Vecsernyés Dávid már Stuttgartban

Vecsernyés Dávid az olimpiai kvótáért utazott Stutgartba, a 2019-es világbajnokságra. Az európa-bajnoki bronzérmes tornász három szeren indul a németországi eseményen, de természetesen a fő hangsúly a nyújtón lesz.

2018-ban világkupa győzelem és európa-bajnoki bronzérem. 2019-ben Európa Játékok bronzérem és világkupa győzelem. Vecsernyés Dávid lépésről lépésre halad előre. A tavalyi eb harmadik hely után rögtön munkába állt és egy erősebb gyakorlat betanulására adta a fejét. A cél az volt, hogy az idei világbajnokságra összeálljon és egy hibátlan gyakorlatot mutathasson be.

“A felkészülésemnek vége. Úgy érzem, hogy jól sikerült és a végére összeállt a gyakorlatom. A kinti edzések már csak arról fognak szólni, hogy minél jobban alkalmazkodjunk az ottani körülményekhez, mint az edzőterem és a versenycsarnokot megszokni. Ott igazából már csak mentálisan kell majd a toppon lenni.”

Utazás előtt, csütörtök délután még hazai közönség előtt is bemutathatta gyakorlatát a Budapest Honvéd tornásza.

“Csütörtökön az utolsó ellenőrző versenyen jól sikerültek a gyakorlatok. A korlát és a ló kifejezetten jól, kevés hibával. A nyújtón volt két közepes lábterpesztésem, de ezeket leszámítva rendben volt. Ezekre kell majd odafigyelnem a pódium edzésen, mert ezek a hibák sem fognak beleférni. Mindennek tökéletesnek kell lennie.”

Az idei világbajnokságnak nem csak a világbajnoki cím a tétje. Olimpiai kvótákat is szerezhetnek a tornászok. A szer specialisták közül a legjobb három szerez kvalifikációz. Természetesen azok a versenyzők kiesnek az esélyesek közül, akik már megszerezték az indulás jogát. A döntő azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki kvótát szerezhessen.

“Nyilván tudom, hogy mi a tétje ennek az egy versenynek, de csak a gyakorlatra fogok koncentrálni és érzem magamban, hogy sikerülhet megszerezni a kvótát. Ha nem hinnék benne eleve hátránnyal indulnék. Iszonyatosan nehéz lesz, de mindent meg fogok tenni, hogy sikerüljön a legjobb nyolc közé kerülni és emellé kell még egy jó adag szerencse is. Akkor leszek elégedett, ha az elmúlt négy év felkészülése alatt a legjobb gyakorlatomat tudom megcsinálni, mert akkor tudom, hogy mindent kihoztam magamból és ha ez sikerül, akkor biztosan ott leszek a legjobbak között. Muszáj sikerülnie Én hiszek magamban.”

Vecsernyés Dávid számára a világbajnokság október 6-án, a selejtezőkkel kezdődik.

The post Vecsernyés Dávid már Stuttgartban appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .