Torna: Kardos a vb-re fókuszál

Az egyéni összetett egyik legjobb hazai tornásza, Kardos Botond idei célja többek között a kiváló vb-szereplés.

Sérüléseit maga mögött hagyta, és határtalan önbizalommal telve készül az idei évre az egyik legkiválóbb hazai tornász, a Győri AC válogatott versenyzője, Kardos Botond.
A 2018-as esztendő kezdete nem volt egyszerű Kardos számára, hiszen először derékfájdalmak, később pedig vállproblémák nehezítették felkészülését, de ezzel együtt is remek időszakot tudhat maga mögött. Az Európa-bajnokságon sérülés miatt ugyan nem indulhatott, de a világbajnokságon már részt vehetett, így a győri tornász is tagja volt a férfi csapatnak, amely bekerült a legjobb huszonnégy együttes közé, így ott lehet az idei olimpiai kvalifikációs vb-n is.
Kardos Botond nemcsak a nemzetközi viadalokon, hanem a hazai megmérettetéseken is jól szerepelt, az év legnagyobb itthoni rendezésű viadalán, a Mesterfokú bajnokságon például öt aranyérmet nyert. Elmondása szerint ez a verseny, valamint a világbajnoki kvalifikáció volt 2018. fénypontja. A tornász idén az Európa-bajnokságon szeretne minél jobban szerepelni, a világbajnokságon pedig a legjobbak közé bekerülni.

Kardos Botond: A tavalyi évben szerzett sérüléseim szerencsére rendbe jöttek. Mentálisan is sikerült helyrehoznom magam, így teljes erőmmel készülhetek az idei versenyszezonra. Legfontosabb, hogy az Európa-, illetve a világbajnokságon minél jobban szerepeljek, a hazai viadalok és a Világkupa-sorozatok pedig remek lehetőséget biztosítanak, hogy ezekre felkészüljek.

The post Torna: Kardos a vb-re fókuszál appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .