Olimpiai eskü

Színvonalas ünnepség keretében tették le a riói magyar csapat tagjai az olimpiai esküt a Művészetek Palotájában. Eldőlt, hogy a nyitóünnepségen a zászlónkat a kardvívó olimpiai bajnok Szilágyi Áron viszi.

reb Bár számos sportoló éppen versenyez, vagy külföldi edzőtáborban vesz részt, a leendő magyar olimpiai csapat tagjainak jelentős része megjelent csütörtökön délután a Művészetek Palotájában. A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése elfogadta a riói magyar csapat összetételét. A küldöttek határoztak arról is, hogy az olimpiai delegációt – a négy évvel ezelőttihez hasonlóan – Borkai Zsolt MOB-elnök vezeti, a helyettese Szabó Bence főtitkár lesz. A csapatvezetői tisztet Fábián László sportigazgató tölti be, a helyettese Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató, míg a sajtóattasé Siklós Erik marketing- és kommunikációs igazgató.

Az ünnepi alkalomból készült kiadványban persze akadnak még fehér foltok: például a kajakosok között, hiszen a sportág kedélyeit újabb doppingbotrány tépázza, a még meg nem nevezett versenyző miatt a férfi kajakosok hiányoznak a lajstromból, Hosszú Katinka neve mellett pedig nem láthatjuk feltüntetve a riói versenyszámait.

eskutetel_mob01

 •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

Az azonban már biztosnak tetszik, hogy nagyjából 160 fős magyar csapat indul Rióban. Négy éve Londonban 158 sportoló képviselte a színeinket.

A közgyűlést követően színes és színvonalas műsor kezdődött el a Bartók Béla Hangversenyteremben. Zenélt a népszerű rapper, Deniz és az Irie Maffia, színpadra lépett Szikora Róbert és varázslatos zongorajátékkal kápráztatta el a közönséges a csupán tíz éves Boros Mihály.

Beszédében Borkai Zsolt, a MOB elnöke emlékeztetett, hogy a 160 sportolóból 119 érkezett az utánpótlást támogató Héraklész-programból, 65 tréner pedig a Kiemelt Edzői-program tagja.

Az ünnepség fénypontjaként két öttusázó, Földházi Zsófia és Marosi Ádám mondta elő az eskü szövegét, amelyet minden jelenlévő olimpikon utánuk mondott. A csapat legfiatalabbja, a 14 éves Késely Ajna éppen a hódmezővásárhelyi ifjúsági Eb-n vitézkedik, a 19 esztendős Péni István Norvégiában edz, két utánpótláskorú gyalogló, Récsei Rita és Venyercsán Bence azonban megjelent az eskütételen.

Rióban ők és fiatal társaik már a legnagyobbak között bizonyíthatnak.

A magyar olimpiai csapat összetételét itt nézheti meg.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS



Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .