Paralimpia 2016 – A héten döntenek az oroszok esetleges kizárásáról

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) ezen a héten dönt arról, hogy kizárja-e az orosz sportolókat a szeptemberi, riói paralimpiáról.

rio_paralimpia

Az elhíresült McLaren-jelentésben 35 olyan pozitív doppingesetet is felsoroltak, amely az orosz parasportolókat érintette.
Az IPC már értesítette a szövetségeket, hogy kizárás esetén 21 napos fellebbezési határidő áll az oroszok rendelkezésére.
A paralimpia szeptember 7-én kezdődik Rio de Janeiróban.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálója, Richard McLaren július 18-án hozta nyilvánosságra jelentését a 2014-es szocsi téli olimpiáról, ebben államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot. A jelentés nyomán a WADA azt javasolta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó testülete végül úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre volt szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől. Ezt több mint 250-en kapták meg, a következő lépésben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) is ellenőrzi a nevezéseket, majd péntekig egy háromfős NOB-bizottság mondja ki a végső szót az érintettek olimpiai indulásáról.

 

Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .