Több magyar kajak-kenus lehet az olimpiai döntőkben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség sajtótájékoztatót tartott, amelyen beszámolt az új, számunkra kedvező olimpiai kvalifikációs rendszerről, az jövő évi, olimpiai kvalifikációs szegedi világbajnokságról és a Nemzeti Közművek névadó szponzorációjáról.

A sajtóesemény talán legfontosabb pontja a megváltozott olimpiai kvalifikációs rendszer volt, amely jelentősen kedvezhet a magyaroknak. „A női kenus számok felkerülnek a programba, összesen kilenc férfi és kilenc női kvótát lehet majd szerezni – kezdte Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. – A magyar kajak-kenu sportág előnyére válhat, hogy az egyes és a páros számokban, a megszerzett kvóták erejéig minden ország indíthat majd két egységet. Vagyis ettől nem utazhat több versenyző, viszont a kiutazók közül két egység is rajthoz állhat egy országból ezekben a versenyszámokban.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint nagyon sokat tehet hozzá a magyar csapat sikerességéhez az új kvalifikációs rendszer, elég csak abba belegondolni, hogy évről-évre komolyabb mezőny gyűlik össze női kajakban egy hazai világbajnoki válogatón, mint magán az olimpián, vagy a világbajnokságokon fog valaha.

„Idén júniusban olyan döntőt rendeztünk Szegeden és minden valószínűség szerint ezen a hétvégén is olyat fogunk a szolnoki válogatón, amelyben minden döntős versenyző szerzett már legalább világbajnoki címet. A lányok simán alkalmasak lehetnek arra, hogy egyesben és párosban két egységünk is dobogós, vagy legalább pontszerző legyen. Nem írnám le a férfi kajakosokat sem ebből a szempontból, hiszen az Európa-bajnokság bizonyította, hogy egyesben, párosban és most már hála Istennek mondhatjuk, hogy négyesben is ott vagyunk a világ legjobbjai között. Férfi kenuban még vannak megoldandó feladataink, míg női kenuban eleve nincs annyi kvóta, hogy párosban duplázni lehessen az olimpián, de egyesben a lányok is mindketten szerezhetnek pontot érő helyezést, abban biztos vagyok.”

A 2019-es szegedi kvalifikációs világbajnokság névadó szponzora Nemzeti Közművek Zrt lesz.

Kóbor György, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a sporttámogatás mindig jó helyre kerül, legyen szó az élsportolók világversenyre való felkészüléséről vagy a fiatalok, az utánpótlás segítéséről. „A Nemzeti Közművek a tehetséggondozás fontosságát is szem előtt tartja, mert a rendszeres sport és a motiváló közösség egészséges testi-lelki kondíciót biztosít a fiataloknak. A magyar kajakosok és kenusok ott vannak a világelitben, a versenyeken nem lehet más céljuk, mint a legjobbnak lenni. Ez egy újabb találkozási pont közöttünk. A Nemzeti Közműveknél azért teszünk nap mint nap, hogy a minőségi energiaszolgáltatásban és az ügyfelek teljes körű kiszolgálásában váljunk a legjobb otthonszolgáltatóvá.”

The post Több magyar kajak-kenus lehet az olimpiai döntőkben appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..