Paralimpia 2016 – Tóth Tamás aranyérmes 100 méter háton

A kilencedik versenynapon megszületett a magyar küldöttség első aranyérme a riói paralimpián: Tóth Tamás pénteken elsőként csapott a célba az S9-es sérültségi kategória 100 méteres hátúszó számának döntőjében.

A négy éve, Londonban két ezüstérmet nyert Tóth Rióban eddig egy bronznál tartott, azt hétfőn nyerte 100 gyorson.
A délelőtti előfutamból a negyedik idővel jutott be az esti döntőbe, ahol 50 méternél ötödikként fordult, de aztán csapásról csapásra jött fel, és a cél előtt 15 méterrel már az élen volt. Bár a kínai Liu Hsziao-ping és az ausztrál Brenden Hall is szorongatta, remek hajrájával végül mindenkit maga mögé utasított, és elsőként ért a falhoz.
“A korábbi versenyeimen mindig erősen kezdtem, és azok nem is sikerültek úgy, ahogy szerettem volna. Most miközben vártam, hogy a medencéhez szólítsanak, arra gondoltam, hogy ezt most elkezdem lassan, és vagy még jobban +belehalok+ és nyolcadik leszek, vagy fogom bírni a végét. Szerencsére az utóbbi történt – elemezte versenyét a Vasas Totó becenévre hallgató úszója, aki végtaghiánnyal született, a jobb kézfeje nem fejlődött ki. – Közben fogalmam sem volt, hogy hányadik helyen haladok, de hetvennél azért éreztem, hogy jó vagyok, mert nem fájt semmim. Miután beérkeztem, háromszor is meg kellett néznem a táblát, hogy biztosan én vagyok-e az első. Nagyon boldog vagyok!”
Rio első magyar paralimpiai bajnoka felidézte, hogy régebben, 15-16 éves korában hátúszó volt, de aztán váltott a gyorsra, és ezzel az úszásnemmel nem igazán foglalkozott.
“Azért el-elindulgattam versenyeken, most pedig nagyon kijött a lépés” – mondta, hozzátéve: nem gondolta volna, hogy éppen ebben a számban győz majd.
“Reggel, az előfutamban nagyon elfáradtam, úgy jöttem a döntőre, hogy ha a negyedik helyet megtartom, akkor már elégedett leszek. Ahhoz képest kicsit jobban sikerült” – fogalmazott az MTI kérdésére.
A rajt előtt Tóth Tamás azt mondta, egyelőre nem túl kellemes számára a riói klíma, a meleg, fülledt idő.
“Ma viszont kicsit lehűlt a levegő, én ezt szeretem, mert melegben nem a legjobb a légzésem, úgyhogy úgy néz ki, ma minden nekem kedvezett” – zárta nyilatkozatát.
A 24 éves Tóth Tamás a magyar küldöttség 16. érmét gyűjtötte be, az ő aranyérme mellett hét ezüst és nyolc bronz a mérleg.

Eredmény:
úszás:
férfi 100 m hát (S9), paralimpiai bajnok:
—————————————–
TÓTH TAMÁS 1:04.30 p
2. Liu Hsziao-ping (Kína) 1:04.46
3. Brenden Hall (Ausztrália) 1:04.67

Rio de Janeiro, 2016. szeptember 17. Az aranyérmes Tóth Tamás az S9-es kategória 100 méteres hátúszásának eredményhirdetésén a riói paralimpián az Olimpiai Uszodában 2016. szeptember 16-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Rio de Janeiro, 2016. szeptember 17.
Az aranyérmes Tóth Tamás az S9-es kategória 100 méteres hátúszásának eredményhirdetésén a riói paralimpián az Olimpiai Uszodában 2016. szeptember 16-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .