Magyar János újra nagyot alkotott

Azt hihetnénk, hogy Magyar János már kimerítette a meglepő dolgok tárházát, de az őrbottyáni versenyző újra és újra tud meglepetést okozni. Az FIA Közép Európai Zóna Bajnokság második állomásán a Red Bull Ringen kategória második hellyel nyitott.

Fotó: Háfra Zsolt

A hétvége nem kezdődött zökkenőmentesen. Egy technikai probléma miatt a szabadedzés harmadik etapján már nem is tudott részt venni. A szerelők még éjszaka is dolgozta a Formula Master Tatuus Hondán, így Jani el tudott indulni az első időmérőn, ahol kategória második lett, míg a futamon szintén ezt az eredményt érte el. Azonban a verseny alatt olyan pilótákat előzött meg, akik nagyobb kategóriában versenyeznek és a pontversenyben nem is értékelik őket egy bajnokságban. Ám a többszörös bajnok forma autós nem elégedett meg a könnyed autózással és 5 ilyen versenyzőt is megelőzött.

“Készültünk erre a hétvégére nagyon sokat. Volt technikai problémánk is, amit a srácok megoldottak, köszönöm nekik és erősebb, gyorsabb autókat is meg tudtam előzni és be tudtam hozni az autót kategória második és abszolút negyedik helyre.”
Az FIA Közép Európai Zóna Bajnokság red bull ringi hétvégéje vasárnap folytatódik a szezon negyedik időmérőjével és negyedik futamával.
“Most is próbáltam időmérős köröket menni a futamon is, ezt holnap is megpróbálom. Persze az időjárás mindent felülírhat, majd meglátjuk milyen idő lesz, de minden opcióra készülünk.”– folytatta Magyar János

The post Magyar János újra nagyot alkotott appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .