Már több mint egy fenyegetés a Balla, Takács páros

A szegedi ICF kajak-kenu világbajnokság egyik legjobban várt versenye a női kenu párosok 500 méteres küzdelme lesz. Nem mellékesen magyar főszereplőkkel.

Egy év múlva, Tokióban debütál a C2 500 méter a női kenusoknál az olimpián. Tavaly ilyenkor még kérdés sem férhetett hozzá, hogy mely páros lesz a toronymagas esélyese a számnak az ötkarikás játékokon, az idén történtek azonban alaposan megbonyolították a dolgokat – a magyar szurkolók legnagyobb örömére.

A Laurence Vincent-Lapointe, Katie Vincent kanadai testvérpár ugyanis két évig veretlen volt ebben a számban, megközelíteni sem nagyon tudták őket az ellenfelek, magasan a mezőny fölé nőttek. Jött azonban az idén a duisburgi Világkupa, és a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső egység, az egyetlen páros, amely a tavalyi vébén is valamelyest tudta tartani a lépést a kanadaiakkal. A kiváló formában kenuzó magyar duó kisebb világszenzációt szolgáltatva, nagyon magabiztosan evezve legyőzte a verhetetlennel hitt kanadai párost.

Ahogy a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) a vb-beharangozó cikkében fogalmaz: „Sokként ért mindenkit. Laurence Vincent-Lapointe és Katie Vincent ült a stégen, és a levegőt kapkodta, majd azon kapták magukat, hogy csak ezüstérmet akasztottak a nyakukba. A fiatal magyar kettős mindig is fenyegető volt rájuk nézve, de ez már több mint fenyegetés. Az biztos, hogy a kanadaiak tanultak a Duisburgban történtekből, legyőzöttnek érezték magukat, olyannak, amilyennek korábban nem igazán. Biztos, hogy ezért revansot akarnak majd venni, nagyon izgalmas lesz a két páros csatája Szegeden.”

Hüttner Csaba szövetségi kapitány, aki kenuban volt világbajnok, úgy gondolja, hogy megismételhető a duisburgi bravúr, de ehhez mindennek tökéletesen össze kell állnia. Szerinte Balla Virágon és Devecseriné Takács Kincsőn nem fog múlni, hiszen rendkívül tudatosan készülnek.

„Elképesztően profi a hozzáállásuk, rengeteget fejlődtek, egy dietetikus is segíti őket, speciálisan étkeznek, ez pedig nemcsak súlyban, hanem testösszetételben is meglátszik rajtuk. Az is segített, hogy az idén nem volt rivalizáció kettőjük között, mindketten csak a párosra koncentráltak. Szerintem jelenleg a legtechnikásabb páros a világon” – mondta Hüttner Csaba.

Nem szabad azonban abba a hibába esni, hogy nem figyelünk a többi párosra, hiszen rendkívül veszélyes lehet az orosz egység, amelynek sztárja, Ksenija Kurach tavaly megnyerte az 500 egyest a világbajnokságon, párja, Daria Kharchenko pedig idén augusztus elején C2 500-on aranyérmes lett akkori társával az U23-as vébén. Az idei Világkupán 200-on győztes Wenjun Li, Luqi Zhang kínai egységre is érdemes lesz odafigyelni.

The post Már több mint egy fenyegetés a Balla, Takács páros appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..