Prosser Dániel Diósgyőrben folytatja

Támadót vett kölcsön a Puskás Akadémiától a DVTK. Prosser Dániel a Budapest Honvéd akadémiáján nevelkedett, majd ugyancsak Kispesten lett belőle élvonalbeli játékos. Kilenc alkalommal pályára lépett a magyar U21-es válogatottban is, legutóbb a Sepsi OSK csapatában szerepelt.

Prosser Dániel a Budapest Honvéd akadémiáján lett igazolt labdarúgó 2007-ben. Az első csapatban hat évvel később, 2013. augusztus 4-én a Lombard Pápa ellen debütált. 2017 januárjában a Puskás Akadémia FC csapatához igazolt, ahonnan 2018 nyarán kölcsönbe került a román élvonalbeli Sepsiszentgyörgyhöz. Télen visszatért Felcsútra, részt vett a PAFC spanyolországi edzőtáborában, ahol a Lausanne FC elleni felkészülési mérkőzésen gólt is szerzett. A DVTK szurkolói a 27-es számú mezben láthatják majd a pályán.

– Prosser Dániel korábban már többször bizonyította, hogy gólerős játékos, ezért biztos vagyok benne, hogy az érkezésével nagyobb lesz a verseny a csapatba kerülésért a támadó szekcióban – nyilatkozta Tajti József, a DVTK sportigazgatója. – Meggyőződésem, hogy a segítségünkre lesz majd a céljaink elérésében.

– Érkezésem előtt beszéltem Márkvárt Dáviddal és Forgács Dáviddal, mind a ketten jókat mondtak a Diósgyőrről – tette hozzá Prosser Dániel. – Azért jöttem, hogy a csapat hasznára legyek, és szeretnék sok győzelmet ünnepelni a szurkolókkal közösen. Bízom benne, hogy nagyon jól sikerül majd ez a tavasz.

Névjegy

Teljes név: Prosser Dániel Bálint
Születési idő: 1994. június 15.
Születési hely: Budapest
Magasság: 175 cm
Testsúly: 65 kg
Poszt: támadó
Mezszám: 27

Sikerei

Magyarország U21 9/6

Pályafutása

2018/2019 tavasz DVTK (kölcsönben – NB I.)
2018/2019 ősz Sepsi OSK (kölcsönben – román I. osztály) 2/0
2017/2018 Puskás Akadémia FC (NB I.) 13/1
2017/2018 Puskás Akadémia FC II. (NB III.) 6/4
2016/2017 Puskás Akadémia FC (NB II.) 18/7
2016/2017 Budapest Honvéd (NB I.) 11/4
2016/2017 Budapest Honvéd II. (NB III.) 2/0
2015/2016 Budapest Honvéd (NB I.) 19/1
2015/2016 Budapest Honvéd II. (NB III.) 15/3
2014/2015 Budapest Honvéd (NB I.) 22/2
2014/2015 Budapest Honvéd II. (NB III.) 11/4
2013/2014 Budapest Honvéd (NB I.) 11/1
2013/2014 Budapest Honvéd II. (NB III.) 22/12
2007-2013 Budapest Honvéd MFA

The post Prosser Dániel Diósgyőrben folytatja appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..