Szezonkezdet a Hungaroringen

Magyar János kétszeres FIA Közép Európai Zóna bajnok a hétvégén a Hungaroringen megkezdi a 2021-es szezont. Az őrbottyáni autóversenyző nagy célokkal vág neki a hétvégének.

Újabb szezon, újabb Hungaroring. Magyar János számára holnap elkezdődik a 2021-es szezon. Az első napon a szabadedzéseké lesz a főszerep, de pénteken már az időmérő és az első futam is sorra kerül. A csonka 2020-as év után talán mindenki még nagyobb lelkesedéssel várja az első összecsapásokat.

„Nehéz volt a tavalyi év, de már túl vagyunk rajta. Idén is be kell tartani a szabályokat, hiszen a vírus még mindig velünk van, de talán már tudunk úgy versenyezni, mint rég, hiszen a sisakban eléggé védve vagyunk. A Hungaroring mindig különleges helyet foglal el a naptárban, hiszen ez nekem szinte hazai pálya, mivel nem messze lakom. A nevezési lista alapján nem lesz giga mezőny, de azért úgy gondolom nem fogunk unatkozni.”– foglalta össze Magyar János az elmúlt időszak történéseit.

Az utolsó teljes szezonjában, 2019-ben bajnokként zárta az FIA Közép Európai Zóna Bajnokságot, amit természetesen idén is szeretne megismételni, azonban az olasz Paolo Brajnik ezt biztosan meg fogja nehezíteni.

„Minden évben volt valaki, akivel jókat meccselhettem. Az elmúlt pár szezonban ez a személy Paolo Brajnik. Biztos vagyok benne, hogy idén is megküzdünk egymással, habár nem tudom ő milyen autóval áll rajthoz idén, de én mindent megteszek, hogy a végén az én nevem szerepeljen a tabella élén.” – zárta gondolatait az őrbottyáni versenyző.

Csütörtökön szabadedzés, pénteken fél 12-kor időmérő, negyed ötkor pedig futam. A visszaszámlálás már megkezdődött, alig pár óra és Magyar János újra bizonyíthat az F3-as Formula Master volánja mögött az FIA Közép Európai Zóna Bajnokságban.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .