Szabó Krisz dobogóra állna Barcelonában


Negyedik helyezést szerzett élete első ralikrossz-világbajnoki versenyén Mattias Ekström csapatának pilótája: a hétvégén már felkészültebben, egy ismerős pályán folytatja, ahol legalább egy pozíciót javítana a végeredményen.

Három héttel a szezonnyitó után április 27-28-án Spanyolországban, a Circuit de Barcelona-Catalunyán folytatódik az FIA ralikrossz-világbajnokság (WRX) szezonja. A Mattias Ekström csapatánál, az EKS-nél Audi S1 RX quattróval versenyző Szabó Krisztián Abu Dhabiban, pályafutása első vb-hétvégéjén döntős szerepléssel debütált – ötödikként ért célba, majd egy büntetés után negyedikként rangsorolták, ami a legjobb magyar eredmény a széria történetében –, a kezdeti lendületet pedig egy ismerős pályára viszi tovább.

„Még mindig nagyon örülök a negyedik helynek, főleg első nekifutásra. A legboldogabb amiatt vagyok, hogy a verseny minden szakaszában gyűjtöttem tapasztalatot, ott voltam az elődöntőben és döntőben is. Sok pontot szereztem a hétvégén, szépen lassan elindultam az úton ebben a hosszú bajnokságban. Remélem, ahogy én egyre jobban fogom érezni magam az autóban, úgy az eredmények is egyre stabilabban érkeznek” – tekintett vissza az év első versenyére Krisz.

„A második forduló helyszíne a barcelonai pálya, amit Abu Dhabival ellentétben ismerek, már akkor nagyon megtetszett, amikor először jártam itt. Igaz, utoljára három éve versenyeztem ezen a pályán a Super 1600-ban, azóta pedig a rajt helye megváltozott, a nyomvonal viszont ugyanaz.”

„Az egésznek most már több elemét ismerem, mint Abu Dhabiban: jobban ismerem az autót, a csapatot, a bajnokságot, az ellenfeleket, tehát felkészültebben várom a hétvégét és összességében is erősebb versenyre számítok. Azon akarok javítani, hogy már az elejétől fogva odategyem magam, és a Q1-gyel kezdődően végig az első ötben autózzak. Ismét célom, hogy ott legyek a döntőben, ahol nagyon szeretnék legalább egy hellyel előrébb végezni, mint legutóbb!” – tett egyértelmű célzást arra a kétszeres Super 1600 Európa-bajnok, hogy már második versenyén elérhetőnek tartja első dobogója megszerzését.

A hétvége két szombati és két vasárnapi kvalifikációs futama az fiaworldrallycross.comélő online közvetítésében lesz nyomon követhető, az elődöntőt és döntőt a Spíler 1 TV adja 14.00 és 16.00 között.

A WRX állása 1/10 forduló után: 1. Kevin Hansen (svéd, Peugeot 208) 30 pont; 2. Niclas Grönholm (finn, Hyundai i20) 26 pont; 3. Janis Baumanis (lett, Ford Fiesta) 20 pont; 4. Timo Scheider (német, Seat Ibiza) 20 pont; 5. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1) 18 pont.

The post Szabó Krisz dobogóra állna Barcelonában appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .