Megindult a magyar aranytermelés a vb-n

Három érmet, közte két aranyat nyert a magyar kajak-kenu válogatott pénteken a Portugáliában zajló világbajnokságon. A 200. magyar vb-aranyat Bodonyi Dóra szerezte, Csipes Tamara is vb-címmel ünnepelte születésnapját Medveczky Erikával, míg Nádas Bence egy bivalyerős mezőnyben lett harmadik.

Az 1000 méteres női kajak egyesek döntőjében a toronymagas esélyes Bodonyi Dóra már a rajtnál fantasztikusan jött el, 250 méter után közel egy hajóval vezetett a mezőny előtt, 750 méternél már majdnem két hajó volt az előnye. Ekkor az üldözők robbantottak, de Dóri is tudott váltani, és bő egy hajóval győzött. Ezzel ő szerezte meg a világbajnokságon az első magyar aranyat, amely egyben a 200. magyar világbajnoki cím.

„Most mondták, hogy enyém a 200. aranyérem, nagyon örülök neki – kezdte Bodonyi Dóra. – Hüti (Hüttner Csaba szövetségi kapitány) szólt a partról, hogy indul a német, de amikor ezt mondta, akkor indultam én is, így a következő mondata az volt, hogy nyugi. Tavaly elég nagy csalódás volt az ötödik hely, örülök, hogy sikerült ezt kijavítanom” – mondta Bodonyi Dóra, aki négyesben még rajthoz áll a vb-n 500 méteren, szerinte jó esélyük lesz, hiszen mind a négyen jó formában vannak.

Nem kellett sokat várni a második magyar világbajnoki aranyra, hiszen ugyancsak 1000 méteren a Csipes Tamara, Medveczky Erika kajak párosunk gyakorlatilag lemásolta Bodonyi Dóra futamát. Annyi különbséggel, hogy a végére nem egy, hanem két hajó előnnyel nyerték meg a futamot.

„Pontosan azt csináltuk, amit szerettünk volna. Az elmúlt 18 évben nagyon sok rossz élményem volt csapathajóban, persze voltak jók is, de párosban főleg rosszak. Ezek után nagy felüdülés nem úgy beülni a hajóba, hogy csak evezzük végig, hanem úgy, hogy élvezzük – ez egy nagy könnyebbség, hogy szeretünk együtt kajakozni” – mondta Csipes Tamara, aki ma ünnepli 29. születésnapját.

Medveczky Erika megerősítette, hogy kivételes párost alkotnak. „A parton már régóta barátok vagyunk, ez nem titok. A hajóban pedig ha beülök Tami mögé, az olyan, mintha egyesben eveznék, nem izgulok azon, hogy milyen csapást fog adni. Tudom, hogy ha bármit mond, akkor azt maximálisan be tudom fogadni, és át tudok arra állni. Ilyenkor csak nézem Tami tarkóját, megyünk, és tök jó az egész” – fogalmazott felszabadultan Medveczky Erika.

Nádas Bence a csehek klasszisa, Josef Dostál mellett vághatott neki a kajak egyesek 500 méteres döntőjének, és a táv első felében még csak a középmezőnyben haladt, ám a 22 éves magyar versenyző olyan hajrát indított meg, amellyel sikerült a harmadik helyre bejönnie. A csapathajóban már világbajnok Nádas Bence ezzel a világbajnoki bronzéremmel pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el egyesben.

„Egy teli max pályát akartam menni, sikerült is. Az első ötvenen a legjobb formámat szerettem volna hozni, utána 250-ig egy nagy iram, onnantól a finis, ami csak belefér. Az utolsó húzásokat úgy megtéptem, ahogy csak lehet” – nyilatkozta Nádas Bence, akit csak két világbajnok, a címvédő Dostál és a német Liebscher tudott megelőzni.

A Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenu páros a gyengébbik távon, 200 méteren az ötödik helyen ért célba, amely nem rossz teljesítmény, ám 500-on még jobb eredmény várható tőlük. Lakatos Zsanett 500 kenu egyesben szintén ötödikként, a férfiak ugyanezen számában pedig Kiss Tamás nyolcadikként zárt.

A Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenu páros és a Noé Bálint, Ilyés Róbert kajak páros is a B döntőben volt érdekelt 1000 méteren, egyaránt a negyedik helyen végeztek ott.

A nap vége felé közeledve Kozák Danuta egy középdöntőbe került 500 egyesben legnagyobb ellenfelével, Lisa Carringtonnal, láthatóan nagyon könnyedén evezve másodikként ért célba az új-zélandi versenyző mögött. Kozák a hármas pályára került, amely a jobbos szél miatt kedvezőbb lehet, mint a fentebbi pályák (a riválisok közül a lengyel Pulawska a négyes, Carrington az ötös, a fehérorosz Khudzenka pedig a hatosról rajtol a döntőben).

A Sarudi Pál, Kiss Balázs, Kiss Tamás, Takács Mihály Áron kenu négyes 500 méteren a gyengébb előfutam után megnyerte középdöntőjét, ezzel bejutott a fináléba. A Balla Virág, Takács Kincső kettős az olimpiai számban, 500 kenu párosban előfutamában második lett, így középdöntőre kényszerül. A Tóth Dávid, Kulifai Tamás kajak páros 500 méteren harmadikként ért célba az előfutamban, így az ebben a számban hét éve világbajnoki címet nyert kettős a középdöntőben folytatja.

A magyar válogatott Suba Róbert paraezüstérmét is beleszámítva két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremnél jár a világbajnokságon.

The post Megindult a magyar aranytermelés a vb-n appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .