Rio 2016 – A város polgármestere is futott az olimpiai lánggal

 Helyi idő szerint szerdán reggel megérkezett az olimpiai láng a pénteken kezdődő XXXI. nyári játékok városába, Rio de Janeiróba.

 

A Guanabara-öböl másik partjáról, Niteroiból a haditengerészeti iskola hajója vitte a lángot Rióba, ahol Eduardo Paes polgármester fogadta.
Az utolsó kilométereken számos híresség is viszi az olimpiai lángot, szerdától péntekig több mint 600 brazil futhat majd a fáklyával az olimpia városán át vezető 90 kilométeres szakaszon.
A program egyik csúcspontja csütörtökön este lesz, ekkor futnak vele a Copacabana strand mentén. Pénteken reggel viszik a Megváltó Krisztus-szoborhoz a Corcovado-hegy tetejére, majd a város másik szimbólumának számító Cukorsüveg-hegyre. Aznap este pedig a 325 brazil várost érintő, 10 ezer kilométeres útjának végén megérkezik a Maracana Stadionba.
Az olimpiák nagy titka mindig, hogy ki fut a lánggal utolsónak, a kiválasztottal együtt 12 494-en lesznek, akik vihették a fáklyát. A Maracana Stadionban a megnyitó csúcspontjaként lobban majd fel a láng, amely augusztus 21-ig, az olimpia végéig fog égni. A futball-legenda Pelé sajtóhírek szerint azt mondta: felkérték, hogy ő gyújtsa meg a lángot.
Az olimpiai láng útvonalát kiemelten biztosítják.

 

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 3. Eduardo Paes Rio de Janeiró-i polgármester (j) az olimpiai fáklyával a láng ünnepélyes átvételén a brazil nagyvárosban 2016. augusztus 3-án, két nappal a riói nyári játékok kezdete elõtt. (MTI/EPA/Antonio Lacerda)

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 3.
Eduardo Paes Rio de Janeiró-i polgármester (j) az olimpiai fáklyával a láng ünnepélyes átvételén a brazil nagyvárosban 2016. augusztus 3-án, két nappal a riói nyári játékok kezdete elõtt. (MTI/EPA/Antonio Lacerda)

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 3. Eduardo Paes Rio de Janeiró-i polgármester az olimpiai fáklyával a láng ünnepélyes átvételén a brazil nagyvárosban 2016. augusztus 3-án, két nappal a riói nyári játékok kezdete elõtt. (MTI/EPA/Antonio Lacerda)

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 3.
Eduardo Paes Rio de Janeiró-i polgármester az olimpiai fáklyával a láng ünnepélyes átvételén a brazil nagyvárosban 2016. augusztus 3-án, két nappal a riói nyári játékok kezdete elõtt. (MTI/EPA/Antonio Lacerda)

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 3. Eduardo Paes Rio de Janeiró-i polgármester az olimpiai fáklyával a láng ünnepélyes átvételén a brazil nagyvárosban 2016. augusztus 3-án, két nappal a riói nyári játékok kezdete elõtt. (MTI/EPA/Antonio Lacerda)

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 3.
Eduardo Paes Rio de Janeiró-i polgármester az olimpiai fáklyával a láng ünnepélyes átvételén a brazil nagyvárosban 2016. augusztus 3-án, két nappal a riói nyári játékok kezdete elõtt. (MTI/EPA/Antonio Lacerda)

Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .