Rio 2016 – Bíró szerint van elég erő a csapatban a bronzéremre

Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint nem tört össze az együttes az amerikaiaktól elszenvedett elődöntős vereséget követően a riói olimpián, amelynek bronzmérkőzésén az oroszok várnak majd a csapatra.

“A tervünk megvolt, nyilván a vízben nem sikerült úgy megvalósítani, ahogyan szerettük volna. Az első negyedben a kezdés egész jó volt, a másodikban azonban megint volt egy olyan periódus, amikor egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni a fizikai fölényükkel” – értékelte az amerikaiak elleni 14-10-re elveszített összecsapást az Európa-bajnok gárda szakvezetője.
Bíró úgy vélte, nagyjából a fele, talán a kétharmada valósult meg a tervüknek, helyenként jól zónáztak, helyenként sikerült olyan testkontakt nélküli zónát csinálni, amit szerettek volna lefordulással.
“Szükség lett volna egy extra kapusteljesítményre és még több blokkra a zónában” – mondta a szakember, aki hozzátette, tíz gólnak alapvetően elégnek kellett volna lennie ahhoz, hogy szoros legyen az összecsapás, vagy akár nyerjenek is, de a tizennégy kapott gól az sok volt.
Bíró Attila hangsúlyozta, nem érzi úgy, hogy lelkileg összetört volna az együttes:
“Nem csúsztunk szét annyira, hogy az oroszokat ne tudnánk megverni, viszont nagyon komolyan összeálltak így az olimpia végére, kemény csata lesz. Úgy gondolom, maradt annyi erő a csapatban, hogy haza tudjuk vinni a bronzérmet”.
Kasó Orsolya szerint el kell fogadni,hogy ez az amerikai válogatott jobb a magyar csapatnál
“Tíz gólt dobtunk, az szerintem jó, de a védekezésünk nem állt össze. Nekik elöl viszont minden összejött, szorosan fogtak embert, minden labdára odaértek” – mondta a kapus, aki hozzátette, mennek tovább a bronzért.
Bujka Barbara elmondta, elkövették a “szokásos” hibáikat, amelyeket az amerikaiak kíméletlenül kihasználtak. Szerinte az ellenfél ugyanazt játszotta, amit szokott, a hibákat pedig azonnal kihasználta, a magyarok pedig sok kicsit elkövettek.
“Egyszerűen jobbak voltak ma, de úgy gondolom, nem játszottunk rosszul” – nyilatkozta a center, aki a pénteki mérkőzésről csak annyit mondott: “nyerünk!”

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 17. Bíró Attila szövetségi kapitány a Rio de Janeiró-i nyári olimpia nõi vízilabdatornájának elõdöntõjében játszott Magyarország - Egyesült Államok mérkõzésen az Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 17-én. A bronzéremért játszhat a magyar nõi vízilabda-válogatott, miután 14-10-re kikapott az amerikai csapattól. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 17.
Bíró Attila szövetségi kapitány a Rio de Janeiró-i nyári olimpia nõi vízilabdatornájának elõdöntõjében játszott Magyarország – Egyesült Államok mérkõzésen az Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 17-én. A bronzéremért játszhat a magyar nõi vízilabda-válogatott, miután 14-10-re kikapott az amerikai csapattól.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

 

Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .