Képek – A Magyar Csapat bevonulása az olimpiai megnyitón

Közép-európai idő szerint 3 óra előtt bevonult a magyar csapat a Maracana Stadionba a riói olimpia megnyitóján.

A küldöttség élén a piros-fehér-zöld zászlót a négy évvel ezelőtt londoni bajnok kardozó, Szilágyi Áron vitte. A magyar csapat 160 tagú, többen azonban hiányoztak a ceremóniáról, mert vagy még meg sem érkeztek a brazil metropoliszba, vagy a hétvégén már verseny vár rájuk. A férfiak sötétkék öltönyt és fehér inget, a nők pedig piros-fehér-zöld színű nyári kosztümöt viseltek.
A brazilos, szamba stílusú zenére zajló sportolói bevonulást a hagyományokhoz híven az ötkarikás játékok bölcsőjének számító Görögország versenyzői nyitották, a magyarok pedig a portugál ABC alapján a 93. helyen érkeztek. A sort majd 207.-ként a házigazda brazilok zárják.
A riói olimpián 207 nemzet 10 500 versenyzője vesz részt.

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 6. A négy évvel ezelõtt londoni bajnok kardozó, Szilágyi Áron viszi a 160 tagú magyar csapat zászlaját a XXXI. nyári olimpiai játékok megnyitóünnepségén a Rio de Janeiró-i Maracana Stadionban 2016. augusztus 5-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 6. A négy évvel ezelõtt londoni bajnok kardozó, Szilágyi Áron viszi a 160 tagú magyar csapat zászlaját a XXXI. nyári olimpiai játékok megnyitóünnepségén a Rio de Janeiró-i Maracana Stadionban 2016. augusztus 5-én. (MTI/EPA/Esteban Biba)

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 6. A négy évvel ezelõtt londoni bajnok kardozó, Szilágyi Áron viszi a 160 tagú magyar csapat zászlaját a XXXI. nyári olimpiai játékok megnyitóünnepségén a Rio de Janeiró-i Maracana Stadionban 2016. augusztus 5-én. (MTI/AP/Matt Slocum)

Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..