Az Eb-győztes női vízilabdacsapat tagjai játszanak Rióban is


Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a januári Európa-bajnokságon győztes 13 játékosnak szavazott bizalmat a riói olimpiára.

A kapitány nehéz döntést hozott, hiszen elégedett volt a keret összes játékosával, ugyanakkor muszáj volt szűkítenie.

Antal Dóra, Bujka Barbara, Czigány Dóra, Csabai Dóra, Gangl Edina, Garda Krisztina, Illés Anna, Kasó Orsolya, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó alkotja a riói csapatot.

„Nagyon megnehezítették a lányok a dolgomat, ami természetesen jó, hiszen sok jó játékosunk van, ugyanakkor közülük választani tényleg szívbemarkoló feladat volt. Ám a kapitányi munka ezzel is jár, hiába vinnék mindenkit a keretből, választanom kellett” – kezdte Bíró Attila az érzelmi részével. Nem tagadja, az összes játékos a szívéhez nőtt, fájó döntést kellett meghoznia. 

„Bevallom, egy-két esetben apróságok döntöttek, végül úgy jött ki, hogy maradt a januári csapat. Akkor könnyebb volt a szűkítés, mint most, mert a többiek alaposan belehúztak, nem véletlen, hogy a BENU-kupán is lehetőséget kaptak. Végül úgy láttam, a kimaradók nem voltak jobbak azoknál, akik bekerültek, ezért nem érdemes megbontani a győztes társaságot.”


Érdekesség, hogy a 13 játékos közül tízen ott voltak a londoni csapatban, sőt Takács Orsolyának a harmadik ötkarikás szereplése lesz a riói. Olimpiai újonc Kasó Orsolya, Garda Krisztina és Illés Anna.

Bíró Attila bízik benne, a döntés után megnyugszanak a kedélyek, a játékosok mostantól maximálisan a játékra összepontosítanak, ezáltal ugrásszerűen javul majd a minőség. 

Hétfőn a Margitszigeten folytatódik a felkészülés, kedden hajnalban aztán Szolnokra utazik válogatottunk, ahol aznap és másnap reggel is 9-től játszik edzőmeccset az ausztrálokkal. Az időpont sem véletlen: Rióban Kína ellen is ekkor kezdődik majd a parti. Emellett még egy kedd délutáni kétkapu, valamint a csütörtöki, ceglédi hivatalos összecsapás vár a két csapatra, avagy a július 30-ai utazás előtt is meglehetősen mozgalmas napokról beszélhetünk. 

(MOB)

(MOB-MTI fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Forrás: www.mob.hu – RSS


Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .