Rio 2016 – A rekordokban is élen jár a magyar vízilabda

A legsikeresebb magyar olimpiai csapatsportág a vízilabda, amely számos rekordot tart az ötkarikás játékok történetében.

magyar_csapat_018

A riói torna szombati rajtja előtt – a magyarok a világ- és Európa-bajnok szerbek ellen kezdenek – az olimpiai hírszolgálat gyűjtötte csokorba a vízilabda viadalok érdekesebb adatait.

Érdekesebb számok a vízilabda olimpiai versenyeiről:
—————————————————-
38 – az egy mérkőzésen esett legtöbb gól. 1996-ban Atlantában az olasz-magyar bronzmérkőzésen az itáliai együttes hosszabbítás után 20-18-ra diadalmaskodott. Ugyanez lett a végeredménye 2012-ben az ausztrál-kínai női negyeddöntőnek is.
32 – évvel ezelőtt volt résztvevő legutóbb a brazil csapat, 1984-ben Los Angelesben az utolsó, azaz a 12. helyen végzett.
21 – a legtöbb gól, amit egy csapat dobott. 2000-ben Sydneyben az oroszok 21-5-re győzték le a szlovákokat, négy évvel ezelőtt Londonban pedig a szerbek a házigazda briteknek lőttek ugyanennyit (21-7).
17 – a legnagyobb gólkülönbségű győzelem, 1932-ben a magyar válogatott 17-0-ra verte a japán csapatot, 1968-ban pedig a Német Demokratikus Köztársaság csapata 19-2-re győzte le Egyiptom legjobbjait.
15 – alkalommal álltak a dobogón a magyar csapatok 21 részvételből.
9 – alkalommal nyerte meg a magyar válogatott az olimpia tornát.
6 – ennyi ötkarikás játékokon vett részt a spanyol Manuel Estiarte  (1980-2000). 1992-ben hazai környezetben ezüst-, négy évvel később Atlantában aranyérmet nyert
5 – Gyarmati Dezső rekordot jelentő három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet nyert az olimpiákon
4 – az eddigi négy női tornának négy különböző győztese volt, 2000-ben Ausztrália, 2004-ben Olaszország, 2008-ban Hollandia, négy év pedig az Egyesült Államok diadalmaskodott.
2 – két olyan női játékos van, aki az eddigi mind a négy tornán szerzett érmet. Az amerikai Brenda Villa és Heahther Petri egyaránt egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel büszkélkedhet
1 – az amerikai válogatott az egyetlen, amely mindegyik női tornán szerzett érmet.

magyar_csapat_019

 

Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .