Vége a visszaszámlálásnak

A szervezők az utolsó simításokat végzik azért, hogy holnap reggel 9 órakor akadálytalanul elrajtolhasson minden idők legnagyobb szabású vívó-világbajnoksága. A sportág budapesti csúcseseményén 118 ország 1071 sportolója lép pástra, a vb kilenc napon át, egészen július 23-án estig tart. Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke konkrét elvárásokat nem fogalmazott meg a magyar vívóválogatott szereplésével kapcsolatban, de reméli, hogy hazai pályán több sportolónk is közelebb kerül az olimpiai kvóta megszerzéséhez.

“Hatalmas rajtunk, szervezőkön a nyomás és a felelőség, hiszen még soha nem nevezett be ennyi nemzet, és ennyi sportoló egyetlen vívóversenyre sem, ezért minden eddiginél nagyobb jelentősége lesz az időrend pontos betartásának – mondta Csampa Zsolt. – Már régi hagyomány, hogy a sportág elnökeként nem támasztok semmilyen konkrét elvárást a csapattal szemben a világversenyek előtt, de remélem, hogy sok sportolónk közelebb kerül az olimpiai kvótához ezen a rendkívül fontos kvalifikációs versenyen” – tette hozzá a sportág első embere, aki az esélyeket firtató kérdésre annyit elárult, hogy a magyar himnusz szerinte többször is felcsendülhet a világbajnokság alatt.

Az MVSZ főtitkára, Tamás Henriette a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a budapesti világbajnokságnak sportdiplomáciai szempontból is kiemelt jelentősége van.

“Nagy tisztelettel fogadjuk majd Alisher Ushmanov urat, a Nemzetközi Vívó Szövetség elnökét, aki nagyon elégedett volt 2013-ban is a budapesti világbajnoksággal – kezdte a sportág magyar főtitkára. – Hatalmas dolog, hogy a jövő héten vendégül láthatjuk Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökét is, aki olimpiai- és világbajnok tőröző, valamint a NOB más tagjait is. Egy csodálatos hangulatú világbajnoksággal és látványos showműsorral szeretnénk elkápráztatni őket ugyanúgy, mint mindenkit, aki a következő kilenc napban kilátogat a BOK Csarnokba.”

A BOK Csarnok a rekonstrukció alatt álló Puskás Ferenc Stadion mellett, Budapest központi részén található. A vívó-világbajnokság szervezőbizottságának vezetője szerint 2013-hoz hasonlóan, ezúttal is kiváló helyszíne lesz az eseménynek.

“A 2013-as vb sikere után egyértelmű volt, hogy a BOK Csarnok ismét ideális otthona lesz az eseménynek. A Papp László Sportaréna túl nagy, ott olyan távolságokat kellett volna leküzdeni, ami miatt ezt elvetettük. Az volt a célunk, hogy a kilátogatók közel kerüljenek a víváshoz. Itt három terem lesz. Az A-csarnokban 4+1 pástot állítunk fel, itt mennek a legizgalmasabb összecsapások, vagyis az érmekért zajló asszók. A B-csarnokban a selejtezőket és az alsó ági mérkőzéseket bonyolítjuk, A C-terem pedig egyfajta tartalékszerepet tölt be, illetve főleg az lesz majd a magyar vívók selejtezőinek helyszíne. A közel 40 pást, amit felállítunk, elég kell, hogy legyen, még így is, hogy majdnem 1100 vívó jött el Budapestre” – mondta Sztaics István.

Udvarhelyi Gábor szerint a magyar válogatott tagjainak a budapesti világbajnokság nagyszerű lehetőség arra, hogy hazai közönség, illetve a saját családtagjaik, barátaik előtt érjék el azokat az eredményeket, amiket célként tűztek ki maguk elé. A szövetségi kapitány beszélt a csapat jelenlegi formájáról is.

“Talán a legfontosabb, hogy nincs az ellenfelek között a legveszélyesebb, a sérülés, így mindenki a lehető legjobb állapotban van. Úgy láttam – az edzéseket gyakran személyesen is meglátogatva –, hogy a szükséges és megfelelő munkát az összes versenyzőnk el tudta végezni, felkészülten várjuk a világbajnokságot” – tette hozzá a szakember.

A verseny holnap reggel 9 órakor a női párbajtőrözők egyéni selejtezőivel kezdődik, délután 1-kor pedig a férfi kard egyéni mezőnye vág neki a menetelésnek.

 

The post Vége a visszaszámlálásnak appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Tags:  ,

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..