Pigniczki Fanni:” Mindent megteszek Tokióért”

Ahogyan arról beszámoltunk, Pigniczki Fanni élete legjobb teljesítményét nyújtotta a ritmikus gimnasztikázók  bakui olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Az MTK Budapest versenyzője már a selejtezőkben is remekelt, és bekerült az összetett döntőbe, ahol három szeren is javított, végül 75.500 ponttal zárta a viadalt, amely a 21. helyre volt elegendő, valamint egy kvótára a 2021-es Világjátékokra.

– Szinte hazajársz Bakuba, így az akklimatizálódás miatt nem kellett aggódnod.
– Nagy könnyebbséget jelentett, hogy tudtam azt, mit, hol találok, nem éreztem magam elveszve. A körülmények, a szállás, minden otthonos volt, jól éreztem magam a versenyen.

– Milyen elvárásokat fogalmazott meg a szakvezetés, illetve milyen elvárásokat támasztottál saját magaddal szemben a verseny előtt?
– A vb előtt a szakvezetés és én is úgy gondoltam, hogy mivel az eddigi két világverseny nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna – fáradtság vagy formaidőzítési problémák miatt -, ezúttal a ciklus utolsó világbajnokságán próbáljam megmutatni, ami bennem van, amire nyár óta készülök, és majd meglátjuk, hogy az mire lesz elegendő. Legfőképpen ez volt a cél.

– Ha már célok, visszatekintve néhány nap távlatából, hogyan értékeled teljesítményedet?
– Sikerült az aktuális legjobbamat nyújtani, nemcsak most, hanem eddigi egész felnőtt pályafutásom alatt. A döntő előtt nagyon izgultam, de a fináléban már az volt bennem, hogy itt már nem érhet kudarcélmény, e miatt is igyekeztem mindent kihozni magamból, nem volt rajtam teher.

– Kvótát szereztél a Világjátékokra, és az olimpia sem elérhetetlen. Még két verseny-versenysorozat van, amelyeken kvalifikálódhatsz Tokióba.
– Igen, még a kijevi Eb és a Világkupa-sorozat, amelyeken kvótát lehet szerezni az olimpiára. Úgy állunk neki a szezonnak, hogy megpróbáljuk kihozni a legtöbbet ezekből a versenyekből, mindent megteszek Tokióért, de ha valami miatt nem sikerül, akkor sem dől össze a világ.

The post Pigniczki Fanni:” Mindent megteszek Tokióért” appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .