Tízéves gyerekek ússzák át hosszában a Balatont

Tíz és tizenhárom év közötti gyerekek vágtak neki a Balatonnak ma reggel, hogy hosszában, három nap alatt megtegyék a több mint 77 kilométeres távot. A Kis Pingvin Úszó és Vizilabda előkészítő 18 tanítványa váltásban úszik Keszthelytől Balatonakarattyáig. A rendhagyó sportteljesítménnyel a fiatal úszók a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány sportolóira szeretnék felhívni a figyelmet, és támogatni őket egy új tornaterem kialakításában.

Az úszás ötletgazdája a gyerekek edzője, Menczinger Melinda, aki edzőtársával, Török Fannival, és volt vízilabda válogatott testvérével, Menczinger Katával kíséri végig a vízben tanítványait.

A Balaton-átúszás Keszthelyről indult június 8-án hajnalban. A tervek szerint a gyerekek váltásban úsznak majd egy-egy órát egészen napnyugtáig. A távot másnap reggel 5 órakkor folytatják, és várhatóan még aznap este meg is érkeznek Balatonakarattyára. A különleges Balaton-átúszást egy 40 fős stáb és 6 kísérőhajó is biztosítja.

„A kiválasztott gyerekek közül többen 4 éves koruk óta úsznak, vízilabda bajnokságokon vesznek részt, és az egyetlen álmuk az Olimpia. A Balaton átúszása egy egészen új kihívást jelent a számukra, mert itt nem csak a fizikai képességeik számítanak. Monoton, hosszantartó úszás vár rájuk a Balaton mindig változó hullámos vizén. Ez az ember szellemét is próbára teszi” – mondta el Menczinger Melinda, a gyerekek edzője.

A gyerekek teljesítményükkel jótékony célt is szolgálnak: szeretnék felhívni a figyelmet a mozgásukban korlátozott, vagy egyéb fogyatékkal élő gyerekek korlátozott sportolási lehetőségeire. Céljuk egy tornaterem kialakítása a Végtaghiányos Gyerekekért Alapítvány sportolóinak.  Az úszás mellé állt nagykövetként Cseh László többszörös olimpiai dobogós világbajnok úszó, Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó, Lotfi Begi dj-zenei produce, a Pamkutya és beniipowa influencerek.

 

The post Tízéves gyerekek ússzák át hosszában a Balatont appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .