Magyar János: Hungaroring kipipálva

Szerdán még havat lapátolt, de a hét végén már ünnepelhetett. Magyar János egy hosszú, és tartalmas felkészülési időszak után a Hungaroringen teljesíthette az első versenyeket.

Magyar bajnokság, FIA Közép-Európai Zóna Bajnokság és ESET kupa. Magyar János 2017-ben három sorozatban is helyt áll. A Hungaroringen egy mezőnyben teljesítették az első futamokat a három sorozat pilótái, így Jani is.

„Jó érzés volt újra harcolni. A magyar bajnoki elszámolásban szerepelni pedig csak plusz öröm számomra. A három sorozat közös futamai azért jók, mert így nagyobb mezőny és jókat lehet küzdeni.”

Több sorozat és különböző erősségű autók indultak a mezőnyben. Jani az elvártnál is jobb teljesítményt hozott ki a Formula Masterból.

„Első hétvégének jól sikerült ez a hungaroringi nyitány. Mivel ez magyar bajnoki forduló is volt, így kicsit meg volt kötve a kezünk, hiszen kötelező gumiszabály érvényes a mezőnyre. Ehhez képest jó szektorokat tudtam teljesíteni. A magyar bajnokságot és az eset kategória elszámolást vezetem, a Zóna bajnoki kategóriában pedig második vagyok egy hétvége után. Jó volt újra versenyezni itt a Hungaroringen, de már a következő futamra koncentrálok.”

Jani számára most egy kisebb szünet következik. A következő nagy állomás május közepén a Red Bull Ringen lesz, ami Jani egyik kedvenc helyszíne.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Comment
Name*
Mail*
Website*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .