Önkénteseket toboroznak a 2017-es vizes világbajnokságra

Az előzetesen kijelölt időpontnak megfelelően pénteken megkezdődött a 2017-es FINA világbajnokság önkénteseinek toborzása. 

Amint arról Szántó Éva, a megvalósításért felelős Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezetője beszámolt, az előkészítés és a lebonyolítás minden területén szükség lesz jól felkészített, odaadást tanúsító és önállóan is helytálló segítőtársakra, ennek megfelelő magasságra állítják majd a jelentkezők előtt a mércét.

„A magyar sport eddigi legnagyobb nemzetközi eseményének a megrendezésére készülünk, amely nem csak a Szervező Bizottság, hanem az önkéntesek számára is hatalmas kihívást jelent. Tapasztalataink szerint háromezernél is több segítőtársra lesz szükség a július 14-én kezdődő és két hétig tartó FINA világbajnokságon, majd az azt követő FINA Masters Világbajnokságon. Az önkéntesek csapata lesz a legnagyobb létszámú egység, ugyanúgy, mint a tavalyi kazanyi világbajnokságon, hasonlóképpen a 2012. évi londoni nyári olimpiai játékokon is” – hangsúlyozta Szántó Éva.

Az önkéntes program projektvezetője Perényi Szilvia, aki már több világversenyen töltötte be ezt a tisztet. A toborzásban és az önkéntesek képzésében sportszakmai együttműködő partnerként vesz részt a Magyar Testnevelési Egyetem, élén Mocsai Lajos rektorral.

Mindazok, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy aktív résztvevői legyenek a sportvilág egyik legnagyobb eseményének, a tájékoztatást és a regisztrációs felületet ide kattintva találják meg: http://www.fina-budapest2017.com/volunteers.

(MOB)

Forrás: www.mob.hu – RSS


Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .