Rekordszámú nevezés

Magyar János a Hungaroring után a Red Bull Ringen folytatja a 2018-as szezont. A forma autós magyar bajnok a tavalyi évhez hasonlóan a magyar bajnokság mellett az FIA által elismert Közép Európai Zónabajnokságban és az ESET kupában is rajthoz áll.

A szezon első hétvégéjén a Hungaroringen 27 fős mezőnyben versenyezhetett, ahol az első futamon az utolsó rajtkockából rajtolt. Az őrbottyáni pilóta 15 előzést hajtott végre 25 perc alatt.

 

„A Hungaroringi hétvége nagyon érdekes volt. Nem csak a nagy mezőny miatt volt különleges. Az első időmérő nem ment végig, így úgy kerültem az utolsó rajtkockába, hogy nem volt mért időm. De szerintem jól megoldottam a feladatot. Közel 30 fős mezőnyben is melós az utolsó helyről indulni, de ha nem baj, akkor ezt többet nem próbálnám ki. Főleg, hogy a Red Bull Ringen az előzetes nevezések alapján 44 induló lesz. Még sosem versenyeztem ekkora mezőnyben, kíváncsian várom, hogy mi lesz. Nem csak a verseny lesz érdekes, hiszen nehéz lesz olyan időszakot találni a pályán, amikor tiszta kört tudunk futni az időmérőn és a szabadedzésen.”

Jani akármikor elindul a Red Bull Ringen mindig okoz egy- két meglepetést.

„Szeretem ezt a pályát. Jó a vonalvezetése és tetszenek benne a szintemelkedések is. Nekem igazán fekszik a Red Bull Ring. Szeretek itt versenyezni. Van egy hangulata ennek az osztrák helyszínnek. Remélem idén is jót szórakozhatunk.”

A Hungaroringen Jani erősebb és fiatalabb autókat is maga mögött tudott tartani. A Red Bull Ringen még nehezebb feladata lesz.

„Nagyon sok F3-as Dallara lesz a mezőnyben. Olyan pilóták is lesznek, akikkel még sosem versenyeztem. Nem lesz egy leányálom, de mindent megteszek, hogy újra a legjobb lehessek.”

Csütörtökön a szabadedzésekkel hivatalosan is kezdetét veszi a Red Bull Ring-i versenyhétvége. Jani a szokásokhoz híven két időmérőt és két versenyt teljesít a szezon második felvonásában.

The post Rekordszámú nevezés appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..