Túl az első edzésen

Első edzését letudta a magyar csapat Katarban. A torna-világbajnokságot október 25. és november 3. között rendezik meg.

Szélsőséges időjárás nehezítette meg a világbajnokságra érkező delegációk dolgát. A körülmények ellenére kis csúszással elkezdődött a vb-felvezető program, így a magyarok is túl vannak az első edzésen – tudtuk meg Altorjai Sándortól, a Magyar Torna Szövetség főtitkárától.

„A helyiek szerint soha nem volt ekkora esőzés Dohában. Az utcákon fél méteres víz hömpölygött, de a körülményekhez képest minden kezd helyreállni. Időben megérkezett a magyar csapat azon tagja is, aki nem velünk jött. Amerikából Ryan Sheppardot vártuk, és már itt van. A teljes magyar csapat megtartotta első edzését. A pódiumedzés után döntik el a szakemberek, hogy ki milyen szeren indul” – mondta a főtitkár.

Azt már korábban megírtuk, hogy a férfiaknál Vecsernyés Dávid, Kardos Botond, Boncsér Krisztián, Babos Ádám és Ryan Sheppard utazott el a vb-re, míg a nőknél Böczögő Dorina, Kovács Zsófia, Makra Noémi, Fehér Nóra, Péter Sára és a tartalék Al-Salty Dália kapott helyet a válogatottban.

The post Túl az első edzésen appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Tags:  ,

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .