelei lesznek bőven, elég, ha csak az új-zélandi Lisa Carringtont említjük, aki a legutóbbi két olimpián és világbajnokságon is megnyerte a K1 200-at, de ott lesz Szegeden az Európa Játékok idei győztese, a tavalyi vb ezüstérmese, a dán Emma Jörgensen vagy a lengyelek riói ezüstérmese, Marta Walczykiewicz is.

The post Lucz Dóra: Csak magamra koncentrálok appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..